Skip to main content

Találat: kormányzati igazgatásról szóló törvény (Kit)

Egy befejezetlen törvény margójára. A közszolgálati HRM fejlesztési keretrendszere

„A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) paradigmaváltást hozott a közszolgálati jogban. Jelentős közjogi deregulációt és decentralizációt valósított meg. Tudatosan végigvitte ugyan a karrierrendszer lebontását, de adós maradt az új személyzeti rendszer felépítésével. A munkáltatókra bízta a személyügyi tevékenység újraszabályozását. A legfőbb kritika ezért éppen azzal szemben fogalmazható meg, ami a törvényből kimaradt. A soron következő kormányzati ciklusnak ezért az egyik legfontosabb kihívása lesz, hogy befejezze a Kit. által megkezdett átalakítást. Mindezt abban a szellemiségben tegye meg, amely összhangban áll...

Részletek

A Nemzeti Közszolgálat Egyetem kutatási eredményei a kormányzati igazgatás átalakításának támogatására

„Országos kutatások a vezető-kiválasztás, a tehetséggondozás és a pályakezdők mentorálása terén, közigazgatási ismeretek tantárgy, pályakezdő fiatalok tehetséggondozási mentori programja – címszavakban ilyen segítséget adhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a kormányzati igazgatás átalakításához. A témához kapcsolódó projekt kutatási eredményeiről a Belügyminisztérium konferenciáján beszéltek az egyetem vezetői és a szaktárca munkatársai. A tavaly megalkotott kormányzati igazgatásról szóló törvény (Kit.) alapjaiban változtatta meg a közigazgatás működésének eddig megszokott szabályait. A nyitott, rugalmas szemléletnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a közszférában is közvetlenül a munkáltató határozza...

Részletek

Magyary Napok: rugalmas szabályok a közigazgatásban – konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Tervezhető, az adófizetők pénzét kímélő, a hatékonyságot és versenyképességet elősegítő szabályozást hozhat a közigazgatásban a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.), amely új követelményeket támaszt a személyügyi szakemberekkel és vezetőkkel szemben. Ennek nyomán kiemelkedik a képzések és a vezetői támogatás fontossága. Ezt segíti a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Miniszterelnöki Kormányiroda, a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium által szervezett konferencia, amelyet a „Magyary Napok 2019” programsorozat keretében rendeztek a Ludovika Főépületben. „Az állam nem probléma, hanem a megoldás része” – utalt megnyitó...

Részletek

Magyary Napok: új utakon a közszolgálat – konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„A közigazgatásban dolgozókat leginkább érintő kérdésekről: a szektor létszámáról, a kiválasztás, a továbbképzés és a karrier új útjairól, de a közszolgálati bérekről is szót ejtettek a „Magyary Napok 2019” programsorozatának nyitó rendezvényén. A kormánytisztviselők jogállásának új szabályairól az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kara szervezett kerekasztal-beszélgetést. Tavaly született meg a kormányzati igazgatásról szóló törvény (Kit.), amely alapjaiban változtatta meg a közigazgatás működésének eddig megszokott szabályait. A Magyary Napok keretében szervezett kerekasztal-beszélgetés arra vállalkozik, hogy feltárja a törvény mélyebb tartalmait – fogalmazott megnyitójában Klotz...

Részletek

Magyary Napok 2019 – „Új utakon a közszolgálati személyzetpolitika – a kormánytisztviselők jogállásának új szabályai”

„ A konferencia időpontja: 2019. június 13. (csütörtök) 10:00 – 13:00 óra, (regisztráció 9:00 órától) A konferencia helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Campus, Ludovika Főépület, Széchenyi Díszterem, (1083 Budapest, Ludovika tér 2.) A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara konferenciát szervez a Magyary Napok 2019 programsorozat keretében. Az elmúlt években jelentős változások következtek be a közszolgálati személyzetpolitikában; új koncepciók, programok, jogszabályok születtek. Ezek közül kiemelkedik a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.), amely szemléletében, szabályozási struktúrájában és módszerében alapvetően...

Részletek

Latorcai Csaba: paradigmaváltással ér fel a változás a közigazgatásban

„Minőségi változást hoz a kormányzati igazgatásról szóló törvény, a Kit. a közigazgatás egészében, és miniszteriális szinten is – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára az OrientPress Hírügynökség Think tank konferenciáján. Latorcai Csaba elmondta, idén március 1-jétől jelentős változás történt a kormányzati jogviszony alapjaiban, de a jogviszonyon túlmutató jelentősége is van az új szabályzásnak. Latorcai Csaba elmondta, számos kérdésben olyan paradigmaváltásszerű változás történt, ami már lehetőséget biztosít arra, hogy „a valós teljesítményt honoráljuk és a valós teljesítményt tükrözzük vissza mind az...

Részletek