Skip to main content

Találat: infláció

Éles vita alakult ki a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök között

„Nem volt mentes az üzengetéstől Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök vitája a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen, amelynek panelbeszélgetésén az MNB elnöke nem finomkodott, szerinte kalandorpolitika volt, amit a kormány csinált, ismét bírálta az árstopokat, és a magas inflációt óriási gazdaságpolitikai kudarcnak nevezte. A pénzügyminiszter azzal vágott vissza, hogy a jegybank felel elsődlegesen az árstabilitásért, ráadásul úgy emelt kamatokat, hogy közben még mindig vásárolta az állampapírokat. A tárcavezető azonban bizakodó, szerinte ahogy javulnak a mérlegek, úgy térhet vissza a korábbi növekedési pályájára a...

Részletek

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatja a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázis létrehozását célzó javaslatát

„Közös cél az infláció elleni küzdelem Budapest, 2023. március 23. - Az élelmiszerágazatban folyamatban lévő gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai alapján online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a Kormánynál a Gazdasági Versenyhivatal elnöke. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kormány részéről támogatja Rigó Csaba Balázs versenypártolási és az inflációt csökkentő javaslatát, a mielőbbi megvalósítás érdekében a felek közös munkacsoportot hoznak létre a jövő hét elején. Az élelmiszerárak gyors emelkedése egész Európában nehézségeket okoz a lakosság és a gazdasági élet valamennyi szereplője számára. Az infláció leküzdése...

Részletek

A robotok az inflációt is legyőzik?

„Az inflációs folyamatok alapvető változásaival foglalkozó cikksorozatunk harmadik része a digitalizáció, és a digitális technológiák elterjedésének inflációra gyakorolt hatását, annak főbb csatornáit mutatja be. A technológiai haladással az infokommunikációs eszközök egyre olcsóbbá váltak, emellett a robotizáció, automatizáció (Ipar 4.0) a termelés költségeit is mérsékeli. Az információhoz való könnyebb hozzáférés, illetve a nemzetközi e-kereskedelem jelentősen növeli a vállalatok közötti versenyt, ami szintén fegyelmezőleg hat az árazásra. A hazai adatokat vizsgálva azt találjuk, hogy a digitalizáció által leginkább érintett termékkörök esetén az elmúlt évtizedben...

Részletek