Skip to main content

Találat: GINOP

Palkovics: Olyat építettünk, ami máshol nincs a világon

„A BMW letelepedésével megnövekvő igényekhez igazodva a kormány erősítené a debreceni műszaki képzést, indul a leendő gyárat kiszolgáló infrastruktúra tervezése. A zalaegerszegi tesztpályára már megvan az első négy szerződött vállalat, több száz cég érdeklődik a Zala Zone iránt. Palkovics László innovációs és technológiai minisztert arról is kérdeztük, hol látnak még tartalékot emberi erőforrásból a rendkívül feszített munkaerőpiacon. A miniszter megerősítette, hogy a versenyképesség megőrzésének érdekében a kutatás-fejlesztési tevékenységet végző cégeknek adókedvezményt adna a kormány a jövő évtől. – A nagy nyári bejelentés...

Részletek

Dányi Gábor – Cél: a versenyképes IKT-szektor

„Fontos, hogy olyan projektek szülessenek, melyekben dominál az IKT és az informatikai tartalom, ezáltal tud növekedni az informatika és IKT piac is – emelte ki Dányi Gábor, az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár. Ezzel együtt pedig elengedhetetlen egy versenyképes IKT szektor fejlesztése és a digitális gazdaság fejlődésének előmozdítása – tette hozzá. Az államtitkár ezen kívül ismertette a GINOP források felhasználását és a jogszabályi újításokat is.” Forrás: Dányi Gábor – Cél: a versenyképes IKT szektor - Infotér 2014, videó ; Informatika...

Részletek

Kormányhatározat a 2014. II. félévben meghirdetni tervezett európai uniós pályázati felhívásokhoz kapcsolódó feladatokról

„A Kormány 1. felhívja az érintett minisztereket és a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2014–2020-as tervezési időszak keretében az elsőként meghirdetésre kerülő pályázatok megjelentetéséhez szükséges szakmai munkát kezdjék meg az 1. melléklet szerint, Felelős: nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2014. október 6. 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a 2014–2020-as tervezési időszakban meghirdetésre kerülő pályázatok megjelentetéséhez szükséges jogi és technikai feltételeket biztosítsa. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2014. október 6. ... 1. melléklet az...

Részletek

Októberre várhatóak az új GINOP pályázati kiírások

„Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkárának elnökletével ülésezett a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) Monitoring Bizottsága 2014. június 3-án, Szegeden. Az ülésen meghívottként részt vettek az Európai Bizottság szakértői is. A Monitorig Bizottság tagjai elfogadták a GOP 2013. évi éves végrehajtási jelentését, tájékoztatást kaptak az operatív program jelenlegi eredményeiről, akciótervének módosításáról, az intézményrendszeri átalakításról, továbbá a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program aktuális állásáról. Az operatív program végrehajtása a legutóbbi monitoring bizottsági ülés óta a kívánt mértékben, időarányosan haladt előre;...

Részletek

A Kormány 1162/2014. (III. 25.) Korm. határozata a Digitális Nemzet Fejlesztési Programról

„A Kormány 1162/2014. (III. 25.) Korm. határozata a Digitális Nemzet Fejlesztési Programról A Kormány 1. elismerve az informatika és a digitális eszközök széles körű, tudatos használatából eredő társadalmi, gazdasági és nemzetpolitikai előnyöket, valamint felhasználva az ezen a területen végrehajtott korábbi programok tapasztalatait, jóváhagyja az infokommunikációs szolgáltatások és eszközök hozzáférhetőségének további elterjedését célzó Digitális Nemzet Fejlesztési Programot, 2. a Digitális Nemzet Fejlesztési Program végrehajtása érdekében egyetért azzal, hogy a) 2018-ra Magyarország teljes területén biztosítani szükséges a 30 Mbps sávszélességű internetelérést, az ezen célkitűzés...

Részletek

Cséfalvay Zoltán: 2014-2020 között 110 milliárd forintot szánnak K+F infrastruktúrára

„A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakban Magyarország 110 milliárd forintot szán a kutatás-fejlesztési infrastruktúra fejlesztésére, köztük műszervásárlásra - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn a NEKIFUT projekt bővítéséről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. A Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Felmérés és Útiterv (NEKIFUT) projekt 2008-ban indult a magyarországi kutatás-fejlesztési infrastruktúra adatbázis kialakítására. Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarország 2012-ben a GDP 1,29 százalékát fordította kutatás-fejlesztés-innovációra, ami az elmúlt húsz év legmagasabb arányszáma. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2014-2020 között az Európai Unió strukturális és...

Részletek

Erősödhet a magyar informatikai szektor

„Teljessé tennék Magyarország széles sávú lefedettségét 2018-ra. A következő években mintegy 350 milliárd forintnyi közvetlen európai uniós forrás áll majd rendelkezésre a hazai informatikai és távközlési fejlesztések támogatására Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkárának elmondása szerint. Tavaly 42 milliárd forint értékű info­kommunikációs projekt valósult meg a kormányzati szektorban. A jelenlegi állás szerint mintegy 350 milliárd forintnyi közvetlen forrás áll majd rendelkezésre a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban Magyarországon különböző informatikai és távközlési fejlesztések támogatására – mondta el a Világgazdaságnak Vályi-Nagy...

Részletek

Nemzeti Infokommunikációs Stratégia: négy éven belül teljes elektronikus ügyintézés a közigazgatásban

„A kormány a hazai infokommunikációs ágazatot és az abban rejlő gazdasági és társadalmi fejlődési lehetőségeket kiemelt jelentőségűnek tartja, elismeri az állami ösztönzés fontosságát. A legutóbbi kormányülésen elfogadott Nemzeti Infokommunikációs Stratégia a digitális infrastruktúra, kompetencia, gazdaság és állam területére fókuszálva fogalmazza meg a 2014-2020 közötti időszak elsődleges célkitűzéseit. A hazai információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor a magyar GDP mintegy 12%-át adja. Az ágazatban foglalkoztatottak száma az OECD országok többségével összevetve kiemelkedően magas Magyarországon. Megfelelő fejlesztésekkel az IKT a magyar gazdaság egyik kitörési...

Részletek

Körvonalazódik az új pályázati struktúra

„Több pénz jut vállalkozásfejlesztésre, átjárhatóbb Operatív Programok és kiemelt figyelem a kutatás-fejlesztésre –a fő célok láthatóak még csak a 2014-2020-as tervezési időszak EU-s támogatási ciklussal kapcsolatban. A folyamat zajlik, de konkrét pályázatokra csak nyáron számíthatunk. „Abban az időszakban vagyunk, amikor a tervezés véglegessé válik” – mondta el Pecze Tibor Csongor, a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke a Piac & Profit által szervezett konzultáción a 2014-ben induló gazdaságfejlesztési programokról. A konstrukciók a most véglegessé váló elvek szerint alakulnak ki, de a konkrét pályázatok tervezése...

Részletek

Sikertelen az informatikai nagyprojektek egy része a közigazgatásban

„Nemzetközi szakértők tapasztalatai szerint a különböző kormányok által indított informatikai nagyprojektek 70 százaléka nem indul el időben, hibásan működik vagy teljes egészében sikertelen - olvasható a MultiContact Consulting Kft. sajtóközleményében. 2014-2020 között Magyarország összesen mintegy 300 milliárd forint EU-forrást használhat fel e-kormányzati, illetve gazdasági, társadalmi, infrastrukturális infokommunikációs fejlesztésekre. Így amennyiben a becslés helytálló, a következő uniós fejlesztési ciklusban több mint 200 milliárd forintnyi informatikai beruházás sikere múlik a projektszervezés hatékonyságán. A kiemelt projektek sikeresen csak a változó környezethez rugalmasan alkalmazkodó, szükség esetén...

Részletek
Page 1 of 2 1 2