Skip to main content

Találat: Hajnal Gabriella

Mintegy százezer informatikai eszközt kapnak iskolák az év során

„Mintegy százezer informatika eszközzel fejleszt iskolákat az év során az állam - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón. Maruzsa Zoltán elmondta, mintegy ötvenezer tanár, a pedagógusok csaknem harmada vesz majd részt informatikai továbbképzésen, hogy a beszerzett eszközöket minél felkészültebben használják az oktatás során. A következő tanévben olyan digitális fejlesztések valósulnak meg, amelyek az oktatás minőségének javításához nagyban hozzájárulnak majd - jelentette ki a helyettes államtitkár. Elmondta, a digitális korszakváltás egyik eleme az informatikai eszközök biztosításában rejlik:...

Részletek

Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ új vezetője

„Dr. Hajnal Gabriella szakmai elnökhelyettes asszonyt nevezte ki a mai napon Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Klebelsberg Központ (KK) élére. Hajnal Gabriella mögött több mint 30 éves matematika-fizika szakos általános és középiskolai tanári, 17 éven át tartó középfokú intézményvezetői múlt áll, 2017 januárjától a KK szakmai elnökhelyettesi posztját töltötte be, az elmúlt időszakban pedig Dr. Solti Péter elnöki mandátumának lejártát követően, a hivatali rend szerint ellátta az elnöki feladatokat. A kinevezés értelmében az elnöki posztot 2018. augusztus...

Részletek

Új vezető a Klebelsberg Központ élén

„Az emberi erőforrások minisztere 2017 január 16-val dr. Solti Pétert, az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztost bízza meg a Klebelsberg Központ elnöki feladatainak ellátásával. Az Oktatásért Felelős Államtitkárság ezúton köszöni meg a szervezet pénzügyi konszolidációjának, valamint az új szervezet kialakításának végrehajtásával megbízott Pölöskei Gáborné és dr. Jenei Zoltán miniszteri biztosok munkáját. A tankerületi központok létrehozásával új fejezet kezdődött az állami intézményfenntartás történetében. A kialakított szervezeti struktúra szolgáltatói szemlélettel rendelkező, a döntéseket az iskolákhoz közel meghozó önálló költségvetési szervekből, a...

Részletek

Zökkenőmentesen indult a tankerületi központok működése

„Zökkenőmentesen indult az év, az 58 tankerületi központ működése rendben megkezdődött, az önkormányzati iskolák átvétele lezárult - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László a köznevelési kerekasztal ülése utáni sajtótájékoztatón közölte, a tárgyalások az önkormányzatokkal nagyrészt megállapodással zárultak, hat esetben nem tudtak megegyezni, így miniszteri határozatot kellett hozni az érintett intézmények átvételéről. Az államtitkár elmondta azt is, hogy január elsejétől az oktatást segítő kollégáknak átlagosan tíz százalékkal nőtt a jövedelmük, ebből hét százalékot automatikusan kaptak meg, három százalékot pedig az intézményvezető...

Részletek