Skip to main content

Találat: kórházak

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) jövőre már 81 kórház üzemeltetési feladatait fogja ellátni

„A 29 budapesti kórház után január elsejével a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság átveszi 52 vidéki kórház üzemeltetését is – mondta Bodó Attila Pál, a KEF főigazgató-helyettese, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján, hozzátéve, hogy az átvett feladat minőségjavulást hozhat. A műszaki üzemeltetés körébe tartozik az úgynevezett kertészeti szolgáltatásoknak és a parkfenntartásoknak a köre is. "Belterületen körülbelül 4 millió négyzetmétert és 3-5 ezer ingatlant, külterületen pedig 1,5-2 millió négyzetméter közötti ingatlanállományt fogunk üzemeltetni" – mondta Bodó Attila Pál az InfoRádióban. A kórházaknál maradt...

Részletek

Indul az Egészséges Budapest Program, az idén 40 milliárdos forrással

„Egészséges Budapest Program (EBP) néven indul egészségügyi fejlesztési program a fővárosban és Pest megyében, az idén 40 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be kedden sajtótájékoztatón az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán elmondta: az EBP célja a budapesti és Pest megyei ellátórendszer minőségének javítása; a fejlesztések eredményei már 2017 végén, 2018 elején látszani fognak a betegellátás minőségének javulásában. Jelezte: a programban az idén összesen két tucat kórház összesen 21,7 milliárd forintot kap 192 millió és 3,7 milliárd forint közötti összegben orvostechnikai fejlesztésekre, míg...

Részletek

65. Kormányinfó: uniós pénzek, új budapesti kórház, közigazgatási korszerűsítés, gimnáziumi rendszer felülvizsgálata

„...Alaptalan a félelem az uniós pénzek felfüggesztésétől A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint nincs alapja annak a félelemnek, ami az uniós források felfüggesztéséről szól. Megjegyezte ugyanakkor, hogy politikai döntést mindig lehet hozni, az azonban nem a kormány, hanem a magyar emberek megbüntetése lenne. Elmondta azt is, hogy jövő szerdán Brüsszelbe megy a helyzet tisztázása érdekében.A tárcavezető kifejtette, hogy Magyarország ebben az EU-s ciklusban 8900 milliárd forintot kap, a keret 65-70 százalékát már meghirdették, és még idén szeretnék a teljes forrást hozzáférhetővé tenni....

Részletek

A hazai közhivatalok és intézmények megítélése a KKV Körkép felvételeinek eredményei alapján

„Elemzésünkben azt vizsgáljuk, hogy hogyan vélekednek a hazai kis- és középvállalkozások tulajdonosai, illetve vezetői néhány közhivatal és intézmény hatékonyságáról, szolgáltatásaik minőségéről. Az elemzés a GVI KKV Körkép kutatásának négy hullámán (2010. október, 2014. július, 2015. július, 2016. január) alapul, 1207 válaszadó intézmény értékelését vizsgáltuk. Eredményeink szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a válaszadók többsége (inkább) pozitívan értékeli. A többi intézménnyel összehasonlításban azt láthatjuk, hogy a válaszadók legnagyobb része a kórházakat ítéli meg (inkább) negatívan. Minden vizsgált időpontban nagyjából a válaszadók kétharmada vélte,...

Részletek

Állami kézbe vennék a közétkeztetést

„Állami kézbe venné a kormány a közétkeztetést, beleértve a gyermekek étkeztetését is – tudta meg a Magyar Idők. Információink szerint már tárgyaltak is a javaslatról, amely szerint teljes egészében elvennék a terület felügyeletét az önkormányzatoktól. Lázár János februárban már beszélt annak lehetőségéről, hogy több szolgáltatás mellett a menza biztosítása is az állam feladata lenne. A Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, ha jól szervezik meg a szolgáltatást, akár csökkenhetnek is az árak, hiszen a közétkeztetésben jelenleg részt vevő magáncégek főképp a profit...

Részletek

Elektronikus térben a magyar kórházak

„Ha lassan is, de feltartóztathatatlanul haladunk a hazai egészségügy komplex digitalizálása felé. Az intézmények először önkéntes alapon, majd jövőre már kötelező jelleggel csatlakoznak a szolgáltatási központhoz. Rövidesen megkezdődik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) program próbaüzeme. A mintegy 10 milliárd forint beruházással, három uniós program keretében épülő szolgáltatási központ lehetővé teszi a teljes hazai egészségügy egységes alapokon történő elektronizálását, beleértve a kórházi, a szakorvosi járóbeteg- és a háziorvosi ellátást, valamint a gyógyszertárakat. A 2016 tavaszán induló próbaüzem során a közfinanszírozott egészségügyi intézmények...

Részletek

Ráfizetnek a kórházak, ha ellátják a betegeket

„Tárgyalásokat kezdeményeznek az egészségügyi szervezetek a MÁK-kal a bérszámfejtéssel kapcsolatban, a Közbeszerzési Döntőbizottságnak pedig azt magyaráznák el, hogy az egészségügy speciális ágazat – derült ki többek közözött a Magyar Kórházszövetség XXVIII. Kongresszusának csütörtöki rendezvényein. Száztizenhat bekezdésben sorolta az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (EGVE), hogy mi a probléma a Központosított Illetményszámfejtési Rendszerrel (KIRA), a levelet január közepén küldték el a Magyar Államkincstárnak (MÁK), azonban az állami hivatal főosztályvezetője, Lengyel Ferencné azt mondta, csak múlt héten találkoztak azzal. A másfél milliárd forintos, uniós támogatással...

Részletek

Az egészségügyi államtitkár kórházi kancellári rendszert ígér

„Az egészségügyi államtitkár által ígért kórházi kancellári rendszer hasonló lesz, mint az egyetemeké, de nem egészen ugyanolyan – nagyjából ennyit tudnak a kórházigazgatók jelenleg arról a legújabb intézkedésről, amellyel az intézmények eladósodását reméli meggátolni a kormányzat. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a kórházigazgatóknak tartott értekezletén beszélt arról, hogy a kancellári modellel segítené a kórházakat a költségvetési korlátok betartásában. Lapunk úgy tudja: az új intézmény bevezetésének előkészítésére bizottságot hoz létre a szakállamtitkárság. Az előkészítés után, az év második felében indulhat az új...

Részletek

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár: Csak azt látjuk, amit az intézményrendszer láttatni akar, az pedig nem a valóság

„Csak azt látjuk, amit az intézményrendszer láttatni akar, az pedig nem a valóság – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egy tegnapi háttérbeszélgetésen, ahol az is kiderült, az alapellátóknak teljesíteniük is kell a jövő évi tízmilliárdért. A zsúfolt várók, a hosszú várólisták, az elszaladó adósság nem a valóság, mindezt csak az intézményrendszer akarja láttatni velünk, mert ez az érdeke. Ebben ígér változást Ónodi-Szűcs Zoltán, akit októberi kinevezésekor az emberi erőforrások minisztere úgy mutatott be, „komoly harcossal van dolgunk, aki nemcsak az orvosok,...

Részletek

Elkészült az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), valamint az Ágazati portál fejlesztése

„Október 16-án, pénteken 10 órakor a Kossuth Klubban kerül sor ünnepélyes keretek között a „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Health) Rendszer – Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése” című TIOP-2.3.2 / KMOP-4.3.3 projekt átadására. A projekt keretei között 2,1 milliárdos európai uniós támogatással megvalósuló EESZT karabinerként fogja össze a magyar e-Egészségügyet. Egységes informatikai környezettel és a legmagasabb fokú adat- és kibervédelemmel biztosítja az egészségügyi ágazaton belüli költséghatékony kommunikációt a nap huszonnégy órájában. Az egészségügyi szféra regisztrált felhasználói számára létrehozott zárt szakmai portál, az...

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5