Skip to main content

Találat: infokommunikációs piac

Fontos a kisebb magyar netszolgáltatók támogatása

„Az InternetKon vezetője szakmai egyeztetést folytatott a vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító alternatív szolgáltatók képviselőivel, majd ezt követően, a szolgáltatók képviseletében Zelena Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette az egyeztetésen elhangzottakat. A miniszterelnöki biztos elmondta: Magyarországon a különböző településtípusokon elérhető szolgáltatások színvonala tekintetében nagy különbségek vannak, pedig a több ezer magyar kistelepülésen élőknek is magától értetődőnek kell lennie a háztartásokban igénybe vehető szélessávú internetnek. Ehhez szükséges a magyar tulajdonban lévő, vezeték nélküli internetszolgáltatást biztosító alternatív szolgáltatók támogatása, hogy a kistelepüléseken is ugyanolyan lehetőségek legyenek,...

Részletek

Az optikai hálózatok (FTTH) európai fejlődésének körképe

„Világ és Európa szerte dúl az intenzív optikai hálózatfejlesztés egyik fő vonala az FTTH hálózat kiépítése, amelynek lényege, hogy minden előfizetőt külön-külön optikai szálon lát el az adott hálózatüzemeltető nyilvános optikai kapcsolóközpontján keresztül. A rendszer előnye a nagy sebességre való képesség mellett, hogy az optikai kábelek érzéketlenek a különböző zavarokra és környezeti hatásokra, ezért a lehetséges hibaforrások száma drasztikusan lecsökken. A teljes körű rendszerfelügyelet miatt a hibák behatárolása leegyszerűsödik. ... A következő 5 évben az FTTH előfizetők száma várhatóan megduplázódik az európai...

Részletek

Bódi Gábor: Merre tart az infokommunikációs kormányzás?

„Merre tart az infokommunikációs kormányzat? Milyen változásokat hoz a Digitális Nemzet Fejlesztési Program a lakosság és a vállalkozások életében? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Bódi Gábor, infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkár a ITBUSINESS & TECHNOLOGY konferencián. Az államtitkár ezeken kívül felvázolta a kormányzat stratégiai irányait, az akcióterveket és projekteket, valamint beszámolt arról is, hogy hogyan állnak ezek a megvalósítás terén. Az előadás videója.” Forrás: Bódi Gábor: Merre tart az infokommunikációs kormányzás?; Infotér; 2015. március 13.

Részletek

Az elérhetőség és az adatvédelem az EU két új informatikai csapásiránya

„A célok érdekében mozgósítanák a magánbefektetőket, a megtérüléshez időlegesen akár a szolgáltatóváltás korlátozása is elképzelhető. Az európai uniós távközlési piacon komoly változások várhatók a következő néhány évben. Günther Oettinger, az Európai Unió digitális területért és társadalomért felelős biztosa kijelentette, hogy mozgósítani akarják a magánbefektetőket, és a beruházások segítésében az Európai Befektetési Banknak is szerepet kell játszania. A befektetéseknek olyan projekteket kell támogatniuk, amelyek európai többletértékkel rendelkeznek. Fontos, hogy a programok tartósan hatással legyenek egy adott területre, például az intelligens energiaelosztó rendszerekre vagy...

Részletek

eID Konferencia és Kiállítás – eID Conference and Exhibition

„A Microsec Zrt. társszervezésében 2014. október 13-án és 14-én kerül megrendezésre a VI. nemzetközi eID Konferencia és Kiállítás, az Intercontinental Budapest hotelben. A konferencia munkanyelve az angol. A konferencián mind a kormányzati, mind az iparági szektorból a legfelsőbb szintű döntéshozók és vezető szakemberek vesznek részt, csaknem 40 ország képviseletében. A rendezvényen nemzetközi szakemberek kiemelt témákban adnak elő, valamint mutatnak be esettanulmányokat, de a résztvevők számára lehetőség nyílik workshopokban való részvételre és kapcsolatépítésre is. A kormányzati hivatalokból érkező jelentkezők számára a kedvezményes részvételi...

Részletek

Hazai e-kereskedők vitáznak a Google-lal

„Európa-szerte egyre több e-kereskedelmi szereplő nyilvánít véleményt a Google üzletpolitikájáról, melyhez a vertikális keresőszolgáltatók mellett már a webshopok, a médiavállalatok és a szakmai szervezetek is csatlakoztak. Az Európai Bizottság három éve tartó vizsgálatára a népszerű internetes keresőmotort működtető tengerentúli vállalattal szemben a nyár folyamán, legkésőbb szeptemberben pont kerülhet. Piaci vélekedések szerint azonban a Google legutóbbi kötelezettségvállalásának elfogadása kedvezőtlenebb lenne, mint ha semmi sem történt volna, ezért az Allegro-csoport arra biztatja a legfontosabb hazai e-kereskedelmi szereplőket, hogy mielőbb foglaljanak állást a témában. „A...

Részletek

Európai Parlament: Változik a szabályozás: ez kihat a telefonálásra, a netezésre

„Két megkötésnek is véget vethet az a távközlési jogszabálycsomag, amelyet csütörtökön fogadott el az Európai Parlament (EP) Brüsszelben. Az EP egyrészt jövő december 15-től eltörölné a külföldi mobiltelefonálásért és hívásfogadásért fizetendő felárat, az úgynevezett roamingdíjat (magyarul barangolási díjat), másrészt az úgynevezett netsemlegesség fogalmának megteremtésével megtiltaná az internetszolgáltatóknak, hogy gazdasági vagy egyéb okokból akadályozzák vagy lassítsák egyes internetes szolgáltatások működését. Vagyis a jövőben a mobilinternetet is szolgáltatók nem tehetik majd meg, hogy a percdíjakból származó bevételek fenntartása érdekében egyszerűen blokkolják az olyan, interneten...

Részletek

Vége az európai roamingnak

„Elsöprő többséggel megszavazta az Európai Parlament azt az átfogó távközlési reformcsomagot, mely eltörli az EU-n belüli a külföldi mobilhasználat extra költségeit. Az európai csúcspolitika évek óta küzd a nemzetközi mobilkommunikációs költségek lefaragásáért, majdnem tíz év kellett, mire a terv végül - csaknem teljesen - megvalósult. Végleg eltörli a külföldről hazatelefonálás felárát az Európai Unió tagállamain belül az a jogszabály, melyet ma elsöprő többséggel szavazott meg a nemzetközösség döntéshozó szerve, az Európai Parlament. Az európai távközlést gyökeresen átalakító reformcsomag a sokadik evolúciója annak...

Részletek

Az Európai Parlament megszavazta a roamingdíjak eltörlését és a fogyasztói jogok kiterjesztését, valamint a távközlési piac fejlődését elősegítő intézkedéseket

„Az Európai Parlament a mai napon a „behálózott kontinens” elnevezésű (az egységes távközlési piacról szóló) bizottsági rendeletjavaslat* általános szavazásának részeként megszavazta a roamingdíjak 2015 karácsonyától hatályba lépő eltörlését. Neelie Kroes, az Európai Bizottság alelnöke így fogalmazott: „Döntésével az EU a polgárok mellett tette le a voksát. Felszámolni az akadályokat, könnyebbé tenni az emberek életét és csökkenteni költségeiket – voltaképpen ez az Unió legfontosabb hivatása.” „Mindennapjainkban szinte mindannyian függünk a mobiltelefon- és internetkapcsolattól. Ezért tudnunk kell, mit vásárolunk, biztosnak kell lennünk abban, hogy...

Részletek

Gerinces nemzet – milyen infokommunikációs szolgáltatások lesznek a Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton?

„Hely: BME I épület, IB017 (1117, Bp. Magyar tudósok krt. 2.) Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a HTE Távközlési Szakosztály TÁVKÖZLÉSI KLUB következő összejövetelére! A klubnap témája: Gerinces nemzet - milyen infokommunikációs szolgáltatások lesznek a Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton? A klubnap házigazdája: Agárdi Ferenc (projektvezető, NFM) Vitaindító előadók: Bancsics Ferenc (miniszteri biztos, NFM) Nagy Miklós (igazgató, NIIF) Szabó Zoltán Attila (vezérigazgató, NISZ ) Téren Róbert Ferenc (vezérigazgató, MVM NET) A márciusi Távközlési Klub ismét izgalmas beszélgetésnek ad otthont. Agárdi Ferenc az NFM projektvezető...

Részletek
Page 1 of 2 1 2