Skip to main content

Találat: Hajdúszoboszló

Adalék a magyar (digitális) önkormányzatiság történetéhez – Vincze Ferenc nyugalmazott címzetes főjegyző, Hajdúszoboszló

„Munkámban a siker, hogy megelégedettséget keltettem másokban – vallja a hajdúszoboszlói címzetes főjegyző. – Igazi jegyzőközösségi „vezér” sohasem akartam lenni. Azért sem, mert bőven voltak közöttünk nálam erre rátermettebbek. A hatékonyság, mint alap kritérium viszont motivált, mert a közigazgatási teljesítményben is igazodnunk kell a világ előttünk járó részéhez. Szóval vállaltam az országos jegyző szövetség kebelében javaslatomra létrehozott „hivatalfejlesztési-informatikai bizottság” vezetői szerepét, amit közel 20 évig csináltam is – beszélt szakmai pályafutásáról a Naplónak adott interjújában Vincze Ferenc nyugalmazott címzetes főjegyző, akitől azt...

Részletek