Skip to main content

Találat: gazdaságstatisztika

Elkészült Magyarország Nemzeti Atlaszának „Társadalom” című új kötete

„Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) „Társadalom”, illetve angol nyelvű „Society” című új nyomtatott köteteit és azok interaktív, digitális változatát (e-MNA) 2021. szeptember 16-án. A kiadó és a munkálatok koordinátora ezúttal is az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete, melynek munkáját stratégiai partnerként – alapvetően az adatszolgáltatással – a Központi Statisztikai Hivatal segítette. A szerkesztők az atlaszsorozat előző, 2018-ban megjelent „Természeti környezet” című kötetéhez hasonlóan alapelvként – országunk jelenlegi területén túl, az adatforrások függvényében – továbbra is hazánkra, a Kárpát-medencére és...

Részletek

Magyar statisztikai évkönyv, 2020

„Az évkönyvben az ország demográfiai, társadalmi és gazdasági folyamatait, környezeti jellemzőit és ezek időbeli változását mutatjuk be. A főbb mutatókat idősorban vagy térségi összehasonlításban grafikonokkal, térképekkel szemléltetjük, amelyek interaktív változata honlapunkon elérhető. A megyék és régiók közötti különbségeket, valamint a nemzetközi mutatókat külön-külön fejezetben közöljük. Az internetes mellékletben a PDF-kiadvány mellett a táblák Excel-formátumban is elérhetők. A melléklet elérése a www.ksh.hu/polc oldalon történő regisztrációt követően lehetséges. A regisztrált felhasználók bejelentkezést követően, az évkönyv elején található kötetazonosító kód aktiválásával saját felhasználói polcukra helyezhetik...

Részletek

Digitális gazdaság, 2020

„A digitális fejlődés a gazdaság és a társadalom minden területén érezteti hatását. 2020-ban szinte minden hazai vállalkozásnak volt internetkapcsolata (94%), 63%-uk rendelkezett saját honlappal. A vállalkozások leginkább a helyhez kötött internetkapcsolatot veszik igénybe, de a mobilinternet-kapcsolat használata is jelentős. Az internet-előfizetések száma évről évre jelentősen emelkedik. A legnagyobb szolgáltatók az interneteléréssel párhuzamosan telefon- és televíziószolgáltatást is nyújtanak előfizetőiknek.” Forrás: Digitális gazdaság, 2020; Központi Statisztikai Hivatal; 2021. július 26. A KSH átfogó elemzése, amely csak online olvasható, a digitális gazdaság magyarországi helyzetének átfogó...

Részletek

Egyre többen hajlandóak fizetni az online zenéért

„...Egyre többen hajlandóak fizetni a zenéért A ProArt Zeneipari Jelentés 2020-as lakossági felmérése szerint jelenleg Magyarországon mintegy 400 ezer olyan felhasználó van, aki fizet a zenei streaming szolgáltatásért. Ez mindössze a lakosság 4 százaléka, mégis jelentős felhasználószámnak tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy a 2000-es évek elején az internet elterjedése és a zeneipar teljes átalakulása idején az a nézet alakult ki, hogy „a zene ingyen van”. Persze minden relatív: a skandináv országokban közel minden második ember, azaz 49 százalékuk fizet a zenehallgatásért...” Forrás:...

Részletek

ADMIN3 – A KRTK kapcsolt államigazgatási paneladatbázisa

„2019 nyarán a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Adatbankja harmadik alkalommal hozta létre a Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázist, amelyre kutatói körökben röviden csak Admin3-ként hivatkoznak. Az Admin3 a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), a Magyar Államkincstár (MÁK), az Oktatási Hivatal (OH), a Pénzügyminisztérium (PM) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyéni és vállalati szintű adatai összekapcsolásával jött létre. Az adatbázis tehát anonimizált módon, ugyanakkor egyéni szinten tartalmazza a magyar lakosság 50 százalékos véletlen mintájának többéves egészségügyi, oktatási, munkaerőpiaci és munkanélküliségi adatait, valamint...

Részletek

Emelkedő ráfordítások mellett alacsony az innovációs hatékonyság Magyarországon (MNB Termelékenység cikksorozat –3. rész)

„Az MNB idén megjelent első Termelékenységi jelentése Magyarország innovációs rendszerének hatékonyságát is vizsgálja. A jegybank elemzői rámutatnak arra, hogy az innovációs célú kiadások emelkedtek Magyarországon, azonban ezek felhasználásának hatékonysága mérséklődött. Különösen a szabadalmazási tevékenységekben, illetve a (hazai) tudásintenzív szolgáltatások használatában rejlenek kiaknázatlan lehetőségek. Az innovációs együttműködések javítása, valamint a külföldi tulajdonú vállalatok fejlesztési tevékenységeinek országhatáron belüli megerősítése is javít-hatja a hatékonyságot. Minden fejlesztendő területre nézve kulcsfontosságú, hogy a kkv-k innovációs hajlandósága javuljon. ... Magyarországon a növekvő ráfordítások ellenére nem tudnak egyértelműen javulni...

Részletek

Fókuszban a megyék, 2020. I. félév

„A KSH „Fókuszban a megyék” című kiadványa negyedévről negyedévre önálló webfelületen ad tájékoztatást az érdeklődők számára a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról. A kiadvány térképeivel, interaktív grafikonjaival és rövid, lényegre törő magyarázataival az egyes témakörök megyénkénti áttekintése mellett azok összehasonlítására is lehetőséget biztosít. Az e felületen megjelenő információk között megyénként és témakörönként is lehet választani, a tájékozódást negyedévente frissülő, Excel-formátumban letölthető táblaanyag is segíti. A kiadvány felületéről közvetlen átjárást biztosítunk a KSH területi adatokat is tartalmazó statikus (STADAT) és...

Részletek

Az önfenntartó gazdasági fejlődés az emberi képességen és tudáson alapszik, nem szabad pusztán a GDP növelésére koncentrálni

„Magyarországon az ország működésének eredményességét a politikusok – és általában a közbeszéd is – a GDP negyedévenkénti, illetve évenkénti növekedésével mérik. Minél nagyobb a növekedési ütem, annál inkább megnyugszik mindenki, hiszen a GDP alakulása szerint jó úton járunk. Ha pedig jó úton járunk, akkor miért változtassunk? Erre biztat a magyar közmondás is: Járt utat járatlanért el ne hagyj! A környezetünkben zajló gyors és kiszámíthatatlan változások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a járt úton való továbbhaladás akár szakadékba is vezethet, mivel az út előttünk...

Részletek

Szakértő: már nem elegendő, hogy olcsón termeljünk

„ Az Eurostat adatai szerint a magyar átlagos nettó bér az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, a magyar dolgozóknál kevesebb éves fizetést már csak Romániában és Bulgáriában kapnak. Hornyák József, a Portfolio elemzője szerint az ország már nem építhet az olcsó munkaerőre. Hornyák József egyetértett, az Eurostat adatai alapján meglehetősen keveset ér a magyar átlagbér, ami nem meglepő, miután Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb országa, amiből eredendően a fogyasztás is kifejezetten alacsonynak mondható, valamint az egy főre eső GDP-ben sem tudunk...

Részletek

EIDES 2020: A Digitális Vállalkozási Rendszerek Európai Indexe

„Az Európai Unió közös kutatóintézete (Joint Research Centre, JRC) megjelentette a Digitális Vállalkozási Rendszerek Európai Indexe (European Index of Digital Entrepreneurship Systems, EIDES) alapján összeállított 2020 évi ország-rangsort és erre alapuló elemzését. (A tanulmányt jegyző négy szerző – egyben az EIDES mutató kidolgozói – közül hárman magyar kutatók: Szerb László, Komlósi Éva és Tiszberger Mónika a pécsi Regionális Innováció- és Vállalkozáskutató Központ munkatársai.) A mutató kifejlesztése választ jelent a digitalizáció átütő erejű trendjére, amely az induló (start-up) vállalkozások környezetét és dinamikáját is...

Részletek
Page 2 of 7 1 2 3 7