Skip to main content

Találat: informatikai bűnözés

A kiberbűnözés egyes büntetőjogi szabályozási kérdései

„...A disszertációmban elsősorban büntető anyagi jogi, és csak érintőlegesen büntető eljárásjogikérdésekkel foglalkozom. Továbbá kizárólag az ún. tisztán informatikai bűncselekményekre, valamint a technológiai fejlődésnek az egyes – tágabb értelemben vett – gazdasági bűncselekményekre gyakorolt hatására fókuszálok. Az értekezés négy nagy szerkezeti részre tagolódik. A bevezetést követő II.fejezetben a kiberbűnözés fogalmának a tisztázásával foglalkozom, ami azért is különösen fontos, mert máig nincs egy általánosan elfogadott jogi definíciója. Törekedtem mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalmi álláspontok széleskörű bemutatására, amelyek összevetése alapján meghatározható az informatikai...

Részletek

Hackerek játékává válhatnak a vasutak

„Sérülékenyebbé teheti a vasutat a mobil kommunikációra váltás. Egy német professzor szerint az új generációs, mobilneten keresztül vezérelt irányítási rendszer hibái miatt lelassulhat a közlekedés - adta hírül a BBC. A vasúti váltórendszereket hagyományosan zárt, analóg vezérlőközpontokból lehet állítani. A kétezres évek kezdetére Európában harmincöt, egymással nem kompatibilis rendszert használtak a vasúttársaságok. Küszöbön áll azonban a GSM-R nevű új szabvány bevezetése, amelyet a vasutat kiszolgáló cégek közösen dolgoztak ki. A GSM-R lehetővé tenné, hogy az egyes váltóközpontok együtt tudjanak működni, az üzemeltetők...

Részletek

A CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratórium nyilatkozata

„Laborunk, a CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratórium egy nemzetközi összefogás keretében részt vett a Duqu trójai program felfedezésében. Működésének részletesebb megismerése során bizonyosodtunk meg arról, hogy a Duqu közel azonos a korábbról ismert Stuxnettel. A minták alapos elemzését követően, részletes riportot készítettünk az általunk elnevezett Duqu trójai programról. Az előzetes riportot azonnal eljuttattuk az illetékes szervezetekhez annak érdekében, hogy együttes erővel, megalapozottan tudjunk fellépni. Kutatólaborunk, a jövőben is minden releváns részletet eljuttat a szakmai közösséghez és segítségükkel a közvéleményhez. A folyamatban lévő...

Részletek

Európában is megjelent egy nagy rendszereket fenyegető vírus

„Körülbelül egy évvel az iráni atomerőművek rendszereit megfertőző Stuxnet felfedezése után a Symantec egy ehhez nagyon hasonlító vírust talált, ezúttal Európában. A biztonsági cég közleménye szerint az új, Duqunek elnevezett malware egyes részei közel azonosnak tűnnek a Stuxnetével, de annyit biztosan lehet állítani, hogy az új vírus megírója ismerte a Stuxnet forráskódját. A Duqu ez utóbbihoz hasonlóan egy valid digitális tanúsítvánnyal ellátott driverfájl segítségével legális kódnak álcázza magát. A tanúsítványt egy tajpeji cég állította ki, lejárata 2012. augusztus 2. volt, de október...

Részletek

DigiNotar… Comodo… Certigna…

„A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI) a lehetők legjobbika, ha valaki egy üzenetet rejtjelezni, vagy annak hitelességét bizonygatni szeretné. Szimmetrikus kulcsoknál legalább két fél (küldő és fogadó) rendszeréről kell elhinni, hogy a titkos kulcs őrzésével nincsen gond, aszimmetrikus esetben már elég csak egyvalakiben bízni. Ez az egyvalaki lehet egy hitelesítés-szolgáltató (trusted root CA), de lehet egy PGP-s, GnuPG-s kapcsolat is, a lényeg, hogy a titkos kulcs valóban titokban maradjon. Onnantól kezdve, hogy a titkos kulcs kitudódik, hirtelen nagy hatalomra tesz szert a támadó....

Részletek

Lekapcsolták a legnagyobb magyar kalózszervereket

„A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közlemény szerint a szerverparkot, amelynek működtetésében komoly szerepet játszott a CINEDUB csoport, sikerült felszámolniuk a nyomozóknak, akik többhelyszínes rajtaütéssel lepték meg a szervezet vezetőit. A hálózat tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terabájt adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer...

Részletek

Papírral védi magát Hollandia a hackerektől

„A holland kormány bejelentette, hogy egyes kulcsfontosságú adatait a jövőben újból papíralapon tárolja majd, hogy elejét vegye annak, hogy azokat hackerek megszerezhessék. A bíróságok az e-mailnél biztonságosabb fax használatát javasolják jogászaiknak. Az ország vezetése azt követően döntött így, hogy kiderült, hogy azt a céget is hackertámadás érte, amely a holland e-kormányzati szolgáltatások működtetéséhez használatos digitális hitelesítéseket előállítja - adta hírül a Wall Street Journal. A DigiNotar nevű társaság rendszereiből hackerek júliusban loptak el olyan digitális hitelesítőkódokat, amelyekkel például honlapok valódiságát lehet igazolni....

Részletek