Skip to main content

Találat: Heves megye

4G hálózatot fejleszt Borsod és Heves megyében a Vodafone

„A 4G-s hálózati lefedettséget javító stratégiai fejlesztésbe kezdett a Vodafone Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - jelentette be a cég magyarországi műszaki vezérigazgató-helyettese a két megye határán fekvő Bánkúton. Amrita Gangotra elmondta: a bálványi, tavasszal felújított Petőfi-kilátón már működik a Vodafone adója, a következő időszakban Borsodban 40, Hevesben pedig tucatnyi bázisállomást létesítenek. A beruházás nyomán javulni fog a 3G-s lefedettség is, illetve a 4G-s hálózat jelenlegi 88,6 százalékos borsodi, és közel 87 százalékos hevesi lefedettsége. A Vodafone 2014 őszén Budapest belvárosában indította el...

Részletek

Nyitnak a virtuális egyetemek kapui – Tanuljatok online

„Az EKF Virtuális Egyetem és a MOOC is meghirdette azokat az internetes képzéseit, melyek mindenki számára nyitottak és ingyenesek. A Virtuális Egyetemmel a nemzetközi felsőoktatási trendeknek megfelelve nyit az Eszterházy Károly Főiskola a mindenki számára elérhető, nyílt online kurzusok világába. Aki a számítógép előtt szeretné tudását bővíteni és gazdagítani, vagy csak érdeklődik a felsőoktatási tanulmányok iránt, azok előtt nyitva áll a Virtuális Egyetem kapuja. A képzés mindenki számára nyitott és önkéntes, előzetes regisztrációra nincsen szükség, illetve létszámkorlát sincs. A jelentkezők a tanulás...

Részletek

A közigazgatási átalakítás célja a bizalom erősítése

„A közigazgatásban zajló átalakítások célja az emberek bizalmának visszaszerzése - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Egerben, sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán közölte: 2010-ben azt látták, hogy a hivatalok iránti bizalom megcsappant, ennek visszaszerzése azonban nehéz feladat. Felidézte, hogy az igazgatási szervezet rendszerének részbeni átalakítása nyomán létrejöttek az integrált területi hivatalok, 2013-tól pedig a járási hivatalok. Kialakították a kormányablakokat is, országszerte 240-et már átadtak, a cél 270-280 létrehozása. Ma már több mint hatszáz ügytípust lehet a kormányablakokban elintézni, és a tervek szerint...

Részletek

A Kormány 1003/2016. (I. 13.) Korm. határozata egyes megyei jogú városok fejlesztési célú támogatásáról

„2. az Áht. 33. § (2) bekezdésében és a Kvtv. 19. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az egyes megyei jogú városok fejlesztési célú támogatása érdekében 24 000,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 6. Modern Városok Program támogatása cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 67. Egyes megyei jogú városok fejlesztési célú támogatása jogcímcsoport javára, az 1. melléklet szerint; Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget...

Részletek

A belügyminiszter 82/2015. (XII. 23.) BM rendelete a Modern Városok Program támogatása központi kezelésű előirányzat kezeléséről és felhasználásáról

„...1. § A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 25. Modern Városok Program támogatása cím szerinti előirányzat felhasználási szabályait az 1. melléklet tartalmazza....” Forrás: A belügyminiszter 82/2015. (XII. 23.) BM rendelete a Modern Városok Program támogatása központi kezelésű előirányzat kezeléséről és felhasználásáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 204. szám; 2015. december 23.; 27221-27222. oldalak (pdf)

Részletek

Elindult Magyarország leginnovatívabb online programozó iskolája, a MeMOOC.hu!

„A Miskolci Egyetem az egri Eszterházy Károly Főiskola partnerségével, a „MeMOOC angol és magyar nyelvű online képzési központ létrehozása és üzemelteltése” című pályázat keretében elindította az ország legújabb oktatási platformját! A távoktatás, online tanulási formák kialakítása már régóta foglalkoztatják a megvalósító partnereket, ugyanis nemzetközi szinten ma már számos, un. MOOC rendszer vált elérhetővé. A Miskolci Egyetem kezdeményezésére hazai szinten is megvalósult az ország legújabb MOOC rendszere. De mit is takar a MOOC mozaikszó? A MOOC egy angol kifejezés rövidítése: Massive (tömeges) Open...

Részletek

Megújult 21 oktatási intézmény energetikai rendszere

„Országosan 18 település 21 oktatási intézményének energiahatékonysága javult annak a beruházássorozatnak köszönhetően, amelyet 2,7 milliárd forintos uniós forrásból a projektgazda Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hajtott végre. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében megvalósult projekt ünnepélyes záróeseményét pénteken tartották a Pest megyei Turán, ahol 150 millió forintból korszerűsítették a Hevesy György Általános Iskola energetikai rendszerét. Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára rámutatott: sok olyan helyre sikerült a programból forrást irányítani, ahol a korábbi fenntartó és működtető...

Részletek

Tájgondozás, tájfejlesztés és ökoturizmus: elfogadták a Hatvani Nyilatkozatot

„2015. június 24-én Tájgondozás, tájfejlesztés és ökoturizmus - elméletben és gyakorlatban címmel rendeztek konferenciát a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban, amelyen elfogadták a Hatvani Nyilatkozatot. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, a Zagyvaság Helyi Vidékfejlesztési Egyesület, valamint a Zöldutak Módszertani Egyesület szervezésében 2015. június 24-én Tájgondozás, tájfejlesztés és ökoturizmus - elméletben és gyakorlatban című konferencia várta az érdeklődőket. A rendezvényen köszöntő beszédet mondott Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt...

Részletek

Okos város: helyben épülő innovációk

„„Digitális városok, bár hasonló elvek mentén, de mindig az adott közösség igényeire szabva jönnek létre, vagyis a városok infokommunikációs fejlesztésekor a lakosok bevonása döntő lehet” — mondta el Bódi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a T-Systems Magyarország által rendezett Digitális Város Konferencián Egerszalókon. A kétnapos rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a témában érintett szereplők, önkormányzati tisztségviselők, városfejlesztési szakemberek megvitassák, hol tartanak ma és milyen perspektívában gondolkodnak a magyar városok a digitalizációról. A technológia nem elidegenít, hanem új lehetőségeket kínálva, a közösség igényeit...

Részletek

Stratégiai fejlesztési irányok térgazdasági vizsgálata a Gyöngyösi kistérségben

„Doktori értekezésem első részében az általam tanulmányozott, témát érintő hazai és nemzetközi irodalmi források bemutatására kerül sor. Itt mutatom be a vidék, vidékfejlesztés, vidékgazdaság témaköréhez kapcsolódó fogalmakat, a területi tervezés és stratégia, valamint a mezőgazdasági integráció kérdéseit. Az ezt követő anyag és módszer fejezetben írom le a kutatásom alapjául szolgáló adatbázisok eredetét, az alkalmazott matematikai, statisztikai és térinformatikai módszereket. Szekunder kutatásom alapját a KSH és TEIR adatbázisok adták, mellyel komplex fejlettségi mutatók számítása során kirajzolódtak a Gyöngyösi kistérség településeinek fejlettségi különbségei a...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5