Skip to main content

Találat: jövedéki adóbevallás

Szinte mindenben duplázott az e-szja

„Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet. Az adatok duplázása igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a...

Részletek

További adócsökkentések mellett 2021-re papírmentessé kell tenni a NAV-ot

„Az adózás terén eddig elért eredményeinket igazolja az EU egyik vezető és független gazdasági kutató intézetének a tanulmánya is, amely szerint az unió tagállamai közül Magyarországon csökkent 2010 és 2017 között a legnagyobb mértékben a tényleges adóterhelés mértéke – jelentette be Varga Mihály Egerben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetői értekezletén. A tényleges adóterhelés hazánkban 9 százalékponttal csökkent a hét év alatt – tette hozzá a tárcavezető. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehet az Európai Unió legversenyképesebb adóhivatala – jelentette ki Varga...

Részletek