Skip to main content

Találat: Gulyás Tibor

A teljes projektciklust lefedik az ITM programjai, segítve a magyar tudásvagyon bővülését

„A hazai tudásvagyon hasznosulásának előmozdítása fontos feladat, ehhez azonban szükség van ennek a feltételrendszerének a megteremtésére – mondta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a VG közös, 5letből érték, a szellemi alkotások tudatos védelme című konferenciáján. Az államtitkár elmondása szerint az innovációs ökoszisztéma építésének vannak kiemelt színterei, ennek első szintje a tématerületek, amelyeken létrejön az innováció ötlete, ennek általában van egy intézményi kerete, amely segíti az újítás hasznosulását. A következő...

Részletek

Megalakult az Innovációs és Technológiai Iroda a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Megalakult az Innovációs és Technológiai Iroda a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az új szervezeti egység a forradalmi kommunikációs és technológiai változásokat, innovációkat próbálja meg összehozni az egyetemi tradíciókkal, a remények szerint ez is szolgálja majd az eljutást a fiatalabb generációkhoz – ez is elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett online konferencián. Koltay András, rektor arról beszélt: az iroda az egyetem által művelt speciális területek figyelembe vételével tud majd szolgáltatásokat nyújtani oktatóknak és hallgatóknak egyaránt. Az eseményen Koltay András, rektor egyebek mellett arról...

Részletek

Digitális sorban állást segítő innováció a Magyar Vöröskeresztnél

„ Digitális sorban állást vezet be a Magyar Vöröskereszt a véradásnál, illetve az egészségügyi vizsgáztatásnál egy díjazott szoftver támogatásával - jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a hazai innovációs szektor jól teljesített a koronavírus-járvány elleni védekezés során, a többi között járványmatematikai modell kidolgozásával, vagy a maszkgyártás beindításával. Ezt az is mutatja, hogy az Európai Unió #EuvsVirus elnevezésű innovációs versenyén, amelyen 20 ezer aspiráns vett részt, két fődíjat és négy egyéb...

Részletek

Több mint 150 magyar résztvevővel indult az „EUvsVirus” páneurópai hackathonon

„Az Európai Bizottság és az Európai Innovációs Tanács a tagországok együttműködésével a mai naptól a Digitális Jólét Program (DJP) szakemberinek mentori és szakértői részvételével rendezi meg online versenyét a koronavírussal kapcsolatos társadalmi kihívások leküzdésére alkalmas innovatív megoldások megtalálása érdekében. A DJP tulajdonosi jogait gyakorló Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Design Terminállal együttműködve nemzeti kurátorként támogatja a több mint 150 magyar jelentkező részvételét. Az “EuvsVirus” versengés fő célja az innovátorok, befektetők és a társadalmi partnerek összekapcsolása a koronavírus járványhoz kapcsolódó kihívások kezelése...

Részletek

Vita az EMMI és az ITM között az innovációs járulékról

„ Egy jól működő gazdasághoz, a versenyképesség fenntartásához egészséges társadalomra van szükség, amihez hangsúlyt kell fektetni az egészségmegőrzésre, meg kell teremteni az ellátási formák összhangját az alapellátás erősítésével, és át kell tekinteni a gyógyítás teljesítményfinanszírozási rendszerét – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára egy csütörtöki budapesti szakmai konferencián. Banai Péter Benő hozzátette, természetesen a magyar gazdaság növekedése függ az uniós bővüléstől is, és az elmúlt években azonban az uniós átlagot érdemben meghaladó növekedést produkált a magyar gazdaság, idén 5,2 százalékkal. A Világgazdaság I. Innovációs...

Részletek