Skip to main content

Találat: hibrid kézbesítés és konverzió

A Belügyminisztérium másolatkészítési szabályzata

„I. A SZABÁLYZAT CÉLJA 1. A Belügyminisztérium hivatali szervezetei (a továbbiakban: szervek) Másolatkészítési Szabályzatának (a továbbiakban: Szabályzat) célja a BM hivatali szervezeteihez érkezett papíralapú küldemények hiteles elektronikus irattá történő átalakítására vonatkozó alapvető és egységes szabályok meghatározása az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet), valamint a papíralapú küldemények elektronikus irattá történő átalakításáról szóló 3/2017. (I. 24.) BM utasítás, illetve a Belügyminisztérium Egyedi...

Részletek

Nyereséges lett 2014-ben a Magyar Posta Csoport

„„Sikeres üzleti évet zárt 2014-ben a Magyar Posta Csoport a 2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel, egyúttal teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában is. A hagyományos üzletágakon belül a levél- és csekkforgalom – hasonlóan a nyugat-európai trendhez - továbbra is csökkenő tendenciát mutat, míg a csomagforgalom dinamikusan növekszik, a nem hagyományos termékkörökön belül a pénzügyi, a befektetési és a biztosítási termékek iránti kereslet egyre nagyobb. A Magyar...

Részletek

Digitális kommunikációs hidat teremt a Magyar Posta

„Átadták a Magyar Posta új 3,2 milliárd forintos hibrid nyomdai beruházását - amely a közigazgatás elektronikusan előállított hivatalos leveleit nyomtatja és kézbesíti az állampolgárok és a cégek felé. Lezárult a Magyar Posta (MP) Zrt. Hibrid Kézbesítési és Konverziós Rendszer projektje, amely az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, nettó 3,25 Mrd forint vissza nem térítendő támogatási összegből. A fejlesztéssel hatékonyabbá tehető a közigazgatás és állampolgárok közötti kapcsolattartás - mondta Bartal Tamás. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára...

Részletek

A Kormány 323/2014. (XII. 15.) Korm. rendelete az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer létrehozásával összefüggő kormányrendeletek módosításáról

„...1. A közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítása... 2. Az egyes központi államigazgatási szervek személyügyi nyilvántartási és integrált emberi erőforrás-gazdálkodási rendszeréről szóló 335/2010 (XII. 27.) Korm. rendelet módosítása... 3. A szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokról és az állam által kötelezően nyújtandó szolgáltatásokról szóló 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása... 4. Az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet módosítása... Az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető rendszerébe bevont szervek...” Forrás: A...

Részletek

Ezt tervezi az állam a Postával – interjú Németh Lászlónéval

„A Magyar Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia, de nagyon fontos a takarékszövetkezeti integrációval való még szorosabb együttműködés és a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe való bekapcsolódás is - mondta a Napi.hu-nak Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár. - Az államnak - a kispostákon közigazgatási ügyintézést lehetővé tévő Postai Agorán, a központi címregiszter kialakításán és a hibrid kézbesítési és konverziós rendszer bevezetésén túl - milyen tervei vannak még a Magyar Posta Zrt.-vel? - A Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia és...

Részletek

Itt az új postai stratégia

„A jövő év első hónapjaiban végre megvalósulhat a postai bankkártyás csekkbefizetés, amivel az ügyfelek összesen több száz millió forintot spórolhatnak, a bankok pedig ugyanekkora bevételtől esnek el - derül ki Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának szavaiból. A postavezér a Napi.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy miért épp az FHB Kereskedelmi Bankban vásároltak részesedést, illetve milyen szerep vár a Postára az állami közműholding körül. - Egyre szélesebb szolgáltatáspalettával rendelkezik a Magyar Posta, hol van most a fókusz? - A Magyar...

Részletek

Postai levél a számítógépről

„Rengeteg időt és erőforrást lehet megtakarítani a Hibridlevél Kft. által bevezetett innovatív szolgáltatás segítségével. A szolgáltatás lényege, hogy postai levél küldését teszi lehetővé a számítógépről, ezzel leegyszerűsíti és meggyorsítja a postai levélküldés folyamatát. A felhasználó megszerkeszti a levelet, majd elektronikusan elküldi a szolgáltatónak, ahol 24 órán belül kinyomtatásra, borítékolásra és postázásra kerül, így a címzett akár már másnap megkaphatja a levelet. A hibridlevél legnagyobb előnye, hogy megtakaríthatók a nyomtatásra és postázásra fordított erőforrások, a nyomtatás, borítékolás és postára adás ideje, a papír...

Részletek

Kisposta az Agorán

„Rövidesen a postahivatalok beszállnak az elektronikus ügyintézés támogatásába. Nem mindegyik, csak negyven, hátrányos helyzetű kistelepülés kispostája... Nemrégiben elindult a Magyar Posta Postai Agora nevű programja. A projektben részt vevő, kétezres lélekszámúnál kisebb településeken 2014 januárjától elérhetővé válnak bizonyos, innovatív közigazgatási és közösségi szolgáltatások. Az ott élők így lakóhelyükön tudják intézni közigazgatási ügyeik egy részét. Mégpedig az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) hathatós, 500 millió forintos támogatásával. Wifi és internet A projektben 40 település vesz részt. Olyan településekre esett a választás, amelyek lemaradó,...

Részletek

A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait

„A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) – jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a 3 milliárd 250 millió forint hazai és uniós forrásból megvalósuló hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a papír alapú iratot elektronikussá, illetve az elektronikus küldeményt papír alapúvá tudják alakítani és továbbítani hitelesen. A postai agora programban pedig 500 millió forint uniós és hazai forrásból 40 kétezer fő alatti település...

Részletek

Óriási beruházásba fog a Magyar Posta

„Nettó 2,3 milliárd forintot meghaladó beruházásba kezd a Magyar Posta Zrt., a fejlesztéssel kapcsolatban a társaság mentességet kért a közbeszerzési törvény alól, amit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága meg is szavazott − derül ki a Napi Gazdaság szerint az ülés jegyzőkönyvéből. A posta egy úgynevezett hibrid kézbesítési és konverziós rendszer projekt kapcsán adta be igényét − közölte a Napi Gazdasággal a társaság. A vállalat olyan szolgáltatásokat valósítana meg, amelyek a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei, illetve ügyfelei számára állítják elő a szükséges hiteles...

Részletek
Page 1 of 2 1 2