Skip to main content

Találat: kormányzás

Kormányzást támogató tudás

„A Klaus Tschira Alapítványnak köszönhetően nyílt hozzáféréssel elérhetővé tett tanulmánykötet szerzői a kormányzás (governance) egy olyan, kiterjesztett fogalmára építenek, amelyet „a kollektív cselekvések koordinációja” fed le, messze túllépve a politikai-közigazgatási értelmezési tartományon. Olyan sajátosságok és jellegzetességek fakadnak ebből a kiindulópontból, mint az érintett cselekvők lehetősége és képessége, hogy egymás viselkedésére a kölcsönös függés és összekapcsoltság tudatában gyakorolhassanak hatást (ezt fejezi ki az irányítás hierarchikus modelljével szemben megformált heterarchia fogalma), az egyeztetés/álláspont-közelítés, a közösen végzett tevékenység szervezésének vagy a legitimációképzésnek az új generációs...

Részletek

A kormányzás és kormányzástudás viszonyrendszerének vizsgálata, hogy egy innovatív politikai rendszerünk legyen

„„A cél, hogy a politikai rendszerünk, benne a kormányzás, megfelelő módon reagáljon a kihívásokra, hogy egy innovatív politikai rendszerünk legyen”- fogalmazott Smuk Péter dékán az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Kormányzástani és Közpolitikai Tanszék konferenciáján. A rendezvény az államelméleti, illetve kormányzástani és közpolitikai alapkutatási programokkal összhangban arra vállalkozott, hogy az államfunkciókat és -célokat megvalósító kormányzás alapjául szolgáló tudásformákat. „Egyre mélyebben és intenzívebben jelenik meg a kormányzástan kérdése, nemcsak a mindennapi kutatásunk szintjén, hanem egyre jobban szembesülünk ezzel az oktatásban is”- hangsúlyozta Kaiser...

Részletek

A kelet-európai (város)tervezés skóciai szemmel

„Cliff Hague brit várostervező angolszász szemmel ismerhette meg a kelet-közép-európai régióban kizárólagosan működő fizikai tervezés problematikusságát. Láposi Roland vele készített interjújából azonban az derül ki, hogy a településtervezés hatékony, humánus és inklúzív formája nehezen fellelhető, bármerre is járunk a világon. A szöveg iránymutatóként szolgálhat egy hosszú út első lépéséhez. ... CH: Ahogy én látom, a kelet-európai országokban az 1990-es éveket megelőzően sok minden a hierarchián alapult, ahogy Szelényi Iván egyik könyvében írja – pont itt van a polcomon "Az értelmiség útja az...

Részletek

Megválaszolandó jogi kérdések az okosvárosok adatvezérelt szabályozásában és kormányzásában

„A Social Science Research Network (SSRN) az adattudományok jogi vonatkozásait bemutató, megjelenés előtt álló kézikönyv egy fejezetét közli teljes terjedelmében. A fejezet az okosvárosok adatvezérelt szabályozásának és kormányzásának jogi kérdéseit boncolgatja, miután részletekbe menően mutatja a közszféra adatgazdálkodásának fogalmait, folyamatait és az adatvezérelt szabályozásban, városirányításban rejlő lehetőségeket. Leírja azokat a gyakorlatokat, ahogy az okosváros-megoldásokat alkalmazó városvezetés hogyan alkalmazza az információs technológiákat adatgyűjtésre és -feldolgozásra polgárairól, a közlekedésről, a várostervezésről vagy éppen a hulladékgazdálkodásról. Ennek során az adattudományok, a nagy adatbázisok (big data),...

Részletek

Hatékony közszolgálat és jó közigazgatás – nemzetközi és európai dimenziók

„A kormányzás (governance) koncepciójának kibontakozása és alakulása szorosan összefügg az állam szerepének, feladatainak, cél-és eszközrendszerének megítélésével, ami számos vitát és alternatív javaslatot generált az elmúlt három évtized során. Az alapproblémát leginkább az jeleníti meg, hogy miként tud az állam megfelelni az exponenciálisan növekvő és egyre komplexebb formában jelentkező kihívásoknak, miközben a globalizáció és a lokalizáció feltételrendszerében egyre csökkenő mértékben állnak rendelkezésére a szükséges erőforrások és kapacitások. E paradox helyzet feloldása érdekében elengedhetetlenné vált olyan közfeladat-ellátási formák bevezetése, amelyek képesek a hagyományos kormányzati...

Részletek

Kormányzás Európában, trendek és törésvonalak

„Az integrációs folyamat mélyülésétől az indulás óta a tagállami szintű alkalmazkodást, illetve a nemzeti intézmények fej- lődésének összehangolódását várta az Európai Unió. A tagállami szintű kormányzást empirikus módszerekkel vizsgáló tanulmányunk azonban arra mutat rá, hogy ez a várakozás az esetek egy jelentős részében illúziónak bizonyult. Az elmúlt egy évtized egyik jellemző tanulsága ugyanis éppen az, hogy a kormányzás minősége annak ellenére romlott több tagországban is, hogy erre az időszakra esett a minden korábbinál mélyebb integrációt megvalósító euróbevezetés. Ez pedig azt vetítheti előre,...

Részletek

Miniszteri fluktuáció és intézményi változások Magyarországon 1990–2010

„A rendszerváltozás utáni első kormánytól (Antall-kormány) a Bajnai-kormányig vizsgálja az írás a 139 fő miniszter kinevezésének és elbocsátásának, illetve a 204 pozíció betöltésének dinamikáját. A politikai rendszer jellemzői, intézményi változásai eltérő miniszteri típusokat kívánnak, és e típusok elkülönülnek a kormányon belüli helyzetük, többek között fluktuációjuk szempontjából is. Az írás bemutatja, hogy a változó intézményi kontextus nyomán, a 20 év során eltérő arányban találunk politikus és szakértő minisztereket, és változatos kinevezésük és elbocsátásuk, lemondásuk mintázata is. A magyar kormányok az elmúlt húsz évben...

Részletek