Skip to main content

Találat: kkv-támogató eszköz

10 milliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak

„Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják. Varga Mihály elmondta, a pályázattal a kkv-szektor megerősítésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak és a helyi gazdaságok is megerősödnek. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a teljes foglalkoztatás...

Részletek

Egymilliárd forint támogatás a kkv-k tőzsdei bevezetéséhez (GINOP-1.1.7-17)

„1 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: Magyarország Kormányának célja a Budapesti Értéktőzsde Zrt. együttműködésével a kis- és középvállalkozások pénzügyi ismereteinek, önálló külső finanszírozási képességének növelése, nemzetközi hálózatosodásuk elősegítése, nemzetközi piacokon történő megjelenése, továbbá tőzsdei jelenlétének erősítése. A fejlett tőkepiac és tőzsde az egyik alappillére...

Részletek

Európai Bizottság: két új pénzügyi eszköz az induló, innovatív vállalkozások és a városfejlesztés támogatására

„Az Európai Bizottság a mai napon az esb-alapok beruházásaihoz kapcsolódó két új szabványosított, azaz használatra kész pénzügyi eszközt fogadott el, hogy megkönnyítse a fiatal vállalkozások és a városfejlesztési projektgazdák számára a finanszírozási eszközökhöz való hozzáférést. A 2014 és 2020 közötti időszakban a Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az európai beruházási terv céljainak megfelelően duplázzák meg az európai strukturális és beruházási (esb-) alapok révén a pénzügyi eszközök, például kölcsönök, garanciák és részvények formájában történő beruházásaikat. Corina Crețu regionális politikáért felelős biztos kijelentette:...

Részletek

Horizont 2020 KKV fejlesztési eszköz rásegítő pályázat (KKV_15)

„Program meghirdetése: 2015. november 6. Végső beadási határidő: A keret kimerüléséig. Értékelési határnapok: 2015.12.4., 2016.2.28., 2016.5.31. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal több eszközzel segíti a kis- és középvállalkozások versenyképességének, nemzetközi forrásbevonási képességének javítását. Ez a felhívás azokat a kis és középvállalkozásokat kívánja támogatni, amelyek az Európai Unió által meghirdetett Horizont 2020 program KKV fejlesztési eszköz pályázatának 1. fázisán a szakmai küszöböt elérő nemzetközi értékelést kaptak, de forrás hiányában nem nyertek támogatást. Ezeknek a cégeknek a 2. fázison történő sikeres szerepléséhez...

Részletek

Európai Bizottság: kérdések és válaszok a „kiválósági pecsétről”

„A „kiválósági pecsét” egy minőségi védjegy, amelyet az Európai Unió „Horizont 2020” elnevezésű kutatási és innovációs keretprogramja keretében finanszírozásra benyújtott projektpályázatok kaphatnak meg. Odaítélésének feltétele, hogy a projekt teljesítse a „Horizont 2020” keretprogram pályázatainak elbírálására vonatkozó összes, egyébként nagyon szigorú úgynevezett kiválasztási és odaítélési kritériumot, de ne részesüljön finanszírozásban az adott pályázati felhívás költségvetéséből. A „pecsét” tehát azokat az ígéretes pályázatokat jelzi, amelyek érdemesek arra, hogy más (magán- vagy közszektorbeli) forrásból támogatást kapjanak akár nemzeti, akár regionális, akár európai, akár pedig nemzetközi...

Részletek

Európai Bizottság: Új kiválósági pecsét a regionális kutatásfinanszírozás minőségének javításáért

„A Bizottság ma új kezdeményezést indít útjára azzal a céllal, hogy biztosítsa az adófizetők pénzének hatékonyabb felhasználását, és ennek érdekében javítsa a regionális politika és a kutatás területén nyújtott európai uniós finanszírozás közötti szinergiákat. Az új „kiválósági pecsét” elnevezésű minőségi védjegy arra ad lehetőséget, hogy a régiók segítsék az Európai Unió „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramja keretében benyújtott ígéretes projektpályázatokat abban, hogy más forrásból, például az európai strukturális és beruházási alapokból vagy más nemzeti vagy regionális beruházási programokból finanszírozáshoz jussanak. Ezt...

Részletek