Skip to main content

Találat: járóbeteg-ellátás

Kétkedő fogadtatást nyert a járóbeteg-ellátók államosításának ötlete

„ Kétkedve fogadják az egészségügyi szakmai szervezetek a kormány a járóbeteg-ellátók államosítására vonatkozó felvetését. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint a helyi közösségek igényeihez mérten kell fejleszteni az ellátási formákat, a Medicina 2000 Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke pedig úgy látja, hogy az önkormányzatok jó gazdái a rendelőintézeteknek. Három fő cél mentén alakítaná át a kormány az egészségügyet. A területért felelős államtitkár tájékoztatása szerint fejlesztenék a szűrővizsgálati rendszert, a kórházakat járási egészségközpontokká fejlesztenék, valamint vizsgálják a szakrendelők állami tulajdonba vételének lehetőségét is....

Részletek

Ónodi-Szűcs Zoltán: tervezik, hogy csökkentik a finanszírozott kórházi ápolási napok számát

„Műszerfejlesztésre, épületrekonstrukcióra vagy a betegek ellátását kényelmi szempontból javító beruházásokra pályázhatnak közfinanszírozott járóbeteg-szakellátók ötmilliárd forint keretösszegig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, a pályázat célja, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek a drágább kórházi ellátás keretén belül, és minél többen kapják meg a lakóhelyükhöz legközelebbi ellátást. Emlékeztetett arra, az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint érkezett az egészségügy fejlesztésére, a múlt év végén és ez év elején is már 75 milliárd forintot kötöttek...

Részletek

Rosszul járhattak a független szakrendelők

„A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség szerint az egészségügyi intézményeknek szánt év végi maradványösszegek elosztása során ismét hátrányos helyzetbe kerültek a kórháztól független szakrendelők. Ez országosan több mint 100 szakrendelőt, és az intézményeket fenntartó önkormányzatokat érinti hátrányosan. A magyar egészségügyi finanszírozás jellegzetes eszköze a "kasszamaradvány kisöprése", amely az egészségügyi intézmények finanszírozásra elkülönített, különféle okokból megmaradt, illetve az egészségbiztosítási alapok többletbevételéből származó összeg év végi szétosztását jelenti az állami finanszírozásban részesülő egészségügyi intézmények között - közölte kedden a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség. Közleményükben azt...

Részletek

Önkormányzati feladat marad a járóbeteg-szakellátás

„Továbbra is önkormányzati feladat marad az önálló járóbeteg-szakellátást biztosító nem integrált rendelőintézetek működtetése. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny 66. számában jelent meg. Az egészségügyi ellátások biztosításának a lakosság és a betegek szempontjából fontos eleme az önálló járóbeteg-ellátást nyújtó rendelőintézetek működése. A most életbe lépett szabályozás kimondja, hogy e rendelők esetében az általános, állam által történő átvétel helyett marad az önkormányzati feladatellátás. Az állam azonban nem vonul ki teljesen a szakellátásból, a törvény ugyanis meghatározza, hogy amennyiben az önkormányzat nem tudja...

Részletek

Önkormányzati feladat marad a járóbeteg-szakellátás

„Önkormányzati feladat marad a járóbeteg-szakellátást biztosító rendelőintézetek működtetése. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az erről szóló törvényjavaslat keddi parlamenti vitájában elmondta: a február 15-ei határidőig az önkormányzatok több mint 80 százaléka azt jelezte, hogy megtartja járóbeteg-szakellátó intézményeit, nem adja át őket az államnak. Szócska Miklós mindazonáltal hangsúlyozta az állam mögöttes felelősségét: ha az önkormányzat nem látja el szakellátási feladatát, az állam köteles gondoskodni a szolgáltatásról. Ez először ideiglenes feladatellátást jelent három hónapra, és csak a negyedik hónaptól válik véglegessé.” Forrás: Van, amit...

Részletek

Dönteniük kell a településeknek a járóbetegekről

„Ezekben a hetekben döntenek véglegesen az érintett Békés megyei településeken is, hogy április 30-a után is vállalják-e az önkormányzati tulajdonú, járóbeteg-szakellátást nyújtó intézmények működtetését, fenntartását. Május elsejétől a járóbeteg-szakellátást nyújtó, önkormányzati tulajdonban és működtetésben lévő egészségügyi szolgáltatók állami tulajdonba kerülnek, kivéve, ha az adott önkormányzat úgy dönt, hogy továbbra is ellátja ezt a feladatot. A településeknek február 15-éig kell határozniuk a kérdésben, valamint tájékoztatni az egészségügyért felelős minisztert. Döntés és tájékoztatás hiányában az intézmény az állam tulajdonába, fenntartásába kerül. Békésben egyelőre vegyes...

Részletek

Nehezen mondanak le járóbeteg-ellátásukról a városok

„Kaposvár megtartja önként vállalt járóbeteg-szakellátási feladatait. Erről a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen döntött a város képviselő-testülete. A rendkívüli testületi ülés összehívására többek közt azért volt szükség, mert az önkormányzatnak február 15-ig tájékoztatnia kell az emberi erőforrás miniszterét döntéséről, ha tovább kívánja működtetni ezeket az önként vállalt feladatokat. Ugyanis a hatályos törvényi szabályozás szerint május 1-én az állam átveszi az önkormányzatoktól a járóbeteg-szakellátási feladatokat. Ám az önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy tovább működtetik ezeket, Kaposvár is így döntött. A somogyi megyeszékhely a fogászati röntgent, illetve...

Részletek

Háromszáz szakrendelő államosítása van függőben

„Még mindig bizonytalan, átveszi-e az állam január 1-jétől az önállóan működő szakrendelőket. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy hónapja arról beszélt: ősszel tisztázzák, hogyan történik majd a járóbeteg-ellátó intézmények állami átvétele. A szakrendelők érdekvédelmi szervezetétől ugyanakkor lapunk úgy értesült, egyelőre semmilyen előrelépés nem történt a kérdésben. 2012. január elsejével a megyei és a fővárosi önkormányzat fenntartásában álló, május elsejével pedig a városi fekvőbeteg-intézményt vette át az állam. Az egészségügyi vezetés tervei szerint 2013. január elsejével a járóbeteg-szakellátó intézmények átvétele következik. Ezek közül egyelőre...

Részletek

Hétfőn dönthet a parlament a települési kórházak átvételéről

„Az Országgyűlésben valószínűleg jövő hétfőn lesz a zárószavazása annak törvényjavaslatnak, amelynek értelmében az önkormányzati fenntartású kórházak május elsejével állami kézbe kerülnek - jelentette be Török Krisztina, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója egy csütörtöki konferencián Budapesten. Mint mondta, bíznak abban, hogy a javaslatot hétfőn megszavazza az Országgyűlés, május elsejével átvehetik az érintett intézményeket, és július elsejével elindulhat az egészségügyi fekvőbeteg-ellátás új rendszere. Török Krisztina hozzátette: a központi, állami kézbe kerülő intézmények listája két részre osztható, ezen 53 plusz...

Részletek