Skip to main content

Találat: Fővárosi Kormányhivatal

Megtartotta idei második ülését a Fővárosi Államigazgatási Kollégium

„Megtartotta idei második ülését a Fővárosi Államigazgatási Kollégium, ahol bemutatkozott Budapest Főváros Kormányhivatalának két új szervezeti egysége, de szó volt a kiemelt beruházásokról, a közigazgatás korszerűsítéséről és a 2018 januárjától életbe lépő jogszabályváltozásokról is. György István kormánymegbízott köszönetet mondott a kormányhivatal munkatársainak az elmúlt időszakban bekövetkező feladat- és hatáskörbővüléssel járó feladatok hatékony ellátásáért, illetve a nyári Vizes Világbajnoksággal kapcsolatos hatósági eljárások eredményes elvégzéséért. Budapest kormánymegbízottja, a kollégium elnöke hangsúlyozta, hatalmas munka áll a kormányhivatal munkatársai mögött, hiszen több alkalommal is jelentősen bővültek...

Részletek

Központi nyilvántartásból választhatók villanyszerelők és vízszerelők a közműbekötéshez

„Hatályba lépett szeptember 1-jén a versenyképességi törvény azon rendelkezése, amely szerint a fogyasztók a villany-, víz- és csatorna közműcsatlakozások elvégzésére - a gázbekötéseknél már megszokott módon - szabadon választhatnak kivitelezőt - hívja fel a figyelmet a Miniszterelnökség. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint létrejön a villanyszerelők és vízszerelők névjegyzéke, amely tartalmazza azokat a szerelőket, akik villany-, víz- és csatorna közműcsatlakozásokat végezhetnek a felhasználók megbízásából, a nyilvántartást a Fővárosi Kormányhivatal vezeti. Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a közleményben kiemelte:...

Részletek

Problémákat okoz a kormányablakok kialakításánál a műemléki védettség

„A műemléki védettség lassítja a kormányablakok kialakításának folyamatát a budapesti pályaudvarokon – tájékoztatott György István a Rádió Orienten. A fővárosi kormánymegbízott rámutatott, a Radetzky laktanya bontását is emiatt állíttatták le. Nemcsak a nyár folyamán végbement bérfejlesztés újdonság a kormányhivatal életében, hanem egy nagyobb közigazgatási átalakítás is, ugyanis több szervezetet – például a Földmérési és Távérzékelési Intézet vagy az Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal – is integrálnak a szervezetbe. A fővárosi okmányirodák átalakítása, modernizálása jól halad, már csak az első kerületben működik a...

Részletek

A Kormány 46/2016. (III. 10.) Korm. rendelete az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosításáról

„...1. § 2. § Egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet 7/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A kormányablak jogszabályban meghatározott feladatainak ellátása érdekében a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium az állam által kötelezően nyújtandó szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásként, az elektronikus iratok kezelése szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás szabályai szerint országosan egységesen biztosítja az egységes központi elektronikus irat- és dokumentumkezelési rendszert (a továbbiakban: központi iratkezelő rendszer) a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint...

Részletek

Területi kormányhivatalok 2.0. ? A középszintű államigazgatás továbbfejlesztése 2015-ben

„Jelen tanulmány célja elsősorban az, hogy áttekintést adjon a fővárosi, megyei kormányhivatalok 2015 első felében végrehajtott átalakításáról és az ezzel kapcsolatos alapvető jogszabályi változásokról.” Forrás: Területi kormányhivatalok 2.0. ? A középszintű államigazgatás továbbfejlesztése 2015-ben; Barta Attila; Kodifikáció és közigazgatás; 2015/1, 39-45. oldalak (pdf)

Részletek

Kormányablak nyílt a Campona Bevásárlóközpontban

„Megnyitotta Budapest tizennegyedik kormányablakát a Fővárosi Kormányhivatal a XXII. kerületben, a Campona Bevásárlóközpontban. Immár a Budafok - Tétényben élők is lakóhelyükhöz közel, kényelmesen, egy helyen intézhetik ügyeiket csaknem 340 ügykörben. Eddig egyedülálló módon a kerületi önkormányzat is tart ügyfélszolgálatot az újgenerációs kormányablakban. Újabb integrált kormányzati ügyfélszolgálatot adtak át a fővárosban. A budatétényi Campona bevásárlóközpontban Budapest Főváros Kormányhivatala és Budafok-Tétény Önkormányzata közösen hozták létre a kényelmes ügyintézést biztosító kormányablakot. Az úgynevezett második generációs kormányablakban a legnépszerűbbnek számító családtámogatásokkal kapcsolatos ügyintézés mellett például a...

Részletek

Átalakul Budapest Fővárosi Kormányhivatala

„A külső integráció keretében a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivataltól országos hatáskörrel vették át a külföldön élő magyarok családi eseményeinek anyakönyvezését – mondta a Rádió Orientnek György István, fővárosi kormánymegbízott. A kormányablakokban – amelyek száma év végére 32 lesz Budapesten - intézhető ügyek száma a jelenlegi 265-ről további 30-40-el fog bővülni az elkövetkező hónapokban - tette hozzá. Átalakuló szociális feladatok Március elsejétől átalakult a pénzbeli és természetbeli szociális ellátások rendszere. Több, korábban az önkormányzatoknál intézhető ügy átkerült a kormányhivatalok hatáskörébe. „Viszonylag kevés idő...

Részletek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 7/2015. (III. 31.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

„A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 4. §-ában és a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet A) jelű táblázat 2. sorában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány által rendeletben kijelölt szakmai irányító miniszterek véleményének kikérésével – a következő utasítást adom ki: 1....

Részletek

Miniszterelnökség: egyszerűbb és gyorsabb lesz az állampolgári ügyintézés

„A kormány kiemelt célkitűzése az Államreform program keretében a közigazgatás hatékonyságának növelése, a minden eddiginél összefogottabban, ellenőrzöttebben és költséghatékonyabban működő területi államigazgatás megteremtése. Ennek érdekében került az Országgyűlés elé az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A javaslat főbb elemei a fővárosi és megyei kormányhivatalokon kívüli területi államigazgatási szerveknek a kormányhivatalokba integrálása, illetve a kormányhivatalok szervezeti és működési rendszerének egyszerűsítése. Az átalakítások eredményeként egy gyorsabb döntéshozatalt biztosító, költséghatékonyabban működő kormányhivatali rendszer jön létre. A jelenlegi szabályozás csak az ágazati, hivatali szempontú...

Részletek

Szeretünk pereskedni? – több ezer ügy a fővárosi kormányhivatalnál

„Évente mintegy 3300 ügyet lát el a fővárosi kormányhivatal Jogi és Perképviseleti Főosztálya. A közigazgatási határozatok és a kártérítési eljárások legnagyobb részben földhivatali ügyekkel kapcsolatosak, ugyanakkor a támogatott határozatokról ritkán bizonyosodik be, hogy jogsértőek, ezt mutatja a 85 százalékos pernyertesség – mondta a Rádió Orientnek Puskásné Németh Márta, főosztályvezető-helyettes. Évente mintegy 3300 peres és nem peres ügyet lát el a Jogi és Perképviseleti Főosztály 21 munkatársa. Amíg a peres ügyek bíróság előtti nyilvános eljárásban zajlanak, addig a peren kívüli eljárások a közigazgatási...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3