Skip to main content

Találat: járási kormányablak

Huszonhat kormányablak nyílik országszerte

„ A hétvégén 26 új kormányablak nyílik meg az ügyfelek előtt, így összesen már 100 kormányablak lesz az országban. A tervek szerint az év végére ez a szám eléri a 280-t. Így minden járási székhelyen lesz lehetőség a hivatali ügyintézésre. Mindez komoly változást eredményezhet az állami ügyintézés minőségében, hiszen évente milliós nagyságrendű az az ügy, amit a kormányablakok és a hozzájuk tartozó járási hivatalok bonyolítanak. A kormány 2015-ben meg kívánja változtatni az ügyintézés kultúráját, minőségét, időtartamát, és rövid időn belül az árát...

Részletek

Szociális támogatásokkal bővülne az ügysegédek portfóliója

„2015-ben kiemelt cél a kormányablakrendszer teljes kiépítése és a települési ügysegédek munkájának fejlesztése – közölte Rigó Csaba. A Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a szociális segélyezés átalakításával a kormányzat újabb feladatot szán az ügysegédeknek. A szakigazgatási szervek főosztályi szinten kormányhivatalba integrálásáról elmondta, így hatékonyabb lesz a működés, hiszen megszűnik az eddigi kettős irányítás, ami a kormányhivatal és a szakmai főhatóság részéről történt eddig. Bővítenék Zala megyében a kisebb településeken működő ügysegédek portfólióját. Rigó Csaba rámutatott, az aprófalvas megyében 95 százalék felett van a...

Részletek

A kétszázezredik ügyfelet köszöntötték a kormányhivatalban

„A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalának Okmányirodáján, valamint a március 14-e óta működő járási Kormányablakban a mai napon került sor a 200 ezredik ügyfél kiszolgálására. Nagy Gréta pécsi lakost a Megyei Kormányhivatal nevében dr. Jászberényi Gábor főigazgató, a Pécsi Járási Hivatal nevében dr. Vajda János hivatalvezető, míg a pécsi önkormányzat részéről Nagy Csaba alpolgármester köszöntött. A közigazgatási reform részeként a járási hivatalok felállításának célja nem csak az ügyfélközpontú, ügyfélbarát közigazgatás megteremtése volt, hanem egy olyan rendszernek a kialakítása is, amelyben az...

Részletek

Bővült a kormányablak-hálózat Zalában

„A tavaly már működő két kormányablak mellett idén három járási kormányablak is megnyitott Zala megyében, számuk pedig tovább fog bővülni – mondta el rádiónknak Ritecz Balázs, az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálati Osztály vezetője, aki visszatérő vendégként ismertette a régiós fejlesztési terveket. Hozzátette, az ügykörök számában is a radikális növekedés a cél, amire képzések sorozatával készítik fel a megyei munkatársakat. Február 20-án nyitotta meg kapuit Hévízen az első járási kormányablak, ahol egy pontban akár az összes államigazgatási ügyben segítséget lehet kérni. A városban megnyíló...

Részletek

A kormányablakok a közigazgatás új civilizációjának hírnökei

„Az országban sorra nyíló kormányablakok a közigazgatás új civilizációjának hírnökei - mondta Navracsics Tibor szerdán Tiszalökön, ahol átadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település kormányablakát. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint ebben a megújuló rendszerben az állam és az állampolgár partneri viszonyban van egymással, az állam és annak alkalmazottai pedig tudják, hogy a polgárok adóiból működik a közigazgatás. Az ügy ura valójában a polgár, nem az ügyintéző, akinek viszont a legmagasabb színvonalon és legnagyobb alázattal kell szolgálnia a hozzá fordulók ügyeit - fogalmazott...

Részletek

Tokaj lett a negyedik

„A zempléni város központjában kormányablakot avattak. Pénteken délelőtt Tokaj központjában, a városháza szomszédságában felavatták a járás kormányablakát. Reggel 8-tól este 8-ig Az ünnepélyes avatáson Szabó Rita, a Tokaji járás vezetője köszöntötte a részevőket, ezt követően Szűcsné Mihalik Mónika, a tokaji kormányablak munkatársa ismertette a Magyari Zoltán programot, amely a magyar közigazgatás átszervezéséről szól. Demeter Ervin, B.-A.-Z. Megye kormánybiztosa elmondta, újabb nagy lépést tett Zemplén a kormányablak megnyitásával. – 2010 őszén indult meg a közigazgatás átszervezése Magyarországon – mondta Demeter Ervin. – Visszatértünk...

Részletek

Új kormányablak, még több ügykör

„ Az országban elsőként Miskolcon nyílt járási kormányablak. A hétfői megnyitón dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügy miniszter is jelen volt. Elmondta: a közigazgatási reform nem csak szakmai program volt, „sokkal inkább küldetés, amely az állam és a polgár közötti kapcsolatot újradefiniálja”. Kiemelte: 2010-ben a közigazgatási reform tervezésekor cél volt, hogy a közigazgatás polgárbarát legyen. Ennek jegyében hatékonyabb és egyszerűbb ügyintézés valósult meg – fogalmazott. Az új kormányablakról elmondta: jobb, tisztelettudóbb, kulturáltabb, gyorsabb ügyintézés várható. Demeter Ervin kormánymegbízott második generációs kormányablakról beszélt,...

Részletek