Skip to main content

Találat: infokommunikációs ipar

Bancsics Ferenc (NISZ): Az állam járvány idején sem állhat le

„A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) számára is számos új feladatot jelentett a járványhelyzet, de amiatt a régieket sem hanyagolhatták el, és a fejlesztések is folytatódtak. Bancsics Ferenc vezérigazgató úgy véli, a digitális megoldások felértékelődése az infokommunikációs ökoszisztéma állami és privát szereplőinek együttműködését még szükségszerűbbé teszi. – Az idei évet szinte minden tekintetben a pandémia határozta meg. Igaz ez a NISZ működésére is, mindent felülírt a járvány? – A mi munkánkat is abszolút meghatározta, de nem abban az értelemben, hogy hirtelen...

Részletek

Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait

„Az MVM NET Zrt. a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjének, a frankfurti „DE-CIX”-nek (Deutscher Commercial Internet Exchange) a hivatalos viszonteladójává vált. Ezzel az MVM Csoportba tartozó telekommunikációs társaság az első Magyarországon, amely ilyen jogosultságot szerzett. „A viszonteladói státusz megszerzésének célja, hogy kiemelt üzleti partnereink, a magyarországi, valamint közép-kelet-európai nagykereskedelmi üzletfeleink számára a gerinchálózati kapacitások bérbeadása mellett értéknövelt, versenyképes szolgáltatásokat kínálhassunk Európa legnagyobb internetforgalom-cserélő központjában. Az új szolgáltatások nagyban hozzájárulnak stratégiai céljaink megvalósításához, hogy növeljük szolgáltatói szerepünket mind a hazai, mind pedig...

Részletek

Nyíregyházán beköszöntött a digitális jólét

„Egy tavalyi felmérés szerint az átlagos letöltési sebesség tekintetében a húsz legjobb között van Magyarország. Ha 2018-ig megvalósul a Digitális Jólét Program, azzal Európában elsők lehetünk. A Digitális Magyarország Program célja, hogy Magyarországon 2018-ra minden háztartásban elérhető legyen a szélessávú internet. Ezt a kormányfő még 2014 februárjában jelentette be. Menet közben a Program a Digitális Jólét címet kapta. A kormány vállalta, hogy 30 megabites sávszélességet biztosít minden háztartás számára, ez szupergyors internetet jelent, emlékeztetett Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért...

Részletek

2016 végére minden hazai iskolában lesz Internet

„Magyarország lerakta a fenntartható, kiegyensúlyozott növekedés alapjait, a soron következő szintlépés legfontosabb tényezője az infokommunikációs szektor, amely értéktöbbszöröző hatásával más ágazatokét felülmúló bővülést képes generálni, lendületet adva a nemzetgazdaságnak és javítva a magyar emberek általános életminőségét - mondta el Solymár Károly Balázs a Networkshop 2015 Országos Informatikai Konferencián. A szektor biztosította versenyelőny lehetőségét felismerve hívta életre a kormány piaci és intézményi partnerek bevonásával a 2014-2020 időszakra szóló, átfogó infokommunikációs fejlesztési programját, a Digitális Magyarországot. Az elsők között Nyíregyházán intelligens városi fejlesztéseket hajtanak...

Részletek

Megállapította a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program idei fejlesztési kereteit

„A kormány meghatározta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) idei fejlesztési kereteit nyolc nevesített prioritási körben, továbbá 15 nevesített kiemelt projekt keretében - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás keretébe tartozik egyebek mellett a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítésére szánt 80 milliárd forint. Ugyanez a cégkör termelési kapacitásainak bővítésére kombinált hiteltermék keretében juthat forráshoz, 20 milliárd forint összegben. A kutatás, technológiai fejlesztés és innováció című 2....

Részletek

Digitális Nemzet, digitális fogyasztók – Rajta vagyunk a bittérképen (konferencia)

„A tavalyi nagysikerű „On-life”: nagy sebességgel egy digitális világ felé konferenciát követően idén márciusban a magyarországi hírközlési, infokommunikációs szektor fejlesztésének lehetőségeiről és irányairól, vagyis az elkövetkező időszak legfontosabb kérdéseiről rendez konferenciát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) támogatásával a Szélessáv Közhasznú Alapítvány (SzA ) és a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT). A hazai infokommunikációs szektor fejlesztésének stratégiai irányait a magyar kormány a 2014 február 5-én elfogadott Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában jelölte ki. Az Európa 2020 stratégiával összhangban lévő, de az abban foglaltaknál gyorsabb...

Részletek

A Kormány 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozata a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritásának, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozásának megállapításáról

„1. A Kormány a) megállapítja a  Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a  továbbiakban: VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritását, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozását az 1. melléklet szerint, b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését. ... 1. melléklet az 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozathoz A VEKOP 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének 7. és 8. prioritása, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozása 4. A ...

Részletek

Közös 4G-t fejleszt a Telenor és a Telekom

„Az NMHH jóváhagyta, a GVH azonnal versenyfelügyeleti eljárást indított. A két szolgáltató ügyfeleinek jó lesz, vidékre hamarabb érkezik a 4G. Megállapodtak, jóváhagyták A mai napon rapid, közös sajtótájékoztatót tartott a Magyar Telekom és a Telenor, melyben bejelentették, hogy megosztják a tavaly elnyert 800 MHz-es frekvenciatartományt. A hálózatmegosztás révén a két vállalat kevesebbet költ majd fejlesztésre, hiszen nem csak a saját, hanem a partnerük adótornyaira is támaszkodhatnak. A tájékoztatón hangsúlyozták, ezzel a lépéssel jelentősen nő a hatékonyságuk, az ügyfelek pedig jobb szolgáltatásban részesülnek....

Részletek

A digitális jártasságon múlik Anglia jövője

„Az Egyesült Királyság fordulóponthoz érkezett. Sürgősen meg kell oldani a digitális készségek terén fennálló jelentős hiányt, a következő kormánynak (választások lesznek) fontos feladata lesz ez - erre figyelmeztet a Felsőház („Lords) jelentése. Továbbá felhívja a figyelmet a technológiai változások hatására a munkaerőpiacra. A következő 25 évben az állások 35 százalékát fenyegeti az automatizálás veszélye. Javaslataik a jövendő kormány számára a digitális jártasságot alapvető iskolai tantárggyá kell tenni az angol és a matematika mellett; az Internetet fontos, mindenki számára elérhető közműnek kell tekinteni;...

Részletek

EU Horizont 2020 2015. évi infokommunikációs (IKT) pályázati lehetőségeinek bemutatása – 2015. február 20.

„A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2015. február 20-án információs napot szervez az EU Horizont 2020 K+F programjának 2015. évi infokommunikációs (IKT) pályázati lehetőségeinek bemutatására. Az információs napon többek között további tájékoztatást adunk a folyamatban lévő 2016-17. évi ICT munkaprogram konzultációs folyamatáról, az európai PPP szervezetkről, azok stratégiai kutatási terveiről, bekapcsolódási lehetőségekről és tapasztalatokról. A jelenlegi IKT felhívás költségvetése 561 M€, a pályázati területei között megjelenik a mikro- és nanotechnológia, robotika, fotonika, dolgok internete (IoT), jövő internet, big data, illetve ezek...

Részletek
Page 1 of 13 1 2 13