Skip to main content

Találat: információs háború

Infoháború: miért nehéz hiteles információkhoz jutni háborús konfliktusban?

„Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen 2022 novemberében egy videóüzenetben arról számolt be, hogy nagyjából 20 ezer ukrán civil és 100 ezer katona esett áldozatul az Ukrajna és Oroszország között zajló háborúnak. A konkrét számadatok közlése kiváltotta Ukrajna nemtetszését, hiszen a veszteségek száma elvileg titkosított információ, hiteles forrásból tehát a Bizottság nem értesülhetett róla. Nem sokkal később a videót el is távolították, a Bizottság sajtóosztálya pedig az az alapján készült sajtóközleményből kivette a számokat tartalmazó mondatot. A Bizottság esete korántsem egyedi:...

Részletek

Ideje kínai nyelvleckéket venni – kilátások az információs világháború keleti frontján

Ahogy egy közismert és meglehetősen széleskörű tekintélynek örvendő brit szakértő, a szovjet és orosz katonai stratégiai, haditechnikai és hadtörténeti témáknak egyik legkiemelkedőbb kutatója (és roppant számú vonatkozó szakmunka szerzője), Mark Galeotti egy tegnapi írásában megjegyezte: „Csak a bolond vállalkozik manapság arra, hogy szakvéleményt, netán prognózist adjon az Ukrajnában zajló háború tekintetében”. A viccesen komoly, figyelmeztetőnek szánt fordulat ellenére persze mindannyian megpróbálunk eligazodni az információk tömegében (mondanom sem kell: Galeotti is), és kihámozni, megvizsgálni, megfogalmazni és bemutatni mindazt, amit a 21. század geopolitikai...

Részletek

Kiberbiztonság és nagypolitika: a háttéralkuk és a megoldások

E heti stratégiai körképünkhöz szánt bevezető írásunkban (ahol egyben érdemleges olvasmányként a Külügyi és Külgazdasági Intézet oroszszakértő munkatársának háttérmunkájára hívtuk fel a figyelmet) úgy fogalmaztunk: a végletesen kiéleződő információs háborúságban szinte értelmetlenné válik a napi fejlemények figyelése. A nyilatkozatok, cáfolatok, ellennyilatkozatok megfejtésének kísérlete. Amit tehetünk az az, hogy – mintegy hátrébb lépve egyet – újra végigtekintünk az Európában (és persze ezzel a globalizált világban) súlyosbodó geopolitikai összecsapás hátterein, körülményein, szélesebb összefüggésein. E mellé azonban ajánlunk még egy másik olvasmányt is. Ha figyelmen...

Részletek

Pszichológiai védelmi ügynökség indul Svédországban a dezinformáció ellen

„A Kína és Irán felől érkező hírhamisítást akarják kivédeni. Svédország új kormányzati ügynökséget hozott létre, amely a dezinformáció elleni küzdelemmel foglalkozik, különösen a külföldi kormányok, például Oroszország, Kína és Irán felől érkező hírhamisítást akarják kivédeni. A karlsbadi központtal és solnai irodával működő 45 munkatársat foglalkoztató svéd Pszichológiai Védelmi Ügynökséget egy volt diplomata, Henrik Landerholm főigazgató vezeti majd. Az ügynökség együttműködik majd a tudományos körökkel, a hadsereggel és a médiával, illetve támogatást nyújt az országon belüli régióknak, vállalatoknak és szervezeteknek. "A cél a...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2021. február 22.

Ritkaföldfém ellátási lánc – a globális technológiai konfrontáció Achilles-sarka? 2017-óta egyre gyorsuló ütemben növekszik a két globális hatalom, a hegemón szerepéről mind inkább lecsúszó USA, és az egyre magabiztosabb kihívóként fellépő Kína közötti konfliktusrendszer. A nyílt rivalizálás döntően kereskedelmi háborúságként robbant ki, ám az ellentétek hamar egyfajta technológiai vetélkedéssé transzformálódtak. Az elkövetkező évek technológiai ökoszisztémáiban kulcsszerepet játszó 5G rendszerek kerültek az összecsapások frontvonalába, és a kínai technológiai óriáscégek, mindenekelőtt az 5G rendszerek fejlesztésében, gyártásában és telepítésében egyértelműen globális vezető szerepet játszó Huawei...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. március 23.

A Második Front: a járványhelyzet bekebelezi a digitális tereket is? Azt szokták mondani az újságírásban: ha egy cím kérdőjellel áll, biztos lehet benne az ember, hogy a valóság rácáfol a kérdésfelvetésre. Magyarán, hogy ez csak egy tipikus, figyelemfelkeltő fogás. A helyzet az, hogy néha az élet a közkeletű igazságokra is rácáfol, a mostani feszült időszakban ugyanis egyáltalán nem mernénk határozott nemmel válaszolni a címben általunk feltett kérdésre. Ahogy a koronavírus járvány, amit némi célzatossággal, sőt malíciával „kínai vírusnak”, esetleg „wuháni vírusnak” szeretett...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. augusztus 12.

Új, MI-vel támogatott globális megfigyelő és lehallgató rendszert fejleszt az USA hírszerző közössége A napokban kipattant egy újabb titok, fény derült egy újabb globális megfigyelő rendszerre. Szakértők különösen nagy jövőt jósolnak az amerikai hírszerzőközösség legújabb fejlesztésének: ismerkedjünk meg a Sentienttel! Azaz, vessünk előbb egy pillantást a múltba: „Echelon”. Néhány évtizede még ennek a fedőnévnek a leleplezése engedett (legalább némi) bepillantást a világmérető lehallgatás angolszász gyakorlatába. A hidegháború sokszor nagyon is forró küzdelmeiben formálódott, gyarapodott, fejlődött a „nyugati kemény mag”, az egymásban igazán...

Részletek

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2019. július 1.

Nyugati kémszervezetek online kártevőkkel fertőzték meg az orosz keresőmotort, a Yandexet Az orosz állami hackertámadásokról, online manipulációkról szóló híradások hónapjai, évei után határozottan fordulni látszik a kocka: az elmúlt hetekben alig múlik el nap anélkül, hogy ne számolnának be – ráadásul a nyugati világ legtekintélyesebb médiaszervezetei – az oroszok elleni kibertámadások egy-egy újabb epizódjáról. Most a Reuters lepte meg a világot ilyen illegális akciók újabb részleteivel. A hírügynökség beszámolója szerint nyugati hírszerző szervezetek (értsd tehát, nyugati kormányzati szereplők) betörtek az „orosz Google”-ként...

Részletek