Skip to main content

Találat: járműipari tesztpálya

Közös vállalkozást hozott létre az Autóipari Próbapálya Zala Kft. és az osztrák AVL

„ A zalaegerszegi járműipari tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal, az együttműködés célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeni hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett lehessen biztosítani - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Zalaegerszegen. Palkovics László kifejtette: az AVL-ZalaZone Kft. felel a tesztpálya üzleti célú értékesítéséért, ezen belül egyebek közt az ipari promócióért és marketingért, az üzletfejlesztésért, valamint a tesztek végrehajtásához szükséges feltételek biztosításáért. A november elsejétől működő közös cégben az AVL Hungary Kft.-nek 74 százalékos,...

Részletek

Kész a ZalaZone (zalaegerszegi járműipari tesztpálya) első üteme

„A kormányfő avatja fel az autonóm járművek tesztelésére alkalmas pályát. Több eleme is megépült már a zalaegerszegi járműipari tesztpályának. A két éve folyó fejlesztésben többek közt autonóm járművek tesztelésére alkalmas városrészt is építettek. Júliusra elkészül a tesztpálya szomszédságában a hétszázmillió forint költséggel épülő kutatóközpont is. Orbán Viktor kormányfő hétfőn adja át a ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemét. A 250 hektáron épülő beruházás két éve kezdődött. Már elkészült a központi épület, a fékrendszereket próbára tevő zóna és az okosautók mesterséges városnegyede is....

Részletek

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter miniszteri biztosokat nevezett ki

dr. Baranyai Gábort a természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Cseresnyés Pétert a Mura Programért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Fülöp Józsefet a kreatív iparért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Kara Ákost miniszteri biztosként a KEHOP-1.3.0-15-2016-00012 azonosító számú „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” című nagyprojekt torkolati műtárgyának építése, megvalósítása során ellátja a szükséges koordinációs feladatokat László András Aurélt a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki dr. Lengyel Györgyi feladatai miniszteri biztosként felelős: a) az egészséggazdaságért, a Szegeden...

Részletek

1677/2018. (XII. 13.) Korm. határozat a járműipari tesztpálya-projekt második szakaszának megvalósításához szükséges forrásbiztosításról

„A Kormány Magyarország járműiparban betöltött szerepének további erősítése céljából, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya-projekt (a továbbiakban: Beruházás) kiemelt, stratégiai fontosságára és a Beruházás nemzeti stratégiai kutatási infrastruktúraként történő létrehozásának szándékára figyelemmel 1. egyetért azzal, hogy a Beruházást megvalósító Autóipari Próbapálya Zala Korlátolt Felelősségű Társaság a 2019. évben legfeljebb 21 500 000 000 forint összegű tőkeemelésben részesüljön a Beruházás finanszírozása érdekében, 2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszterrel együttműködve gondoskodjon az 1. pont szerinti tőkeemeléshez szükséges 2019. évi 21 500...

Részletek

2020 közepére készülhet el az M76-os „okos út” első két szakasza Zalában

„A Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út "extrákkal" épül. A tervek szerint 2020 közepére elkészül az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg határában és Balatonszentgyörgy térségében már épülő első két szakasza - közölte az útépítésért felelős miniszteri biztos Zalaegerszegen. Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út "okosútként" épül, ugyanis csatlakozik a zalai megyeszékhelyen épülő, önvezető autók vizsgálatára is alkalmas tesztpályához. A Zalaegerszeg határában épülő 1,5 kilométeres útszakasz költsége...

Részletek

Palkovics: Olyat építettünk, ami máshol nincs a világon

„A BMW letelepedésével megnövekvő igényekhez igazodva a kormány erősítené a debreceni műszaki képzést, indul a leendő gyárat kiszolgáló infrastruktúra tervezése. A zalaegerszegi tesztpályára már megvan az első négy szerződött vállalat, több száz cég érdeklődik a Zala Zone iránt. Palkovics László innovációs és technológiai minisztert arról is kérdeztük, hol látnak még tartalékot emberi erőforrásból a rendkívül feszített munkaerőpiacon. A miniszter megerősítette, hogy a versenyképesség megőrzésének érdekében a kutatás-fejlesztési tevékenységet végző cégeknek adókedvezményt adna a kormány a jövő évtől. – A nagy nyári bejelentés...

Részletek

Magyarország vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben

„Magyarország európai szinten is vezető szerepre készül az összekapcsolt és autonóm közlekedésben, ezt támogatják a kormányzati szakpolitikai intézkedések is – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Brüsszelben, a Connected Transport Summit című konferencián. A tárcavezető a minisztérium közleménye szerint hangsúlyozta: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya megépítésével Közép-Európa legkorszerűbb létesítménye készül el Magyarországon, amelyet az autógyártók és beszállítóik részéről is fokozott érdeklődés övez. A kormány a támogató környezet megteremtése érdekében a kutatás-fejlesztés és innováció (k+fi) új irányítási, szervezeti és finanszírozási modelljének kialakításán...

Részletek

2018 végére elkészül a zalaegerszegi autóipari tesztpálya első üteme

„„Magyarország az Ausztriával és Szlovéniával partnerségben, Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében kialakítandó nemzetközi közúti tesztfolyosóval valós környezetben is segítheti a hálózatba kapcsolt és elektromos hajtású járművek fejlesztését” – mondta el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár az uniós szakminiszterek tematikus megbeszélésén 2018. június 19-én, Göteborgban. Harmadik alkalommal tartottak magas szintű találkozót az összekapcsolt és autonóm járművekről az Európai Bizottság, a tagállamok és az iparág képviselői, a tavalyi amszterdami és frankfurti egyeztetések után ezúttal Svédországban. A mobilitás legújabb irányai a várakozások szerint jelentősen hatékonyabbá, biztonságosabbá és az...

Részletek

Magyarország kiemelkedő az önvezető járművek fejlesztésében

„Magyarországon jelenleg több mint 10 ezer fejlesztőmérnök foglalkozik elektronikus - vezető nélküli - járműrendszerek fejlesztésével, ami kiemelkedőnek számít - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferencián csütörtökön Budapesten. A miniszter az Informatika a Társadalomért Egyesület idén 8. alkalommal megrendezett kétnapos tanácskozásának megnyitóján kiemelte: az ország jó példát mutatott a járműipar átalakítására. Sikerült eljutni odáig, hogy a járműipar szereplői élen járó kutatásokban vesznek részt, aminél lényegesen többet nem tudnak sem Németországban sem Kaliforniában. Több olyan cég működik Magyarországon, amely innen...

Részletek

A zalaegerszegi járműipari tesztpályának csaknem egyharmada elkészült

„ A tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél - közölte Vígh László a létesítmény miniszteri biztosa. A miniszteri biztos a pálya első nyílt napján felidézte, hogy napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a zalaegerszegi tesztpálya építésének szándékát, éppen egy éve pedig letették az alapkövet is. A több elemében egyedülálló létesítmény mintegy 250 hektáros területen épül, a pályán önvezető járműveket is lehet majd tesztelni....

Részletek
Page 1 of 2 1 2