Skip to main content

Találat: Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)

Ónodi-Szűcs Zoltán: „Kemény év után erős eredmények”

„A jövő évi büdzsé tervezete szerint 150-200 milliárd forinttal több jut az egészségügyre 2018-ban, így az idei évi többlettel együtt a teljes növekmény eléri a GDP 1,5 százalékát – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán a Magyar Kórházszövetség XXIX. Kongresszusát záró egészségpolitikai blokkban. Az intézmények eladósodásának üteme havonta 2,2-3 milliárd forinttal növekszik, ugyanakkor összesen 10 milliárd forintos többlet jutott idén a HBCS és a német-pont értékének növelésére, ezért aztán – mint az egészségügyért felelős államtitkár az adósság mértékéről szólva fogalmazott –, „nem lenne jó, ha...

Részletek

Megvan az új egészségügyi államtitkár

„Ónodi-Szűcs Zoltán, az állami egészségügyi ellátórendszer fenntartásáért felelős intézet jelenlegi főigazgatója lesz az új egészségügyi államtitkár - értesült a Magyar Idők. Mint emlékezetes, Zombor Gábor szeptember 30-i hatállyal lemondott tisztségéről, személyes és családi okokra hivatkozva, mint akkor lapunknak elmondta, szívproblémái miatt, azóta Beneda Attila helyettes államtitkár megbízottként vezette az ágazatot. Ónodi-Szűcs Zoltán orvos, egészségügyi szakmenedzser, de jelenleg is tanul: a Corvinus Egyetem PhD-hallgatója. Amikor 1991-ben elvégezte az általános orvoskart, még profi kosárlabdázó volt, így nem is az egészségügyben kezdett el dolgozni, hanem...

Részletek

Létrejön az Állami Egészségügyi Ellátóközpont

„A gyógyszer-nagykereskedelmet a létfontosságú rendszerek és létesítmények közé sorolják - a többi közt erről szól az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház. Az Országgyűlés által 145 igen, 35 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály emellett újraszabályozza a mentőszolgálat feladatkörét, és módosítja az egészségügyben tevékenykedő szakmai kamarák választásával kapcsolatos szabályokat. Az egészségügyi intézményrendszer átalakításával érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként a jövőben az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) gyakorolja majd...

Részletek

Interjú Ónodi-Szűcs Zoltánnal, a GYEMSZI főigazgatójával: „Ahhoz, hogy tovább léphessünk, bizonyítanunk kell a politikának”

„Az egészségügyi ellátórendszer új struktúrájában az OEP valódi vásárlóként lép majd fel, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak az lesz a feladata, hogy az állami tulajdonban lévő intézményein keresztül kiszolgálja a megrendelő igényeit. Azt, hogy milyen eszközei lesznek ehhez a fenntartónak, milyen módszerekkel tudja rávenni majd az intézményvezetőket, hogy tudja megértetni a politikusokkal, hogy lesznek fájdalmas, de elkerülhetetlen beavatkozások, még a jövő zenéje. Ónodi-Szűcs Zoltán, a GYEMSZI főigazgatója a MedicalOnline-nak adott interjújában azt mondja: 20 éve sírjuk egyfolytában, hogy nincs tovább. Ki hiszi...

Részletek

Tovább romlott a kórházak pénzügyi helyzete

„Idén ősszel katasztrofálisan romlott a fizetési hajlandóság, másfél hónapja, mióta kiderült, hogy jövőre 60 milliárdos konszolidációt terveztek a költségvetésbe, a kórházak gyakorlatilag leálltak a beszállítók kifizetésével - mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Van olyan orvostechnikai beszállító, amelyiknek egy hónap alatt megduplázódott a kintlévősége, másnak a 40 milliós követeléséből 23 ezer forintot fizettek ki. Bár az év végi pénzosztás reményében az év utolsó hónapjaiban korábban is jellemző volt a fizetési készség romlása, ilyen mértékűre azonban eddig nem volt példa. A...

Részletek

Minden megyében csak egy kórház maradhat

„Hamarosan új rend szerint, megyénként egy-egy vezető kórház köré szerveződve végzik a betegek ellátását a hazai egészségügyi intézmények. A GYEMSZI, az OEP, az ÁNTSZ feladatai átalakulnak – derül ki a többi közt dr. Zombor Gábornak a MedicalOnline-nak adott interjújából; az egészségügyért felelős államtitkár minden területen jelentős változásokat ígér. – Államtitkár úr, kevés emberről mondanak annyi jót kollégái, pályatársai, mint önről tették, a Medical Tribune-be készített porté apropóján. Nem tart attól, hogy az ágazatvezetői pozíció annulálja mindazt, amit eddig elért? – Igyekszem úgy...

Részletek

Felmentették a kórházfenntartó főigazgatóját

„ Török Krisztina október elsejétől új feladatot kapott a kormányzattól; áthelyezése a kórházfenntartó földarabolásának kezdetét jelzi. Bár az új egészségügyért felelős államtitkár konkrét ágazati átalakítási terveit még ismerhette meg a közönség, az első jelentős személyi döntését már meghozta. Október elsejétől felmentette tisztségéből Török Krisztinát, a kórházfenntartó hivatal főigazgatóját és egyúttal megbízta az Országos Egészségfejlesztési Intézet vezetésével. Információink szerint Török Krisztina új feladata a népegészségügyi uniós projektek megszervezése, levezénylése lesz. Mint ismert, a kormányzat elszánt a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet...

Részletek

A KLIK és a Gyemszi is a kormányhivatalokhoz kerülhet

„Akár az iskolák fenntartójának számító KLIK, valamint a kórházak felügyelő szerve, a Gyemszi is a kormányhivatalokhoz kerülhet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a fővárosi kormánymegbízott. A Miniszterelnökség és az illetékes államtitkárság mintegy 50 olyan ügykört vizsgál, amely a kormányhivatalokhoz kerülhet. Erről ősszel dönthet az Országgyűlés - tette hozzá György István, aki azt is bejelentette: ezzel párhuzamosan az ügyintézést is egyszerűsíteni szeretnék. A fővárosi kormánymegbízott azt sem tartja kizártnak, hogy önkormányzati hatáskörök is átkerülnek a Miniszterelnökség fennhatósága alá tartozó kormányhivatalokhoz. György...

Részletek

Teljes körűvé vált az egészségügyi ellátórendszer intézményei közötti adatkommunikáció eszközrendszerét megteremtő projekt támogatása

„2014 januárjában a KIFÜ operatív projektvezetésével megindult a hazai egészségügyi szakágazati fejlesztések egyik központi projektje, amelynek fő célja, hogy megteremtse az ellátórendszer intézményei közötti adatkommunikáció eszközrendszerét. A projekt teljes tervezett költségvetése 2.771.428.571 Ft. A TIOP-2.3.1-13/1-2013-0001; KTIA_13-1-2013-0001 „Központi, intézményközi adatáramlást biztosító informatikai rendszerek fejlesztése, országos egységes központi megoldások bevezetése” elnevezésű projekt költségeinek 30%-t fedező, eddig még hiányzó forrást a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) biztosítja, kiegészítve a már meglévő, 2013. december 31-én szerződött TIOP-os támogatást. A szerződést júniusban írják alá, így a...

Részletek

A Nemzeti Egészségügyi Informatikai Rendszer Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítéséhez szükséges helyi infrastruktúra fejlesztések akciótervi nevesítéséről

„A Kormány 1. jóváhagyja az 1. melléklet szerint a TIOP-2.3.3-13/1-2014-0001 azonosító számú, „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-egészségügy) Rendszer Térségi, funkcionálisan integrált intézményközi információs rendszerek kiépítéséhez szükséges helyi infrastruktúra fejlesztések” című, egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatot (a továbbiakban: projektjavaslat), 2. elfogadja az 1. melléklet szerint a projektjavaslat kiemelt projektként történő nevesítését, 3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy tegye meg a projektjavaslat keretében a Közép-magyarországi Régióban megvalósuló fejlesztésekhez arányosítás alapján meghatározott 1 555 714 286 forint összegű forrásnak a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap...

Részletek
Page 1 of 2 1 2