Skip to main content

Találat: informatikai képzés

Az informatika kitörési pontja lehet a magyar gazdaságnak

„Az informatikai fejlesztések iparága egy kitörési pontja lehet a magyar gazdaságnak - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az építészeti tervező szoftvereket fejlesztő Graphisoft ötszázadik munkavállalójának alkalmazását ünneplő rendezvényen elmondta, eddig több tucat cég jelentkezett a kormány közelmúltban meghirdetett, 4 ezer informatikai fejlesztő képzését célzó programjára. Emlékeztetett, a programba jelentkezők 3-4 hónapos alapképzést követően helyezkedhetnek el a részt vevő vállalatoknál, amelyek saját területükön viszik tovább a képzést. Cseresnyés Péter szólt a kedvező...

Részletek

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM – Informatikai Fejlesztői Karrier Start Program

„Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére. A tárcavezető elmondta: az országban jelentős számú átképezhető diplomás, az oktatási rendszerből kieső álláskereső vagy a képességeinek nem megfelelő munkát végző munkavállaló található, akik megfelelő...

Részletek

T-Systems Akadémia néven ingyenes képzést indít a T-Systems

„Ingyenes informatikus képzést indít szeptember elsejétől utánpótlásának nevelésére a T-Systems Magyarország, az akadémiára június 30-ig lehet jelentkezni - közölte a vállalat az MTI-vel. A közlemény szerint a résztvevők részmunkaidős munkavégzés mellett tanulhatják a szakmát a cég informatikusaitól, a vállalat a T-Systems Akadémia tagjai számára fizetést ad. A képzés egy éven át tart, 4 hónapos általános, 5 hónapos specifikus képzéssel, valamint 3 hónap napi 8 órás munkavégzéssel. A Magyar Telekom tavaly márciusban közölt összesítése szerint mintegy 300 ezer ember dolgozik a magyarországi infokommunikációs...

Részletek

Digitális kompetenciák és a pályaorientáció munkaerőpiaci összefüggései a 21. században

„...A kutatásba bevont személyek válaszai alapján digitális kompetenciák megszerzésének leggyakoribb módja (56%-ban) az iskola és az önképzés kettősségében rejlik, több mint 20%-ban pedig teljes mértékben az önképzésnek volt köszönhető. Az e-learning, mint korszerű tanulási forma egyelőre nagyon marginálisan jelenik csak meg. Elgondolkodtató tény, hogy mindössze 9% jelezte az iskolai formális kereteket a tanulás színtereként, ami felveti az informatikai közoktatás elégséges mivoltának kérdését. ... Az elmúlt tizenöt évben a pályaorientáció területén elért eredmények ellenére, azt tapasztaltuk, hogy a pályaorientáció, az életpálya-tanácsadás nem strukturált,...

Részletek

Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása (GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001)

„KIFÜ szerepe a projektben: Projekt gazda Projekt azonosító: GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 Indítás: 2016 Zárás: 2018 Támogatás összege: 2,837 Mrd Ft Projekt státusza: Folyamatban lévő Projekt rövid leírása: Az informatikai, illetve a digitális gazdasághoz kapcsolódó szakemberek iránti nemzetközi és hazai munkaerő-piaci igény dinamikusan bővül, mindeközben az utolsó tizenöt év adatai alapján hazánkban mind az informatikai képzésekre jelentkezők, mind a felvettek, mind pedig a képzéseket elvégzők száma folyamatosan csökken. A fokozódó mennyiségi és minőségi munkaerő-hiány hatásai már ma érzékelhetőek, és a következő években egyre nyilvánvalóbb korlátozó...

Részletek

Átfogó programot indít a kormány az informatikus utánpótlás biztosítására

„„A jelen és a jövő a digitalizáció, a kormány célja, hogy a magyar emberek és vállalkozások a digitális átalakulás nyerteseivé váljanak. Ennek elemi feltétele a szükséges digitális készségek megszerzése, legyen szó akár az alapvető digitális jártasságról, akár a professzionális informatikai fejlesztői tudásról. A felsőoktatás és az informatikai vállalkozások együttműködésére építő program hozzájárul ahhoz, hogy 2020-ig kétszeresére növekedjen az informatikai felsőoktatási szakokra jelentkezők száma” – mondta Kara Ákos 2017. április 6-án, Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hozzátette:...

Részletek

Kormányzati program indul az oktatási intézmények és az informatikai vállalkozások közötti együttműködés fejlesztésére

„A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program első ütemében több mint 2,8 milliárd forint európai uniós és hazai támogatásból indít programot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ) konzorciumban. A GINOP 3.1.1 projekt célja az oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása annak érdekében, hogy jelentős mértékben emelkedjen az informatikai szakmai végzettséggel rendelkezők száma a munkaerőpiacon. Kara Ákos, az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára...

Részletek

A digitális gazdaságban tízezrek kellenének azonnal

„Szinte nincs olyan tájékoztató, szakmai fórum, konferencia a hazai infokommunikációs szektorban, amelyen nem játszik meghatározó szerepet a szakemberhiány témája, illetve az, hogyan lehet orvosolni ezt a problémát. Arra vonatkozóan több becslést is lehetett hallani, hogy mennyi informatikus, szoftverfejlesztő tudna szinte azonnal elhelyezkedni itthon. Számuk meghaladhatja a 20 ezret, és bár ma már mindenki látja, hogy nagy a baj, egyelőre kevés előrelépés történt. Az már néhány éve megfigyelhető, hogy az ágazat vállalkozásai igyekeznek előremenekülni. Felsőoktatási intézményekkel, sőt már középiskolákkal is kialakítanak együttműködéseket, de...

Részletek

A KIFÜ vezetésével kezdődhet meg az oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzését és támogatását célzó kiemelt projekt előkészítése

„A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség a napokban kötötte meg az általa vezetett konzorcium nevében a támogatási szerződést az európai uniós forrásból megvalósuló, GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 azonosító számú, „Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása” című kiemelt projekt előkészítésére. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vezetésével, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége részvételével létrejött konzorcium által megvalósítandó projekt közvetlen célja a gazdasági szereplők által meghatározott informatikai munkaerő-piaci illeszkedési problémák okait feltáró és kezelő javaslatok kidolgozása, pilot programok...

Részletek

Az Európai Bizottság a digitális munkahelyekkel foglalkozó nagykoalíciót indít útjára

„José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke a mai napon azzal a kéréssel fordult az európai digitális profilú vállalkozásokhoz, a kormányokhoz, valamint az oktatási és képzési ágazat szereplőihez, hogy csatlakozzanak a digitális munkahelyteremtés érdekében kialakított nagykoalícióhoz és segítsék az Európában 2015-re várható, mintegy 900 000 információs és kommunikációs technológiai (IKT-) állás betöltését. A napjainkban tapasztalható magas munkanélküliség ellenére a digitális munkahelyek száma évről évre több mint 100 000-rel nő, amely növekedéssel azonban a frissen diplomát szerzett IKT-szakemberek, illetve az IKT területén szakképesítéssel rendelkező...

Részletek
Page 1 of 2 1 2