Skip to main content

Találat: jogtudomány

Interjú az Európai körkép című hiánypótló kézikönyv szerkesztőjével

„...Kilenc évet töltöttem az Európai Parlamentben, és ott személyesen tapasztaltam, például az un. trilógusokon (ahol az EP, az Európai Bizottság és a soros elnökséget adó tagállam képviselői között zajlanak egyeztetések), hogy azok az emberek, akik az uniós intézményekben ilyen típusú elemzéseket készítik, sokszor nem évek, hanem évtizedek óta foglalkoznak ilyen feladatokkal, és óriási rutinnal rendelkeznek. Ráadásul – például az Európai Bizottságnál – külön osztályok és igazgatóságok foglalkoznak egy-egy tagállammal, nem beszélve a több tucat EU ügynökségről, miközben a tagállamok nem látnak rá...

Részletek

Európai körkép

„A kötet szerzői hiánypótló munka megalkotására vállalkoztak, amelynek célja annak bemutatása, hogy az Európai Unió tagállamai a globalizáció kihívásaira adott válaszaik alapján hogyan értelmezik, alkalmazzák az EU értékrendjét a rendelkezésre álló nyilvános adatok, a nemzetközi és civil szervezetek, intézmények által kiadott elemzések, értékelések és országjelentések tükrében. Az alapötlettől kezdve, a módszertan kidolgozásán át a megvalósításig a szerzői semlegesség vezette a munkát, amelynek során több mint 1800 oldalnyi EU-s és ENSZ-dokumentumot, illetve 4000-nél is több egyéb forrást használtak fel a szerzők. A kézikönyv...

Részletek

A szabálysértési jog tankönyve

„A harmadik magyar szabálysértési kódex 2012-ben lépett hatályba. A szerkesztők és szerzők elérkezettnek látták az időt egy olyan tankönyv elkészítésére,amely oktatási célból összegzi a kihágási-szabálysértési jogterületre vonatkozó évszázados elméleti ismereteket, illetve az elmúlt fél évtized gyakorlati (jogalkalmazói) tapasztalatait. A munka szervesen illeszkedik abba a hagyományba, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelődjei (az Államigazgatási Főiskola, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara, illetve a Rendőrtiszti Főiskola) fontos szerepet töltöttek be a szabálysértési jog hazai oktatásában és kutatásában. A szerzők és a közreműködők remélik,...

Részletek

Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek – könyvbemutató a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek könyvbemutató Tisztelettel meghívjuk Önt a Tóth J. Zoltán szerkesztésében megjelent Jogalkotástan című könyv bemutatójára. A kötet szerzői: Kovács Endre Miklós, Köbel Szilvia, Szilvásy György Péter, T. Kovács Júlia, Tóth J. Zoltán A kötetet lektorálta: Mázi András A könyvbemutató időpontja: 2020. február 4., kedd, 14:00 A könyvbemutató helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi-terem (1083 Budapest, Ludovika tér 2.) PROGRAM 13:45 – 14:00 Regisztráció 14:00 – 14:15 Köszöntő Koltay András rektor, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 14:15 – 14:45 A művet...

Részletek

Jogalkotástan – Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek

„A társadalmi viszonyok adekvát szabályozása minőségi jogalkotás nélkül nem képzelhető el. A minőségi jogalkotás alapvető követelménye, hogy egyrészt a jog tartalmát meghatározó politikus (vagy politikusokból álló testület) értse és átlássa azt a bonyolult viszonyrendszert, amelyben az általa kigondolt tartalom érvényesülni fog, másrészt hogy a jogszabályok megszövegezésében részt vevő jogászok, hivatalnokok, illetve a szabályozandó terület szakértői kompetens módon vegyenek részt az előbbi gondolati tartalom megformálásában. Jelen tankönyv e két jogalkotási követelmény gyakorlati megvalósításához kíván segítséget nyújtani: így mind a jogalkotási tevékenység jogrendszerbeli helyét...

Részletek

A bűnügyi tudományok és az informatika – most jelent meg

„A modern technológiáknak – nyilvánvaló előnyeik mellett – megvannak a maguk veszélyei is, hiszen lehetőséget teremtenek a bűnözés eddig ismeretlen formái számára. Éppen ezért a kiberbűnözés jelenti napjaink egyik legnagyobb kihívását. A szervezett bűnözés, de a terrorizmus képviselői is előszeretettel használják az internetet, legyen szó illegális online kereskedelemről vagy propagandaterjesztésről. Ezek mellett ma már az elkövetés eszközeként jelentős szerep juthat egy drónnak vagy egy önvezető járműnek is. A büntetőeljárásban egyre nagyobb hangsúlyt kap a digitális felderítés és az elektronikus bizonyíték, mivel az...

Részletek

Future Law – A jövő joga konferencia

„A KRE ÁJK és a Dentons közreműködésével rendezzük meg a „Future Law” konferenciát. A jövő joga már nagyon is jelen van, hiszen javában zajlik az éltünket alapjaiban felforgató 4. ipari forradalom, amelynek középpontjában az automatizáció áll. A mesterséges intelligencia, a robotok, önvezető autók, algoritmusok, a cybertérben rendszerbe kapcsolt eszközök (IoT) csak néhány példa azokra a technológiákra, amelyek már kezdenek betörni életünkbe. A jognak a társadalmi viszonyok szabályozójaként reagálnia kell a technológiák jelentette kihívásokra, miközben a jogot a múltbeli előítéletek alapján éppen a...

Részletek