Skip to main content

Találat: Grúzia

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. június 29.

Járvány és soft power – ezúttal Európa teljesítménye került górcső alá A nyugati világ szakértői, politikusai (és újságírói) azt latolgatják legszívesebben manapság: hogyan érintette a koronavírus világjárvány Kína nemzetközi megítélését, reputációját? Abban, hogy az ázsiai nagyhatalom (valamilyen formában, valamilyen mértékben) „felelős” a járvány kibontakozásáért, világméretű elterjedéséért, lényegében teljes az egyetértés Nyugaton. Abban azonban már viszonylag jelentősen eltérnek a vélekedések, hogy mennyire kezelte sikeresen az egészségügyi (és tegyük hozzá: gazdasági, társadalmi) veszélyhelyzetet Kína. Abban pedig markánsan két ellentétes táborra szakad a nyugati szakértői...

Részletek

Algoritmusok használata néhány poszt-szocialista ország közigazgatásában

„...A kutatásunk kulcsszava az alGOVritmus, amely olyan, a kormányzatok által használt automatizált döntési, kiválasztási mechanizmusokat takar, melyek eredménye az állampolgárokat valamilyen módon érinti. Különös hangsúlyt fektettünk azon algoritmusokra, amelyek közvetlenül érintik az egyén jóllétét. Olyan folyamatokról vagy szabályrendszerekről van szó, amelyek kalkulációkon, számítógépes műveleteken keresztül emberi mérlegelés nélkül hoznak eredményt. A kutatás az ePaństwo Alapítvány (Lengyelország), a KohoVolit.eu (Csehország és Szlovákia), az IDFI (Grúzia), a K-Monitor (Magyarország) és a CRTA (Szerbia) munkatársai által 2018 novembere és 2019 áprilisa között gyűjtött adatokra és...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. április 9.

SZKRIPÁL-BOTRÁNY Legközelebb majd megvárjuk a tényeket, mielőtt szolidaritást vállalunk A rejtélyes angliai mérgezési akcióról szóló első hírek nyomán mi is, mint annyian mások, Szkripál-ügyről beszéltünk. Aztán, ahogy szaporodtak a különös, ellentmondásos információ töredékek, lassan inkább Szkripál-hadműveletként emlegettük az esetet, utalva ezzel arra a gyanúra, hogy valójában a geopolitikai információs játszmák újabb esetével állunk szemben. Most, a legfrissebb fejlemények nyomán már nyugodtan címkézhetjük Szkripál-botrányként az esetet. Még hozzá egy olyan, szélesedő nemzetközi botrányként, amely elsősorban a közösségi médiumok platformjain gyűrűzik egyre tovább. A...

Részletek

Dubai blokklánc alapú közigazgatást vezet be

„Dubai kormányzata 2020-ig minden ügyiratot blokkláncon (blockchain) alapuló digitális formában fog kezelni, ezzel egyben megvalósítja a papírmentes közigazgatást is – jelentette a Dubai Médiairoda október 6-án. A blokklánc – aminek leghíresebb alkalmazása a Bitcoin kriptopénz (szerk.) – egyfajta elosztott, nyilvános digitális főkönyvet valósít meg, hálózatba kapcsolt számítógépek segítségével. A rendszerben a tételeket valós időben és visszafordíthatatlanul rögzítik, a hamisítást és módosítást a rendszer működési módja kizárja. „A stratégia célja az, hogy könnyebbé tegyük az emberek életét és munkáját Dubaiban. A felhasználóknak egyszer...

Részletek

Összefoglaló a Smart City legutóbbi előadásáról: Living lab – a városi laboratórium, mint fejlesztési modell

„A Smart City rendezvénysorozat hetedik előadója Szemerey Samu volt, aki három szervezet képviseletében mutatta be a városi laboratóriumokat az előadás résztvevőinek. A „city lab” vagy „living lab”, vagyis a városi laboratórium alapját az úgynevezett négyes hélix modell adja, mely a helyi egyetem, az ipar, az állam és a civil szféra együttműködésén alapul. A városi laboratórium lényege, hogy olyan új innovatív kezdeményezések valósuljanak meg egy adott városban, mely kölcsönösen előnyös a lakosság és az önkormányzat számára, vagy az ipar, az önkormányzat és a...

Részletek