Skip to main content

Találat: innovációs projektek

A nyílt innováció és társ-megvalósítás kiterjesztése: az internet-alapú közszolgáltatások társ-értékelése az okosváros-projektekben

„A Technovation folyóirat 78. számában (online elérhető a ScienceDirect oldalán) a manchesteri és a cambridge-i egyetem kutatói tanulmányt tettek közzé arról, hogy a közigazgatás és a közszolgáltatások terén több helyen már meghonosodott, az érintettek széles körének bevonására épülő, társ-megvalósítással (co-production) létrejött fejlesztéseknek hogyan lehetne az értékelésébe is bevonni az érintettek széles körét társ-értékelés (co-evaluation) keretében. Mint írják: az értékelés amúgy is gyenge pontja még a jól sikerült társ-megvalósításos projekteknek is. Jellemzően csak a folyamat lezárulta után kerül rá sor, tapasztalatainak hasznosítása pedig...

Részletek

A technológia szerepének stratégiai felértékelődése

„Meglátásunk szerint az infokommunikációs technológiák megjelenése, a technológiai fejlődés és a környezeti változások felgyorsulása, az iparági határok erodálódása, az iparági és a technológiai konvergencia megjelenése és erősödése, hogy csak néhány meghatározó jelenséget emeljünk ki mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalatok stratégiai és technológiai rugalmassága a versenyben való helytállás nélkülözhetetlen elemévé vált. Habár a szakterület vitathatatlan kapcsolatban áll a stratégiai menedzsment, a projekt menedzsment, a tudásmenedzsment, az innováció menedzsment és a mérnöki menedzsment területekkel, a kötet jellegéből és a terjedelmi okokból adódóan azonban...

Részletek