Skip to main content

Találat: járási hivatalok

Veszprém megye: a járásokat érintő változások

„Noha a bérrendezés jelentősen javította a kormányhivatali munka népszerűségét, továbbra is vannak olyan munkakörök, amelyek hiányszakmának számítanak ‒ mutatott rá Takács Szabolcs, aki a a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnökeként március elsején vehette át az Év civil együttműködője díjat. Veszprém megye kormánymegbízottja a Rádió Orienten a járásokat érintő változásokról is tájékoztatott. Takács Szabolcs a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnökeként vehette át Az év civil együttműködője djat március elsején. A rangos elismerést 2012-ben alapította a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság...

Részletek

A járási hivatalok rendszere a Dunakeszi Járásban

„Ügyfelet nem küldünk el, függetlenül attól, hogy jó helyen jár-e vagy sem. Utazni az ügyiratnak kell, nem az ügyfélnek ─ fogalmazta meg a vezérelvet Bíró Attila. A Dunakeszi Járási Hivatal vezetője elmondta, 2018 első negyedévében maga a járási hivatal is új épületbe kerül, és a vadonatúj kormányablakot a vasútállomás több mint tíz éve üresen álló épületében alakítják ki. "A Dunakeszi járás kicsi és nagy egyszerre" - fogalmazott Bíró Attila. A Dunakeszi Járási Hivatal vezetője elmondta: területileg viszonylag kicsi, hiszen csak négy település...

Részletek

Békés Megyei Kormányhivatal: átvette hivatalát az új főigazgató

„Szerdán kezdte meg munkáját a Békés Megyei Kormányhivatal új főigazgatója, Dr. Takács Árpád. Az új hivatalvezető egyik legfontosabb célja, hogy egységes és gyors ügyintézést tudjon biztosítani a megye minden lakosa számára. Ahogy már arról korábban beszámoltunk, Dr. Takács Árpádot nevezte ki február 15. hatállyal a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatójává Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szerdán délelőtt fejeződött be a megyei kormányhivatal átadás-átvétele, mellyel megkezdte munkáját az új főigazgató. –Békés megyéből indultam, majd haza jöttem. Ebben az egészben ez a legjobb, hogy haza...

Részletek

Lázár János a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatójának felmentéséről, a megyei kormányhivatal és a járási hivatal szerepéről

„...Lázár János pénteki hatállyal felmentette a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatóját. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről Békéscsabán, a gazdasági évnyitó fórum után tartott sajtótájékoztatón beszélt. Petróczki Zoltán 2014. augusztus 15-től volt a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója, idén január 15. óta ellátta a kormánymegbízotti feladatokat is a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján, január 15-ei hatállyal ugyanis Gajda Róbert kormánymegbízottat Orbán Viktor miniszterelnök felmentette tisztségéből Lázár János javaslatára. A miniszter pénteken azt mondta: a kormányhivatalok szerepe január elseje óta nagymértékben megnőtt, több ezer hatósági és...

Részletek

Egész évben folytatódik a háttérintézmények megszüntetése, átszervezése

„Egész évben folytatódik a háttérintézmények megszüntetése, átszervezése. Tavasszal megszűnik az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ, mindez része a minisztériumi háttérintézmények tavaly elkezdődött átszervezésének – tudta meg lapunk. Fontos további lépés lesz a járási hivatalok megerősítése. Április elsejével újabb négy minisztériumi háttérintézmény, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ szűnik meg jogutódlással – tudatta lapunkkal a Miniszterelnökség. Most januárban huszonöt, korábban, tavaly...

Részletek

Morvay György: Szeretném visszaállítani a járási hivatal tekintélyét! (Szlovákia)

„Mozgalmas az élet a járási hivataloknál, a közigazgatási reformtól kezdődően a közigazgatás elektronizációjáig egy sor feladat áll előttük. Dunaszerdahely az egyik járás, ahol a hivatal élén az új kormánnyal változás következett be. A hivatalát öt hónapja ellátó új elöljáróval, Morvay Györggyel beszélgettünk. Júliustól, azaz öt hónapja tölti be a Járási Hivatal elöljárójának funkcióját. Mi volt az, amit legelőször felmért a hivatalnál? Amit legelőször felmértem, az valójában maga a hivatal. A Dunaszerdahelyi járás az egyik legnagyobb az országban, lényegében 160 ezer ember igényeit...

Részletek

2016. évi CIV. törvény a központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról

Forrás: 2016. évi CIV. törvény a központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról; Magyar Közlöny; 2016. évi 159. szám; 2016. október 20.; 70903-70963. oldalak (pdf)

Részletek

Járási hivatalok államigazgatási feladat- és hatásköre

„Az Infojegyzet célja, hogy átfogó képet adjon a járási hivatalokhoz telepített államigazgatási feladat- és hatáskörök rendszeréről, valamint bemutassa az átszervezéssel kapcsolatos szakmai véleményeket.” Forrás: Járási hivatalok államigazgatási feladat- és hatásköre; Draskovich Edina; Képviselői Információs Szolgálat; infojegyzet 2016/27.; 2016. június 3.(pdf)

Részletek

Sikeres együttműködés járási és földhivatali szinten Esztergomban

„Komárom-Esztergom megyében mind a Földhivatali Főosztályt, mind az Esztergomi Járási Hivatalt érintette az integráció. Az ezzel kapcsolatos változásokról, a két intézmény feladatairól, valamint a 2016-os tervekről beszélt a Rádió Orient műsorában Katics Zsuzsanna főosztályvezető, valamint Horváth Szeder Gábor hivatalvezető. Bár a földhivatalról elsőre mindenkinek az ingatlan adásvétellel kapcsolatos teendők jutnak eszébe általában, a Földhivatali Főosztály tevékenysége ennél jóval szerteágazóbb. Elutasított kérelmek esetén például másodfokon ők bírálják el a fellebbezéseket, és a perképviselet is az ő feladatuk. Térképészeti és földmérési szakfelügyeletet is végeznek,...

Részletek

Átadták Pest megye 13. kormányablakát Nagykátán

„Az újonnan átadott kormányablakban immáron a magas színvonalú ügyfélszolgálathoz méltó körülmények között fogadja a lakosságot a Nagykátai Járási Hivatal. Az eddigi két évről, a feladatkörök bővüléséről és az újdonságokról a Rádió Orient adásában Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a hivatal vezetője számolt be. Összesen 15 település – 3 város, valamint községek, nagyközségek – tartoznak a Nagykátai Járási Hivatalhoz, melynek három kirendeltsége is van. Az intézmény élén 2013 elejétől áll Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, aki elmondta, hogy számos helyszínen látnak el sokrétű feladatkört. Van okmányirodájuk is,...

Részletek
Page 2 of 10 1 2 3 10