Skip to main content

Találat: György István

A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének

„A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevén, ahol új kormányablakot adtak át. György István elmondta: a túrkevei a háromszáztizenötödik kormányablak az országban. Míg 2019-ben 14,6 millió ügyfél fordult meg a kormányablakokban, 2023-ban már csak 12,8 millió – számolt be. Megjegyezte: a csökkenésben szerepe lehetett a digitális platformoknak, amelyekkel a személyes ügyintézés egy része már kiváltható. „Egy nagy utazásnak vagyunk most (…) egy...

Részletek

Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban, mondta György István

„Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban, miközben folyamatosan nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, Budapesten. György István a területi államigazgatási szervek dolgozóinak képzését célzó, 8 milliárd forintos európai uniós projekt zárórendezvényén elmondta: az elmúlt évek fejlesztéseinek – köztük ennek a továbbképzésnek – az eredménye az ügyfelek számára is érzékelhető. Az állampolgári visszajelzések szerint ugyanis nő a kormányhivatalokban dolgozóik munkája iránti bizalom és az ügyfelek...

Részletek

György István: az a cél, hogy 2026-ra a közigazgatási ügyeket online lehessen intézni

„A Nemzeti Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek legyenek online, elsősorban hordozható eszközökön intézni – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten. György István a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetésével megvalósított, az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítését célzó projekt zárórendezvényén emlékeztetett: 2010 előtt számos, egymástól független, „egymással nem kommunikáló” hivatal működött párhuzamosan, az embereknek sokszor azt sem volt könnyű beazonosítaniuk, hogy melyik üggyel hová kell fordulniuk. 2010-ben a jobboldali, polgári keresztény-konzervatív kormány új alapon szervezte...

Részletek

Modernizálják a kormányablakok működését, megújul az ügyintézés

„Évente 22 millió okmányt állítanak ki a Kormányhivatalok! A jövőben pedig a cél, hogy egy igazolvány minél több adatot tartalmazzon - erről is beszélt az Exkluzív adásában György István a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára! ...A műsorban kitértek az államtitkár jelenlegi feladatköreire és a kitűzött célokra, melynek megvalósításán dolgoznak munkatársaival. A kormány 2010-ben egy teljes közigazgatás-átalakítási folyamatba kezdett, megkezdték a kormányhivatali rendszer felállítását 2011-ben. „A kormányablakrendszer kifejezetten jól kitalált, nagyon jól megvalósított rendszer. Ezt az ellenzék sem vitatja, az ott elvégzett feladatellátást...

Részletek

György István: Fontos a magas színvonalú területi közigazgatás biztosítása

„– Fontos kormányzati cél a magas színvonalú területi közigazgatási feladatellátás biztosítása Magyarországon – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapest XVI. kerületében egy 516 millió forintból megújult kormányhivatali épület átadóján. György István hangsúlyozta: a magas színvonalú feladatellátáshoz erős vármegyei kormányhivatalokra és járási hivatalokra, jól felkészült, szakmailag megfelelő színvonalon teljesíteni képes kollégákra és olyan infrastruktúrára van szükség, hogy a 21. század követelményeinek megfelelően tudják kiszolgálni ügyfeleiket. Jelezte: az elmúlt években 50 milliárd forintból ötszáz épületet újítottak meg, köztük 2015-ben a...

Részletek

György István a magyar közigazgatás korszerűségét méltatta

„A magyar közigazgatás korszerűségét méltatta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön, az újszászi kormányablak átadásán. György István elmondta: több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait. Hozzátette: a 2010–es választások után a kormány elkötelezett volt a magyar közigazgatás fejlesztésében. A kiegyezés óta nem volt olyan évtized, amikor ekkora fejlődésen ment volna keresztül a magyar közigazgatás – közölte. A kormányablak-projekt zászlóshajójává vált a közigazgatás...

Részletek

György István: Az elmúlt években mintegy ötszáz kormányhivatali épület energetikai korszerűsítése valósult meg

„György István hozzátette: az orosz–ukrán háború és az Európai Unió erre adott elhibázott szankciós politikája következtében kialakult energiaválság megmutatja, hogy jó döntés volt az épületek energetikai korszerűsítése. Példaként említette, hogy Győr-Moson-Sopron megyében van olyan hivatali épület, amely októberben 89 százalékos gáz- és 14 százalékos árammegtakarítást ért el. György István hangsúlyozta, hogy óriási felelősséget ró a kormányzatra és a kormányhivatalokra, hogy azokat az épületeket, amelyekben dolgoznak, megfelelő színvonalon karban tudják tartani. Különösen a műemléképületeket, amelyek a magyar nemzet örökségei – fűzte hozzá. A 2008-ban ipari műemléki...

Részletek

Miniszterelnökség államtitkára: Digitális, szolgáltató közigazgatást építünk

„Digitális, szolgáltató közigazgatást építünk – jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron. György István a kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása elnevezésű projekt záró rendezvényén arról beszélt, hogy a 8,15 milliárd forintos beruházás végrehajtása során a kormányhivatali rendszerek jobbítása volt a cél. Úgy vélte, a fejlesztések újabb lépést jelentenek afelé, hogy hazánk Közép-Európa legélhetőbb országa lehessen. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a 2013-2020 közötti uniós ciklusban a közigazgatás működőképesebbé tétele volt elsődleges, a jövőben azonban a legfejlettebb technológiák...

Részletek

Már automatánál is intézhetjük a személyi igazolvány vagy az útlevél igénylését

„A magyar közigazgatás átlépett a digitális korszakba – nyilatkozta az Origónak a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Dr. György István szerint az előttünk lévő négy évben is egyre több ügyet lehet majd online intézni, lesz virtuális kormányablak és minden változás magában foglalja a bürokrácia csökkentését. is Az automatikus döntéshozatal, a mesterséges intelligencia alkalmazása is mind több állami szolgáltatásban jelenik meg, a személyi igazolvány igénylésétől a különböző engedélyek kiadásáig. Mindez gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és kiszámíthatóbb ügyintézést jelent. Miről szól a következő négy év...

Részletek

Országgyűlési Krónika: területi közigazgatás

„A jogrendszer egységének megtartásával indokolta a Miniszterelnökség államtitkára kedden az Országgyűlésben a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot. Előterjesztő: a jogegységet biztosítja a javaslat György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára expozéjában azt mondta, a törvényjavaslat elsődleges célja megtartani a jogrendszer egységét. Felülvizsgálták a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 2010-es törvényt és a szükséges szabályokat új törvénybe, ebbe az előterjesztésbe foglalják - magyarázta. Hozzátette: a törvényjavaslat a fővárosi és megyei...

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5