Skip to main content

Találat: igazságügyi informatika

Digitális kormányzat: együttműködési megállapodást kötött az OBH a Belügyminisztériummal

„ „Távmeghallgatás, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítés a bíróságokon” címmel rendezett nemzetközi konferencia keretében Handó Tünde OBH elnök és Pintér Sándor belügyminiszter írta alá azt az együttműködési megállapodást, ami a polgári perrendtartás során irányadó elektronikus kapcsolattartás ügyviteli és technológiai kérdéseit rendezi. Az erről rendelkező törvény alapján 2016. január 1-jétől a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró felek, valamint a közigazgatási szervek és egyéb hatóságok a bírósággal – törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag elektronikus úton tarthatják a kapcsolatot. A felek megállapodtak...

Részletek

OBH konferencia: Távmeghallgatás, kép – és hangrögzítés a tárgyalóteremben

„Távmeghallgatás, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítés a bíróságokon címmel nemzetközi konferencia kezdődött hétfőn a Magyar Igazságügyi Akadémián. A konferenciát dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és dr. Pintér Sándor belügyminiszter nyitotta meg. Az Országos Bírósági Hivatal az országos szintű tárgyalótermi kép- és hangrögzítés valamint távmeghallgatás hosszú távú megalapozása és továbbfejlesztése érdekében szervezte meg a kétnapos tanácskozást, melyen több ország szakemberei számolnak be az általuk már alkalmazott technikai megoldások bírósági tapasztalatairól. Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (képünkön) megnyitó...

Részletek

Handó Tünde: nagy a lemaradás a bírósági távmeghallgatásban

„Elrettentő a lemaradás más európai uniós országokhoz képest - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke, példaként Ausztriát és Hollandiát említve. Elrettentőnek nevezte a bírósági távmeghallgatások alacsony magyarországi számát az európai uniós adatokhoz hasonlítva az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Távmeghallgatás, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítés a bíróságokon című hétfői budapesti konferencián. Az OBH által szervezett tanácskozáson Handó Tünde felidézte: hivatala informatikai fejlesztéseinek eredményeként bevezették az elektronikus panasz 24 órás beadásának lehetőségét, elérhető az ügyfelek számára a pertartam-kalkulátor, új szolgáltatásként megjelent az...

Részletek

Jövő évtől jön az elektronikus eljárás a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben

„Január 1-jétől bevezetik az elektronikus eljárást a civil szervezetek nyilvántartási ügyeiben - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szerdán az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint jövőre a civil nyilvántartási eljárásokban nemcsak lehetőség, hanem egyes szervezetekre nézve kötelező lesz a kérelmek elektronikus úton való előterjesztése. Így jövő január 1. után a civil szervezetek nyilvántartási eljárásai során a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási és intézményvédelmi alapja, a köztestület, a kölcsönös biztosító egyesület, a hegyközség, a párt, az országos sportági szakszövetség és...

Részletek

Informatikai szolgáltatásokkal újul meg a bírósági szervezet

„Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 21. századi ügyfélközpontokkal, informatikai szolgáltatásokkal újítaná meg a bírósági hivatali rendszert a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból. Handó Tünde egy keddi budapesti konferencián közölte: azt akarják elérni, hogy a bírósági szervezet működésében, a napi ügyvitelben a legújabb technika és módszerek jelenjenek meg, így például olyan elektronikus készülékek és programok, amelyeket a fiatalok ma már készségszinten használnak. Az OBH elnöke a januártól elindítandó új szolgáltatások között említette az ügyfélértesítő rendszert, amely SMS-ben ad tájékoztatást...

Részletek

Januártól neten is lehet tájékozódni a bírósági ügyekről

„Az év elejétől működő elektronikus rendszeren keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet, amely a kormány honlapján olvasható. A Bírósági Elektronikus Tájékoztatási és Figyelmeztetési Rendszerbe (BETFR) az ügyfélkapun keresztül lehet regisztrálni. Ehhez meg kell adni az ügyfélnek a neve mellett a születési helyét és idejét, továbbá az édesanyja nevét is. Ezeket az adatokat papíron is be kell nyújtani a bírósághoz. Egy regisztráció egy ügy nyomon követésére szolgál. Az...

Részletek

Az Egyesült Államok főügyésze a nagy adatok igazságügyi használatával kapcsolatos problémákra figyelmeztet

„...Az Egyesült Államok néhány államában, például Pennsylvaniában és Tennessee-ben azonban a bíróságok kísérleteznek azzal, hogy a big datát hívják segítségül a börtönbüntetés időtartamának meghatározásához. Kentuckyban pedig elindítottak egy projektet, hogy ezzel a módszerrel segítség a döntést, hogy kit lehet óvadék ellenében szabadon bocsátani a bírósági eljárás lezárultáig. ... Eric Holder, az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának főügyésze azonban a napokban arra figyelmeztetett, hogy ez nagyon veszélyes fegyver: ha nem alkalmazzák kellő körültekintéssel, akkor egyeseket igazságtalanul hátrányosan érinthet a módszer alkalmazása. Holder szerint amennyiben...

Részletek

Húszezer elektronikus vádirat

„Idén befejeződik annak a hatezer számítógépnek a szétosztása és rendszerbe állítása, amelyet a közelmúltban vásárolt az Országos Bírósági Hivatal. A bíróságok munkafeltételeinek megteremtéséért felelős hivatal erőteljes informatikai fejlesztést végez – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fekete Gábor elnökhelyettes. Megtudtuk: a rendszer áprilisi tesztelése nyomán hamarosan folytatódik a tanúk és a vádlottak távmeghallgatása. A hivatalnak az év eleje óta az ügyészség húszezer elektronikus vádiratot küldött meg. A modernizáció az igazságszolgáltatást sem kerülheti el. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) két éve erőteljes elektronikai fejlesztésekbe kezdett,...

Részletek

Tanulmány a transzeurópai rendszerekben használt strukturált e-dokumentum-formátumokról

„A jelentés tizenkét létező, és az úgynevezett transzeurópai rendszerekben közigazgatási adatcserére használt strukturált e-dokumentum-család elemzésén alapszik. A jelentést az Európai Bizottság rendelte meg az interoperabilitási programjának (Interoperability Solutions for European Public Administrations - ISA) az e-dokumentumokkal foglalkozó 2.15 cselekvési pontja alapján. A következő kutatási kérdésekre kérdésekre keresi a válaszokat: Leíró metaadatok: Milyen e-dokumentum-formátumok léteznek? Nyilvánosan elérhetőek-e, nyílt licenc keretében? Az ADSM (Asset Description Metadata Schema) szabványos szótárának segítségével vannak-e leírva, hogy az emberek sokkal könnyebben megtalálják őket? Kontextus: Mi a kontextusa a...

Részletek

A belügyminiszter 5/2014. (I. 31.) BM utasítása miniszteri biztos kinevezéséről

„...1. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdés b) pontja alapján Hajzer Károly r. ezredest, a BM Informatikai Főosztály vezetői munkakörének ellátása mellett miniszteri biztosnak kinevezem. 2. A miniszteri biztos kinevezése az utasítás hatálybalépésétől legfeljebb hat hónapra szól. A miniszteri biztos e megbízatása megszűnik az őt kinevező miniszter megbízatása megszűnésével. 3. A miniszteri biztos feladata az Egységes Segélyhívó Rendszer (a továbbiakban: ESR) tervezésének és megvalósítása...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3