Skip to main content

Találat: költségvetés

Észtországban úttörő költségvetési reformokról döntöttek

„Kaja Kallas észt miniszterelnök célja, hogy a költségvetési rendszer minél átláthatóbb legyen, ezáltal a pénzügyi mozgások még inkább nyomon követhetővé válnának. Kaja Kallas észt miniszterelnök – aki egyben a Reformpárt elnöke is – interjút adott a Postimees észt napilapnak. Ennek során szó esett az energiapiaci árakról, az oltási kampányról és a költségvetési folyamatot érintő változásokról is. Kallas arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a kormány annak érdekében, hogy az energiapiaci árakat kontroll alatt lehessen tartani, elmondta, az energiapiaci árak mindeddig kedvezően...

Részletek

Az újraindítás költségvetése a 2022-es büdzsé

„Expozéjában Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése, a tavaszi benyújtás pedig egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz. Kiemelte: a jövő évi költségvetés középpontjában a Gazdaság-Újraindítási Akcióterv áll, amely a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja. Az akcióterv végrehajtása lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni - jelentette ki. Kifejtette: ez azt jelenti, hogy a költségvetés eszközeit is felhasználják, hogy mindenki, aki elveszítette a munkahelyét, vissza tudja szerezni, vagy új...

Részletek

Több mint 200 milliárd forintot csoportosított át a kormány

„Több jogcímen, mintegy 235 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány – derült ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből. Úgy tűnik, idén is a gazdaságvédelmi alap terhére finanszíroz számos beruházást a kabinet. Az egyetemek és főiskolák ezúttal 10 milliárd forint többlettámogatásban részesültek, de jutott Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatokra 18 milliárd forint, illetve a honvédség beruházásaira is 26 milliárd forint. Az állami vagyongazdálkodás gazdaságvédelmi központi kezelésű előirányzatból: a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. működési támogatásra 14,9 milliárd forintot, a Liget Budapest projekttel kapcsolatos...

Részletek

Átcsoportosításokkal új alapot hozott létre a kormány 155 milliárd forint értékeben

„Beruházási Alapot állított fel a kormány a 2021-es költségvetésben a Gazdaságvédelmi Alapon belül – derült ki a Magyar Közlönyből. Az alap 155,7 milliárd forinttal jött létre, ennek fedezetét költségvetési átcsoportosításokkal oldják meg. Az átcsoportosítások a következő kiadási sorokat érintik: Az egyházi működési, program és fejlesztési támogatások felhalmozási kiadásai 29 milliárd forinttal csökkennek 20,4 milliárd forinttal lesz kevesebb az "Autó-motorsport támogatása" A Kulturális értékmegőrző beruházásoktól 20 milliárd forintot csoportosítanak át A vasúti fejlesztéseknél 15,6 milliárd forintos elvonás valósul meg. 13 milliárd forintot von...

Részletek

1865/2020. (XII. 2.) Korm. határozat a fővárosi és megyei kormányhivatalok működéséhez szükséges többletforrás biztosításáról

„A Kormány 1. egyetért a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére történő, a működésükhöz szükséges felmerült, előre nem látható rendkívüli többletkiadások fedezetének a biztosításával; 2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – az 1. pont szerinti cél megvalósítása érdekében gondoskodjon 2 639 760 000 forint többletforrás biztosításáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára...” Forrás: 1865/2020. (XII. 2.) Korm. határozat a...

Részletek

Finanszírozási problémákkal küzd az észt digitális kormányzat

„Az új, négy évre szóló költségvetés összeállítása kapcsán merültek fel az észt digitális kormányzat finanszírozásának problémái. A megoldás részleges lesz, a szükséges összegek felét fogják biztosítani. Nagyon nagy a szakadék a legfontosabb észt sikertörténetként ábrázolt digitális kormányzat működtetéséhez és fenntartásához szükséges összegek és a kormányzati lehetőségek között. Ennek következtében alapvető digitális kormányzati rendszerek az összeomlás szélére jutottak. A digitális kormányzat rendszereinek fejlesztésére és fenntartására a 2018-as költségvetés 1,31 százalékát, 135 millió eurót költik. Finnországban ez az arány 1,4 %, Dániában 2,4%. Észtországban...

Részletek

Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt

„A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESA-deficitet az európai uniós támogatások költségvetési előfinanszírozása következtében, 2018 első felében pedig a beérkező támogatások csúszása is növelte a finanszírozási igényt. Az ennek következtében megemelkedő forrásbevonás megterheli az állampapírpiacot és lassítja az államadósság GDP-arányos csökkenését is, ami 2018-ban 1,1 százalékpont lehet. Ezt követően azonban dinamikus, évente a GDP 2-2 százalékpontját meghaladó mértékű adósságcsökkenés várható. Elemzésünk szerint a lakossági állampapírokból történő forrásbevonás a forint kötvénypiac megterhelése nélkül a jövőben is fedezetet nyújthat a magas...

Részletek

2019-ben folytatódik a Modern Városok Program, és elkezdődik a Modern Falvak Program végrehajtása

„Jövőre 135 milliárd forintot fordítanak az összesen 3500 milliárdos Modern városok programra, és megkezdődik a Modern falvak program végrehajtása is - jelentette be Orbán Balázs. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta, a falvak fejlesztésének fő célja a jobb életminőség és a kiszámíthatóbb jövő. Megjegyezte, a lakosság több mint negyede falvakban él. Az alapkoncepciót széles társadalmi párbeszédet követően készítik majd el ez év végéig, és ennek megfelelően kezdik végrehajtani "a vidék legnagyobb fejlesztési programját". Az államtitkár hangsúlyozta: azt akarják elérni, hogy...

Részletek

Harmincmilliárd forinttal nagyobb támogatást kapnának az önkormányzatok

„A költségvetési törvénytervezet elfogadásáig még bőven lehetnek változások a javaslatban, de nagy mozgástérre csak a keretszámokon belül van lehetősége a parlamenti többségnek. Ezért jól látszanak azok a számok, amelyekkel jövőre számolhatnak a települési önkormányzatok. A jövő évre vonatkozó költségvetési tervezet szerint az önkormányzatok a szerkezetet és a nagyságrendet tekintve szinte ugyanakkora összegből gazdálkodhatnak, mint az idén. Harmincmilliárd forinttal kapnak több támogatást, ennek egy részére – nagyjából húszmilliárd forintra – a garantált bérminimum és a minimálbér emelkedése miatt van szükség, valamint a különböző...

Részletek

Elsősorban az átszervezések miatt változik nagyot a jövő évi költségvetés, a kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra így is 25 milliárd forinttal több jut

„A Nemzetgazdasági Minisztérium 277 milliárdja helyett a Pénzügyminisztérium már 735 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre. A minisztériumi feladatkörök változása mellett a tartalékok felhalmozása is a pénzügyi tárcához került. A Pénzügyminisztérium (PM) jövőre 735 milliárd forint költségvetési forrást kap, ami nagymértékű emelkedés a korábbi Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 277 milliárd forintos finanszírozásához képest – derült ki a 2019-es költségvetési javaslatból. A tetemes forrásbővülés alapvetően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal PM alá rendelése és a központi kezelésű előirányzatok számottevő, mintegy 381 milliárd forintos kiadásoldali növekedéséből adódik....

Részletek
Page 1 of 7 1 2 7