Skip to main content

Találat: kiszervezés

Politikai kontroll és gazdasági hatékonyság

„Vajon a kiszervezés lehet az a varázsszer, mely egyszerre csökkenti a költségeket és javítja a kormányzati munka hatékonyságát? Vagy csak a politikai akarat még teljesebb végrehajtását segítik elő a kiszervezések? Az Egyesült Királyságban is vitatkoznak a kérdésről. Nagy-Britanniában a The Confederation of British Industries (CBI) friss jelentése szerint 20 milliárd font megtakarítást lehetne elérni - a színvonal rombolása nélkül - csak azzal, hogy a közszféra feladatait kiszerveznék piaci szereplőknek. Teljesen pontos adatok nincsenek, de az elemzésekből kiderült, hogy mára a kórházi biztonsági...

Részletek

Elég volt a kiszervezésből?

„Világszerte csökken az outsourcing biznisz. Arra világított rá az Everest Group nemrég megjelent globális tanulmánya, hogy az IT-s outsourcing szerződések száma szerte a világon csökkent. Mintegy 20 százalékos a visszaesés: az idei év második negyedében 411 ilyen üzlet köttetett, szemben a tavalyi hasonló időszak 516 darabos eredményével (holott a fenti számba már a korábbi szerződések megújítását is beleszámolták). Salil Dani, a piackutató egyik vezetője azt is elárulta, hogy nem csak mennyiségben, hanem a megkötött üzletek értékét tekintve is csökkenő a tendencia. A...

Részletek

A Hewlett-Packard nyújthat informatikai szolgáltatásokat az E.ON-nak

„A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Hewlett-Packard GmbH-nak az E.ON IT GmbH és a vele egy vállalkozás-csoportba tartozó egyéb vállalkozások eszközeinek, munkavállalóinak és szerződéseinek átvételével történő összefonódását. A Hewlett-Packard GmbH (HP) és az E.ON IT GmbH (E.ON IT) között létrejött keretszerződés értelmében az E.ON csoport Európa tizennégy országában kiszervezi az informatikai szolgáltatásokat, amelyeket ezt követően 5 évig a HP csoporttól fog igénybe venni (a szerződés azonban további 2 évvel meghosszabbítható). Ennek keretében a HP csoport az E.ON által a számítástechnikai szolgáltatások nyújtásához...

Részletek

Indítvány a nemzeti adatvagyon kezeléséről

„Egyedi felmentéssel mentesülhessenek a nemzeti adatvagyon körébe tartozó adatokat kezelő szervezetek az alól a törvényi korlátozás alól, amelynek értelmében az általuk kezelt adatok nyilvántartásával kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhatnak meg - javasolja a parlamentnek hétfőn benyújtott indítványában a fideszes Lázár János és Koszorús László. Az "egyes törvényeknek a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások adatfeldolgozásának szabályaival összefüggő módosításáról" szóló előterjesztés indoklása kitér arra, hogy az indítvánnyal érintett adatkezelő szervezetek szerteágazó tevékenységi köreit kiszolgáló...

Részletek

Az állam és az informatikai szektor

„Másfél éve lényegében nincsenek állami informatikai projektek. Az előző kormányzati éra végén már minden tisztviselő menekült a döntési felelősség elől, nem vettek át folyamatokat, nem írtak ki tendereket. Az új kormány pedig – sajnos nem minden ok nélkül – rettentő óvatosan, mindenhol túlárazást, mutyit sejtve közelített a régi ügyekhez. Jó ideig az átvilágítások, a szekrényben lapuló csontvázak keresése kötött le minden energiát. Az állam emberei és az auditálással megbízott magáncégek sok beszállítót végigjártak, kemény feltételeket diktálva kértek árcsökkentést. ... Az informatikai és...

Részletek

A kormánytisztviselői életpályamodell az állampolgárok érdekét is szolgálja

„Az állami feladatokhoz szabott, állampolgárbarát közigazgatás megteremtését szolgálja az új kormánytisztviselői életpályarendszer, amelynek bevezetését június elsejével ígéri elkezdeni a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium - összegezte Gál András Levente, a tárca államtitkára. Elmondta: először is értékelni kell, melyek az állam feladatai. Ennek jegyében készül el - a tervek szerint június elsejéig - az állami feladatkataszter, majd, ha sikerül definiálni az állami feladatok körét, ehhez érdemes a szervezeti rendszert is idomítani - fogalmazott. Egyszerűsítik az eljárásokat - folytatta az államtitkár, utalva egyebek között az...

Részletek

Felére csökkentené a politikai vezetők szabadságát Navracsics

„A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010-es törvény szerint a minisztert és az államtitkárt minden naptári évben negyven munkanap szabadság illeti meg. Navracsics Tibor javaslata ezt húsz munkanapra csökkentené. A pénteken benyújtott kormány-előterjesztés nagy része a közigazgatási alapvizsga visszaállításáról szól, amely – mint az az indoklásban olvasható – a pályán maradás feltétele lesz. Ennek értelmében a kinevezést követően a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők esetében egy, a középiskolai végzettségűek esetében két éven belül kellene a vizsgát...

Részletek

Észak-Karolina mindent kiszervezne

Hatalmas hiány tátong a szövetségi állam költségvetésében, Ahol csak lehet takarékoskodniuk kell. Ennek keretében, megtakarítási célzattal az állami informatikai szolgáltatások zömét ki szeretnék szervezni, a maradékot pedig ésszerűsíteni, összevonni. Ilyenkor persze felbukkan az ismerős retorika: az átláthatóbb, költséghatékonyabb és rugalmasabb kormányzat ígérete. Nem Észak-Karolina az egyetlen állam persze, amelyik így próbál szabadulni a deficittől. Több állam is nehézségekkel került szembe hasonló törekvései közben, mert a kiszervezési szerződések gyakran nem a tényleges költségeket tükrözik, de a közigazgatás sincs felkészülve arra, hogy fontos informatikai...

Részletek
Page 2 of 2 1 2