Skip to main content

Találat: készpénzmentes fizetés

Jövőre már nem kell készpénz, januártól akár egy forintot is kifizethetünk majd bankkártyával

„Jövőre több százezer gazdasági szereplőnél fizethetnek majd a vevők, az ügyfelek bankkártyával vagy más elektronikus módszerrel. Így a közértek, az edzőtermek, az autószervizek és az ázsiai éttermek sem utasíthatják vissza a készpénz nélkül érkezőket – hangsúlyozta lapunknak Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese. Kisbolt az egyik fővárosi buszvégállomás mellett, a kasszánál kézzel írt tábla hirdeti: „Kártyás fizetés csak 900 forint felett”. A pénztáros figyel is a szabályra, 820 forintnál szigorúan ingatja a fejét. A fizetési megszorítások országszerte is gyakoriak, s bőven akadnak olyan...

Részletek

Lejár a boltokban a készpénz ideje – interjú Gion Gábor pénzügyi államtitkárral

„ Január elsejétől – bizonyos kivételekkel – a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, vagyis azt, hogy a vevők készpénz helyett bankkártyával, telefonnal vagy azonnali átutalással egyenlítsék ki a vételárat. – A változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet – mondta lapunknak a pénzügyi államtitkár. Gion Gábor hozzátette: az erről szóló szabályokat még csak a napokban fogadta el a törvényhozás, de ősszel már újabb, a banki, a pénzügyi teendőket könnyebbé tevő jogszabály kerülhet a képviselők elé. Jövőre új időszámítás kezdődik...

Részletek

Magyarországon a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik

„A Pénzügyminisztérium (PM) minden készpénzmentes megoldást támogat, ugyanis a gazdaság fehérítésében fontos szerepe van a készpénzhasználat visszaszorításának, hiszen a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik. Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hozzátette, a minisztérium nagyra értékeli a Sziget Fesztivál kezdeményezését, amelynek köszönhetően a fesztivál már több éve teljesen készpénzmentesen üzemel. Az államtitkár kiemelte, Magyarországon a készpénzállomány eléri a 6 ezer milliárd forintot, ami az ország GDP-jének a 14 százaléka. Ebből az összegből 4500 milliárd forint a lakosságnál található. A készpénz nyomtatása, őrzése,...

Részletek

A készpénzhasználat 400-450 milliárd forintba kerül évente az országnak – E-buksza 2019 konferencia

„Nagyon magas, több mint 6000 milliárd forintra rúg Magyarországon a forgalomban lévő készpénz állománya, ami mintegy 400-450 milliárd forintba kerül évente az országnak - mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián. A Pénzügyminisztérium a bankkártyás fizetések számának és volumenének jelentős emelkedését szeretné, és szorgalmazza, hogy például a nyugdíjasok ne készpénzben kérjék járandóságukat - jelezte a helyettes államtitkár a Napi.hu "E-buksza 2019" című rendezvényén. Hozzátette: még mindig kevés a kereskedőknél lévő kártyás fizetésre alkalmas terminál, ráadásul a lakosság...

Részletek

Készpénz vagy kártya? A magyar lakosság fizetési szokásainak feltáró elemzése

„Tanulmányunk elsődleges célja a magyar lakosság fizetési és készpénzhasználati szokásainak bemutatása, valamint annak vizsgálata, hogy ezen szokásokat miként befolyásolja az életkor, a jövedelem, az iskolai végzettség és egyéb szociodemográfiai tényezők. Ehhez kapcsolódóan kiemelten foglalkozunk a háztartások készpénz iránti attitűdjével, illetve szubjektív fizetési preferenciáival is. Kutatásunk egy 1500 fős, reprezentatív lakossági mintán végzett kérdőíves lekérdezésen alapul, ahol lehetséges, ennek tanulságait nemzetközi példákkal is összevetjük. Eredményeink alapján a magyar lakosság egyértelműen készpénzpártinak tekinthető, kiemelten igaz ez az alacsonyabb jövedelműekre és végzettségűekre, a gazdaságilag inaktívakra,...

Részletek

A pénzügyi tudatosság fejlesztése és a készpénzhasználat visszaszorítása áll az új cselekvési terv középpontjában

„A kormány elfogadta a a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő stratégiához kapcsolódó első kétéves cselekvési tervet. A pénzügyi jártasság és a pénzügyi ismeretek megfelelő elsajátítása elengedhetetlen ahhoz, hogy tudatos, megfontolt és ésszerű döntések szülessenek. Az optimálishoz közelítő családi pénzügyi döntések stabil és tervezhető jövőképet biztosítanak, gyarapítják a családot és az egyént egyaránt. Ennek elérése érdekében az általános pénzügyi kultúrát meg kell alapozni,majd folyamatosan fejleszteni kell. Kiemelt társadalmi és gazdasági prioritás a pénzügyi tudatosság és magabiztosság megerősítése, ugyanis a tudatos (pénzügyi) fogyasztói magatartás hozzájárul...

Részletek

Áldás vagy átok? A teljesen digitális fizetés világa

„Egyetlen állam sem tart ott a készpénz nélküli társadalom kiépítésében, mint Svédország. A digitális fizetési kultúrának ugyanakkor komoly kockázatai is vannak. Svédországban még a helyi hajléktalanok sem készpénzért árulják az ottani Fedél nélkült, a Situation STHLM-et. Az árusítók előveszik az okostelefonjukat és a kártyaleolvasó készüléküket, s az adományozó eldöntheti, hogy a hitel- vagy bankkártyájával fizet, esetleg egy mobilalkalmazáson keresztül. De ugyanez a helyzet már a sörözőkben, a kávézókban, a múzeumokban, a parkolási automatáknál, egy buszjegy vásárlásakor, sőt, még a nyilvános vécéknél is....

Részletek

Készpénzmentes fizetés Szegeden: nemcsak a tömegközlekedés, de a víz- és távhődíj, és a parkolóautomaták is elektronikus fizetésre váltanak

„Nemcsak a tömegközlekedés, de a víz- és távhődíj, és a parkolóautomaták is elektronikus fizetésre váltanak. A tél végétől valamennyi szegedi közösségi közlekedési járművön jegyet válthatnak majd egyérintéses bankkártyával az utasok – tájékoztatta a SZKT Kft. az MTI-t. A közlemény szerint a Tisza-parti városban az úgynevezett Cashless („készpénzkímélő”) Szeged koncepció keretében az év elejétől több szolgáltatási területen is elektronikus fizetési megoldásokat vezettek be. Elindult az online ebéd- és távhődíj-befizetés, elektronikusan is fizethető a vízdíj, valamint az önkormányzati tulajdonú lakások vagy üzlethelyiségek bérleti díja....

Részletek

Egyre jobban tetszik nekünk az érintőkártya

„A magyar fogyasztók körében továbbra is népszerűek az elektronikus fizetési formák: mára a felnőtt városi lakosság 93 százaléka rendelkezik bankkártyával, többségük nem csak készpénzfelvételre, hanem vásárlásra is használja a plasztikot (82%), és egyre gyakoribb az online fizetés is (44%) – állapította meg a MasterCard legfrissebb fogyasztói felmérése. Bár a közüzemi számlák rendezésénél továbbra is közkedvelt a sárga csekk, kezdenek teret nyerni a készpénzmentes fizetési módok is, köztük a kártyás fizetés (29%), az online átutalás (16%) és az egyéb, elektronikus számlafizetési felületek, applikációk...

Részletek

Ingyenes lesz a bankkártyahasználat a Postán

„A Magyar Posta fejlesztéseinek köszönhetően kártyás vásárlásként is elszámolhatja a vállalat a bankkártyahasználatot, így már idén ingyen fizethetjük be kártyával a sárga csekket. Ezzel óriási mértékben csökkenhet a lakosság készpénzigénye, hiszen az összes pénzügyi tranzakció 29 százaléka postai készpénzfizetési megbízáson történik. Nem jó a Magyar Postának, nem jó az ügyfeleknek, mégis a mai napig készpénzfelvételnek számít a postai kártyahasználat. Így egy-egy ilyen tranzakció 600-800 forintba is kerülhet a kártyát kibocsátó banktól függően. E miatt a díj miatt is az a jellemző a...

Részletek
Page 1 of 2 1 2