Skip to main content

Találat: jogi terminológia

Jogalkotás érthetően – A pontos fogalmazás művészete

„A pontos fogalmazás nehézségeivel mindenkinek meg kell küzdeni, ha azt tűzi ki céljául, hogy hallgatója még véletlenül se érthessen mást mondandójából, mint amit ő ki akart vele fejezni. Különösen nagy jelentősége van ennek a jogi szövegek megfogalmazásában. Ki ne találkozott volna olyan esettel, hogy ugyanazt a jogszabályt két jogértelmező munkakörben dolgozó másféleképp értelmezte, magyarázta és másféle döntést hozott annak alapján? A kötet ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik. A pontatlan fogalmazásból eredő bajok különösen jellemzik a magyar jogi nyelvet, mely ráadásul a...

Részletek

Bevezetés a jogi terminológiába a terminológus szemüvegén át

„Tapasztalataink alapján a fordító-, tolmács- és terminológusképzéseink hallgatói akkor tanulják meg idegen nyelven sikeresen a jogi terminológiát, ha elsőként megismerik és tisztában vannak a magyar jogi terminusok által jelölt fogalmakkal. A jogi ismeretekről szóló bevezető kurzusok általános jogi ismereteket adnak, de nem foglalkoznak kiemelten a jogi terminusok megfeleltetésekor felmerülő olyan fogalmi kérdésekkel, amelyek a nyelvi közvetítők esetében különösen nagy kihívást jelentenek. E könyv a szerző gyakorlati és oktatói tapasztalataira építve ezt a hiány kívánja pótolni. Tartalma és szerkesztése alapján egyértelműen újdonság, mert...

Részletek

A magyar nyelv és a magyar jogi műnyelv megújulása

„Időpont: 2013. december 5. (csütörtök) 13.00 – 17.10 óra Helyszín: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 1088 Budapest, Reviczky u. 4. Díszterem .... 14.00 – 14.20 Dr. Aczél Petra, intézetvezető, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Az új kommunikációs kultúra kihívásai és hatásai a magyar nyelvre ... 15.20 – 15.40 Dr. Nótári Tamás, egyetemi docens KRE-ÁJK Polgári Jogi és Római Jogi Tanszék, tudományos munkatárs MTA TK JTI Megjegyzések a magyar civilisztikai terminológia kialakulásához 15.40 – 16.00 Dr. Orosz Árpád...

Részletek