Skip to main content

Találat: Internet áfakulcsa

Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál

„Már januártól teljesen megváltozhat az ügyintézés az állami hivataloknál. Még novemberben bejelenti a kormány, hogy a jövő évtől mely állami ügyeket tudjuk majd elektronikus úton intézni, úgy, hogy személyes kapcsolatfelvételre nem kerül sor. A változások már a következő év első harmadában, lehetőség szerint már januárban hatályba is léphetnek - árulta el az mfor munkatársának egy e heti rendezvényen Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch szerint eljött az ideje annak, hogy a versenyszektorhoz hasonlóan az államigazgatás is minél jobban...

Részletek

Internetáfa-csökkentés: a szolgáltatók zöme betartotta a szabályokat

„Az Invitel szabálytalanul, egyoldalúan emelt díjat a határozatlan idejű szerződéseknél, a Telenor elégtelen tájékoztatást adott ügyfeleinek, a Jurop Telekom pedig késve módosította általános szerződési feltételeit, és nem hozta időben létre tájékoztató honlapját a lecsökkent internetáfa kapcsán. A kapcsolódó hírközlési szabályok betartásának ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azonban megállapította, hogy a szolgáltatók zöme jogkövető volt. Egyoldalú díjemelés az Invitelnél Tízmillió forintos bírsággal sújtotta az Invitelt az NMHH július 5-i döntésében, és a jogsértő magatartás megszüntetésére kötelezte, mert az internetáfa-csökkentés után...

Részletek

Elsőként a UPC kínálatában érhető el a Digitális Jólét Alapcsomag

„A társaság a minimálisan öt megabájtos letöltési sebesség hatszorosát kínálja a csomagban ügyfeleinek. A hazai távközlési szolgáltatók közül elsőként a UPC kínálatában érhető el az újabb internet-előfizetők bevonását célzó Digitális Jólét Alapcsomag - hangzott el a védjegyhasználatról szóló megállapodás szerdai budapesti aláírásakor. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az eseményen kiemelte: az internetszolgáltatás áfájának idei és jövő évi csökkentése, a világháló használatával kapcsolatos képzések mellett a Digitális Jólét Alapcsomag "jelentős eleme a digitalizáció sikeréhez nélkülözhetetlen áttörésnek". Megjegyezte, a minden...

Részletek

Június 19-én alakul meg hivatalosan a magyarországi „5G-koalíció”

„Június 19-én alakul meg hivatalosan az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését és hazai bevezetését támogató „5G-koalíció” - jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az Információs Társadalom Parlamentje című szerdai budapesti konferencián. Deutsch Tamás az MTI érdeklődésére elmondta: csaknem félszáz kormányzati, közigazgatási és iparági szereplő, kamara, egyetem, kutatóintézet, szakmai és társadalmi szervezet hozza létre a koalíciót, amelynek hármas feladata lesz. Először is gyorsan ki kell alakítani azt az 5G fejlesztési stratégiát, amelynek segítségével kihasználhatjuk az e területen meglévő, páratlan lehetőségeinket, továbbá...

Részletek

Nyártól elérhető a Digitális Jólét Alapcsomag

„Nyártól elérhető a szolgáltatók kínálatában a Digitális Jólét Alapcsomag, amelynek legfőbb célja, hogy nethasználóvá válhasson az a 200-250 ezer ember, aki anyagi okok miatt nem kapcsolódott eddig a világhálóra - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón. Megjegyezte, a legutóbbi kutatások szerint másfél millió ember nem nethasználó, és 14 százalékuk anyagi okokkal magyarázza ezt. A leggyakoribb okként megjelölt kompetenciahiány leküzdésére már történtek kormányzati intézkedések - tette hozzá. Jelezte, mostantól nyújthatják be pályázatukat a szolgáltatók az állami tulajdonú védjegyre;...

Részletek

Újabb internetes adócsökkentés – jövőre még tovább, 5 %-ra csökken az internet áfája

„A polgárok és a vállalkozások elérhető, olcsó és gyors internetszolgáltatást szeretnének. 2018-ban ezért még tovább, 5 %-ra csökkentjük az internet áfáját és kibővítjük a Digitális Jólét Programot. A kormány célja, hogy minden eddiginél olcsóbb, elérhetőbb és gyorsabb legyen az internet Magyarországon. A Digitális Jólét Program legfontosabb célkitűzése, hogy minden polgár a digitalizáció nyertesévé válhasson. Minden akadályt lebontunk, ami annak az útjában áll, hogy valaki internethasználóvá válhasson. Annak érdekében, hogy az anyagi erőforrások hiánya egyetlen magyar polgárt se zárjon ki a digitális világban...

Részletek

Nemzeti Versenyképességi Tanács: elektronikus számlavezetés, digitalizáció, internethasználat áfája

„A kormány célja, hogy minél szélesebb körben elterjessze a digitális szolgáltatásokat, egyszerre javítva ezzel a szolgáltatók versenyképességét és csökkentve a felhasználók költségeit - jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács harmadik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a Tanács által tárgyalt első hat témakörből már öt területen sikerült olyan jogszabály-módosításokat elindítani, amelyek még ebben a félévben az Országgyűlés elé kerülhetnek. Varga Mihály kiemelte: ösztönözni kívánják az elektronikus számlavezetést, a közműszámlák elektronikus kiegyenlítését, és a kabinet azt tervezi, hogy idővel a cégek...

Részletek

85. Kormányinfó: internethasználat áfájának csökkentése, adóbürokrácia mérséklése

„...A tervezett 2018-as intézkedések közül a tárcavezető megemlítette az internet és a fogyasztásra szánt hal áfájának 5 százalékra csökkentését. Megerősítette, hogy 2018-ra 4 százalék fölötti gazdasági növekedést, 2,4 százalékos hiányt és 72-73 százalékos államadósság-mértéket terveznek. A költségvetés körülbelül 80 százaléka megy majd az ország működtetésére, 20 százalék pedig az ország fejlesztését szolgálja - mondta, hozzátéve: minden tárca legalább annyit kap, mint legutóbb, de általában nő a büdzséjük. Lázár János közölte: a parlament elé kerülnek a jövő évi adótörvények - amelyek jelentős egyszerűsítéseket,...

Részletek

Öt százalékra csökken az internethasználat áfája jövő évtől

„Az internethasználat áfája 5 százalékra csökken 2018 január elsejétől a Digitális Jólét Program (DJP) 2017-2018-as évekre vonatkozó munkaterve szerint - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten. Az Evolution - Az online evolúció két napja címmel megrendezett konferencia megnyitóján hozzátette: a mintegy száz szakértő segítségével elkészült program széleskörű szakmai és társadalmi vitája a következő 2-3 hónapban zajlik, a kormány tervek szerint nyár előtt elfogadhatja azt. Az új elemekkel kiegészült program több tucat fontos eleme közül kiemelte: az áfacsökkentéssel...

Részletek

Orbán Viktor a Regionális Digitális Konferencián: a digitális szolgáltatások, a tejhez és a kenyérhez hasonlóan, alapvető szükségletet elégítenek ki

„Jövőre egyszámjegyű, 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kis- és középvállalatokra és a nagyvállalatokra - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Regionális Digitális Konferencián. Hozzátette, erről a szerdai kormányülésen a nemzetgazdasági miniszter előterjesztésére és a munkaadókkal tartott korábbi egyeztetések alapján döntöttek. Elmondta, a minimálbér emeléssel kapcsolatban azt kérte a nemzetgazdasági minisztertől, hogy "menjen el a falig", amit még a vállalkozók képesek elviselni, olyan magasra próbálja felvinni a magyar minimálbért. Az unió tegye lehetővé a digitális szolgáltatások...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3