Skip to main content

Találat: kistérség

A feltámadó járásokról

„...A járások 1983-as, majd a városkörnyékek 1987-1990 közötti megszüntetése az 1990-es években számos problémát vetett fel. Egyrészt a kisebb települések nem tudták megfelelően teljesíteni a nekik címzett – összetettebb, nagyobb szakértelmet igénylő – feladatok egy részét, másrészt bizonyos ügyek elintézése túlzottan messzire került az egyes állampolgároktól. Mindezekre figyelemmel az 1990-es évek végétől előbb az államigazgatási feladatokban indult meg az alsó középszint rehabilitációja a körzeti hatósági ügyek kialakításával (pl. okmányirodák, gyámhivatalok). A XXI. század elején ezeket a körzeteket megkísérelték egységesíteni. Az államigazgatási feladatok...

Részletek

Kettészelték az Őrséget

„Január végéig élt az a lehetőség, amely szerint az önkormányzatok véleményezhették a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) járási rendszer kialakítására vonatkozó terveit. Sokan megtették ezt, a többi között a nagyon is érintett őriszentpéteriek. Rövid idő alatt többször is üléseztek az Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás tagjai, jó okuk volt rá. Ugyanis a közigazgatás tervezett átalakításának, jelesül a járási rendszer kialakításának legnagyobb vesztesei lehetnek az őrségiek. Erre már lapunk őriszentpéteri fórumán is utalt Őr Zoltán polgármester, aki a kistérségi társulás vezetője is. A társulás...

Részletek

Kormányablak talán jut az őrségieknek

„Ahogy várható volt, kérdés hangzott el és érdeklődés mutatkozott a járási rendszer kialakításával kapcsolatban azon a lakossági fórumon, amelyet nemrégiben tartottak Őriszentpéteren. Tájékoztatást dr. Lampért Bernadettől, a Vas megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Ügyfélszolgálati Osztályának vezetőjétől kaptak az érdeklődők. Közismert, hogy az illetékes minisztérium tervezete szerint nemhogy önálló járása nem lesz az Őrségnek, de még a régió 22 települését is szétválasztották. Bár a tervezetről a társadalmi vita még tart, a végső szót pedig a közeljövőben a parlament fogja kimondani, csak a legoptimistábbak bíznak...

Részletek

Gémesi: ilyen rövid idő alatt nem lehet komoly, felelős és hosszú távú döntéseket hozni

„A járási rendszer kialakulásával kapcsolatban több kérdés is felmerül, nevezetesen, hogy valóban költséghatékonyabb lesz-e, az állampolgárokat jobban szolgálja-e, s hogy mi a probléma a mostani feladatellátással – mondta Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Rádió Orient, a közigazgatási rádiójában. Vendége, Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere szerint 'a települések felnőttek feladataik ellátásához, önállóan tudnak dönteni.' Pásztor Béla, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a járásokról, elmondta, azok működése nem volt a leghatékonyabb. „A hivatali rész annyiban segítette a járást, hogy ellenőrzéseket tartott, igazgatási és pénzügyi, építésügyi területen....

Részletek

Új településtípussal módosítaná a járási rendszert az MSZP

„Járási jogokkal felruházott települési státusz létrehozását javasolja Hajdú-Bihar megyében az MSZP - közölte Csige Tamás, a párt megyei elnöke és megyei önkormányzati frakcióvezetője kedden. "A feladatok integrációja és koordinációja mellett (...) területi aránytalanságok jellemzik" a "járások területi kiosztását" - írta a politikus azzal a tervezettel kapcsolatban, amelyet a kormány a közigazgatási reform újabb állomásaként hozott nyilvánosságra. "A tervezet csak bizonyos esetekben veszi figyelembe a történelmi hagyományokat, és több esetben szakít a már működő kistérségi működési elvvel" - tette hozzá. Csige Tamás szerint...

Részletek

A járások a Jó Államot viszik közelebb az állampolgárokhoz

„A járási rendszer kialakításával az állam közelebb kerül az állampolgárokhoz - fogalmazott Csonka Ernő területi közigazgatásért és választásokért felelős helyettes államtitkár pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei polgármesteri fórumon, ahol a járási közigazgatási rendszer kialakításával kapcsolatos feladatokról tartott előadást. Csonka Ernő kifejtette, a járási rendszer a területi közigazgatási rendszer átalakításának integráns és fontos része. A 2010-ben rendkívül széttagolt területi közigazgatás a Közigazgatási Hivatalok, majd a Kormányhivatalok felállításával a hatékonyság, az egységesség és költséghatékonyság felé indult el - mutatott rá. A Kormányablak hálózat a Jó...

Részletek

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége észrevételei a járások kialakítása kapcsán

„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége sajnálattal állapítja meg, hogy továbbra sem ismert az, hogy milyen állami feladatok kerülnek a járásokhoz, hol, milyen eszközökkel és szakemberekkel kíván törekvéseinek megfelelni. a járások létrehozásának időpontjához viszonyítva elkésettnek és előkészítetlennek ítéli meg a jelenlegi állapotában a javaslatot, mely további kapkodást és bizonytalanságot eredményezhet. elfogadhatatlannak tartja, hogy nem ismert az eredeti célok megvalósulását (költséghatékonyság, gyors állampolgárbarát a jelenleginél jobb ügyintézés) alátámasztó hatás tanulmány. nem ért egyet a jelenleg is egy körjegyzőséghez tartozó települések különböző járásba sorolásával, de azt...

Részletek

A járások problémái Komárom-Esztergom megyében

„Komárom-Esztergom megyében az esztergomi járás lehet a legnépesebb a várhatóan 2013-tól megvalósuló közigazgatási rendszer szerint. A január 20-ig a teruletikozig@kim.gov.hu e-mail címen véleményezhető tervezet szerint a jelenlegi 175 kistérség helyét 2013-tól 176 járás veszi át, Komárom-Esztergom megyében a jelenlegi kistérségi központok megtartásával. Kivételt éppen az esztergomi járás jelent, amely többé-kevésbé a jelenlegi dorogi és esztergomi kistérség összeolvasztásából jön létre, Esztergom központtal. Az esztergomi járás a legnépesebb lesz a megyében 95 592 fővel, és összesen 23 településsel: Annavölgy, Bajna, Bajót, Csolnok, Dág, Dorog,...

Részletek

Felkorbácsolta az indulatokat Somogy új felosztása

„Összesen 8 járást alakítana ki a kormány a megyében. Bonyolultabb ügyintézés, évtizedes szokásrendek felrúgása. Többen erre hivatkozva kritizálják a terveket. A kormányhivatalnál azt mondják: egyelőre nincs miért háborogni. A felosztás még nem végleges, péntekig várják a településvezetők visszajelzéseit, amelyek alapján változtathatnak a jelenlegi elképzeléseken. Vízvártól Barcs 27 kilométer és 35 perc, Csurgó 24 kilométer és 31 perc. Közúton. A falubeliek többsége azonban busszal jár ügyeket intézni. Barcsra összesen tíz járat indul, ebből 5 a reggeli órákban. Csurgóra egész nap csak 4 és...

Részletek

Egyeztetés a járásokról a Balaton mentén

„Járási székhely státuszt kér Balatonfűzfő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) - közölte Marton Béla, a település független polgármestere csütörtökön. Ha a város mégsem lehet járási központ, Balatonfűzfő kezdeményezi, hogy a veszprémi járáshoz sorolják át a települést - mondta a polgármester, hozzátéve, amennyiben az első két javaslatot nem fogadja el a minisztérium, akkor Balatonfűzfő azt támogatja, hogy adják meg Balatonalmádinak a járási székhely státuszt. A balatonfűzfői önkormányzat javasolja, hogy módosítsák azt a törvényi rendelkezést, miszerint közös önkormányzati hivatal csak egy járáson belül...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4