Skip to main content

Találat: főépítészek

Huszonöt éves az állami főépítészi rendszer – a főépítészi rendelet megjelenésének 25. évfordulója

„Az építés – mióta az ember közösségben él és hajlékot emel magának – mindig is közügy volt. Az együttélés megkívánta az egyéni és a közösségi terek viszonyának szabályozását. Amilyen mértékben vált komplexebbé a társadalom, annál fontosabb és összetettebb lett ennek a kapcsolatrendszernek az alakítása, és az ehhez tartozó eszközök is eszerint differenciálódtak. A társadalmi viszonyok szabályozása ma két pillérre épül: az önkormányzatokra és az államra. Az épített környezet alakítására vonatkozó jogi kompetenciák is megoszlanak a két igazgatási rendszer között. A jogosítványokhoz tartozó...

Részletek

XXII. Országos Főépítészi Konferencia

„Az ország önkormányzati és állami főépítészei saját kezdeményezésükre 1996‐tól évente más és más városban rendezik meg nagy sikerrel az Országos Főépítészi Konferenciát. Ez évben 2017. augusztus 23‐25. között Tatán kerül megrendezésre a XXII. Országos Főépítészi Konferencia a Magyar Főépítészek– Országos Főépítészi Kollégium ‐ Egyesület, valamint Tata Város Önkormányzata szervezésében. Aki nem tudja, hogy létezik egy Tata nevű település és olvasna róla, azt hihetné, hogy egy fiktív mintatelepülés (mint Magyarszéphely), hiszen itt mindenből van több‐kevesebb, ami kell egy településre: építészeti örökség, természeti kincsek:...

Részletek

Jelentősen bővült a Településképi Arculati Kézikönyvek elkészítésében segítséget nyújtó ábragyűjtemény és részletfotótár

„Jelentősen bővült a Településképi Arculati Kézikönyvek elkészítésében segítséget nyújtó ábragyűjtemény és részletfotótár. Az igazán szép fotókkal és rajzokkal kiegészült tak.lechnerkozpont.hu oldal hasznos segítség a kézikönyvek készítői számára. Már több száz ábrát és fotót tartalmaz az ábragyűjtemény és részletfotótár a tak.lechnerkozpont.hu weboldalon. Az ábragyűjtemény számítógépes ábrákat és kézi rajzokat egyaránt tartalmaz, kiemelt hangsúlyt fektetve a jó, valamint a kerülendő példákra is. A kívánt ábrák beépítés (falusias, kertvárosi, kisvárosi, nagyvárosi) és kategória (pl.: tetőhajlásszög, homlokzatképzés, magasság, terepalakítás, stb.) alapján is kereshetőek. A Településképi Arculati...

Részletek

Elkészült a településképi arculati kézikönyv mintája

„Elkészült a településképi arculati kézikönyv mintája, amelynek alapján az önkormányzatok és a helyi építészek ki tudják dolgozni az adott település saját szemléltető füzetét. A városoknak és falvaknak szep­tember végéig kell összeállítaniuk a településkép védelmét szolgáló, a helyi sajátosságokat és adottságokat feltüntető kézikönyvüket. Digitális formában elkészült az a települések számára mintául szolgáló Településképi arculati kézikönyv, amely egy kitalált magyar helyiség, bizonyos Magyarszéphely példáján keresztül mutatja be az önkormányzatok által az őszig kia­dandó kézikönyvekben megjeleníthető tartalmi és formai elemeket. A mintakézikönyv tartalmilag összhangban van...

Részletek

A Kormány 1032/2015. (I. 30.) Korm. határozata az építésüggyel kapcsolatos társadalompolitikai elképzelések megvalósítását célzó intézkedésekről

„A Kormány 1. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy átfogó felülvizsgálatot követően, a lakossági építkezések sajátosságait kiemelten szem előtt tartva tegyen javaslatot az ügyintézés egyszerűsítésére és hatékonyabbá tételére az építésügyi igazgatás területén; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2015. június 30. 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az igazságügyi miniszterrel együttműködve vizsgálja felül a tervező építészeti tevékenységének szerepét, jogait és kötelezettségeit, azok szükség szerinti tisztázása és egyértelműsítése érdekében; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter Határidő: 2015. május 31. ... 4. az építési...

Részletek

XIX. Országos Főépítészi Konferencia

„...Az ország önkormányzati és állami főépítészei saját kezdeményezésükre 1996-tól évente más és más városban rendezik meg nagy sikerrel az Országos Főépítészi Konferenciát. Ez évben, 2014. augusztus 27-29. között Szentgotthárdon kerül megrendezésre a XIX. Országos Főépítészi Konferencia. A konferenciákon a főépítészek mellett a szakág egyéb képviselői is állandó vendégek, megtalálhatók közöttük tervezők, építéshatóságok munkatársai, örökségvédők, régészek, minisztériumok, főhatóságok, kormányhivatalok, önkormányzati szövetségek, helyi és országgyűlési képviselők, szociológusok, közgazdászok, szakmai, társadalmi szervezetek vezetői/munkatársai egyaránt. A résztvevők száma 150-250 fő között szokott változni. A főépítészek által...

Részletek