Skip to main content

Találat: Igazságügyi Fizetési Portál

Elindult a Bírósági Fizetési Portál

„I. Új szolgáltatások a Bírósági Fizetési Portálon Önálló Bírósági Fizetési Portált fejlesztett az Országos Bírósági Hivatal (OBH), mely 2019. március 4-én indult el. A cél a bírósági eljárásokhoz kapcsolódó elektronikus fizetési megoldások szélesebb körű biztosítása, az ügyfelek számára kényelmes és ügyfélbarát szolgáltatások nyújtása, valamint a befizetések ellenőrzésének megkönnyítése. Az új portálon az Igazságügyi Fizetési Portálon korábban megszokott – adósságrendezési, csőd-, felszámolási, jog- és ténytörlési, valamint vagyonrendezési eljárásokban alkalmazott – fizetési módok mellett lehetőség van többek között a bírósági letéti számlákra teljesítendő összegek...

Részletek

Terjedőben az online bankkártyás fizetés a közigazgatási ügyintézésben

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által vezetett projekt eredményeként március vége óta egyre több eljárásban van mód online bankkártyás fizetésre (VPOS) a közigazgatási ügyintézésben. Az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósított rendszer már az első időszakban igazolta az előzetes elvárásokat. Az otthonról, interneten keresztül intézhető bankkártyás fizetésre elsőként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Igazságügyi Fizetési Portálján nyílt lehetőség. 2013. március 26-tól így intézhető a cégbeszámolók benyújtásához kapcsolódó fizetési kötelezettségek teljesítése. Az éles indulás óta eltelt közel három hónap tapasztalatai jók, a...

Részletek

Népszerű az online befizetés: eredményes az EFER fizetési rendszer

„Március óta a mérlegbeszámolók közzétételi költségtérítése megfizethető az Igazságügyi Fizetési Portálon keresztül online, bankkártyás fizetéssel. Az elektronikus mérlegbenyújtással és az elektronikus számlázás bevezetésével az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg, hiszen nincs szükség sem papírra sem nyomdai festékanyagra. 2013. március 26-a óta van lehetőség az elektronikus mérlegbeszámolók költségtérítési díjának elektronikus díjfizetésére. A közzétételi költségtérítési díjat a KIM Igazságügyi portálján keresztül (https://fizetes.kim.gov.hu/) bankkártyával lehet kiegyenlíteni. Az online fizetési lehetőséggel nemcsak az állam jár jól, hanem az ügyfelek...

Részletek