Skip to main content

Találat: koronavírus-járvány — gazdasági hatások

Infotér 2021 – Van mit behoznunk a magyar vendéglátás digitalizációjában

„ A szállodaiparban a koronavírus-járvány felgyorsította a digitalizációs folyamatokat – mondta az Infotér Konferencia után a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Flesch Tamás szerint sok munkavállalót nehéz lesz visszacsábítani a szállodaiparba, pedig jövőre megközelíthetik a válság előtti forgalmat. A digitális turizmus térnyerésének lényegi eleme, hogy ezt nem a Covid hozta el, hanem csak felgyorsította. Ez megtörtént volna 5-10 éven belül, és a mostani munkaerőhelyzet miatt is fontos, hiszen meg kell próbálnunk bizonyos munkakörökben digitálisan helyettesíteni embereket, ahol erre lehetőség van,...

Részletek

Kérdések és válaszok: Az Európai Bizottság újraindítja az EU gazdasági kormányzásának felülvizsgálatát

„Mi szerepel a Bizottság mai javaslatában? Az Európai Bizottság a mai napon közleményt terjeszt elő, amelyben újraindítja az uniós gazdasági kormányzási keret felülvizsgálatáról szóló nyilvános vitát, felmérve a Covid19-válságot követően megváltozott gazdasági kormányzási körülményeket. Ebben a közleményben a Bizottság felkéri az összes érdekelt felet, hogy gondolkozzanak el a gazdasági kormányzás működésén, és fejtsék ki véleményüket arról, hogy miként lehetne fokozni annak hatékonyságát. A nyilvános vita célja, hogy 2023 előtt kellő időben széles körű egyetértés jöjjön létre a következő lépésekre vonatkozóan. Miért indítja...

Részletek

Az Európai Bizottság újraindítja az uniós gazdasági kormányzás felülvizsgálatát

„Az Európai Bizottság a mai napon közleményt fogadott el, amelyben felméri a Covid19-válságot követően megváltozott gazdasági kormányzási körülményeket, és újraindítja az uniós gazdasági kormányzási keret felülvizsgálatáról szóló nyilvános vitát. A közlemény eleget kíván tenni Ursula von der Leyen elnöknek az Unió helyzetét értékelő beszédében vállalt azon kötelezettségének, hogy megegyezést alakítson ki az uniós gazdasági kormányzási keretének jövőjével kapcsolatban. A Bizottság korábban felfüggesztette a 2020 februárjában indított első nyilvános vitát, hogy a Covid19-világjárvány gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére összpontosítson. Valdis Dombrovskis, az emberközpontú...

Részletek

Átszabta a járvány a postai forgalmat

„A csekkbefizetés és a levélfeladás is nagymértékben visszaesett tavaly, miután begyűrűzött a Covid-válság. Bár a gazdaság újraindulása átmeneti felfutást hozott, az idén folytatódik a hagyományos termékeknél a csökkenő trend. Tavaly a postákon csaknem 173 millió csekket fizettek be összesen 1925 milliárd forint értékben – közölte a VG-vel a Magyar Posta. Ez az előző évek mérsékeltebb csökkenési trendjénél erősebb, majd 10 százalékos visszaesést jelez, de a szolgáltatás összességében továbbra is népszerű a lakosság körében. A pandémiával összefüggésben a legnagyobb, 15-16 százalékos mérséklődést áprilisban...

Részletek

Vidéken is jobban rászoktak az elektronikus fizetésre

„Bár a pandémia nyomán felmerülő bizonytalanság a lakosságot komolyabb készpénztartalékolásra sarkallta, a fizetési forgalomban nagymértékben előretört az elektronikus fizetés. A növekedés hajtóereje – az MNB tanulmánya szerint – már nem a főváros. A Covid–19-világjárvány kapcsán Magyarországon elrendelt két veszélyhelyzet idején a legtöbb fizetési mód forgalma esett, legerőteljesebben a kis értékű, 5000 forint alatti készpénzes fizetéseké – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a koronavírus-járvány pénzforgalomra és fizetési szokásokra gyakorolt hatását vizsgáló jelentésében, amelynek készítésekor a jegybanki adatok mellett a NAV online-pénztárgép-adatbázisát...

Részletek

1038/2021. (II. 5.) Korm. határozat a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönről

„1. A Kormány arra törekszik, hogy a magyar emberek számára biztosítsa a közösségi védettség eléréshez szükséges mennyiségű oltóanyagot, és ennek eredményeként a koronavírus járvány terjedésének megelőzéséhez szükséges védelmi korlátozó intézkedéseket – részben vagy egészben – a lehető leghamarabb feloldhassa. A Kormány a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára több támogatást is nyújt. 2. A Kormány a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram biztosításáról határoz. 3. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön olyan forgóeszköz hitel konstrukció, amely a) keretében a felvehető hitelösszeg legfeljebb...

Részletek

A drasztikus digitalizáció lehet a labdarúgás jövője

„A Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontja idén ötödik alkalommal rendezte meg a Sportgazdaságtani Kutatók és Egyetemi Oktatók Fóruma Konferenciát számos neves hazai és nemzetközi szakértő részvételével. A Konferencia első napján kerekasztal-beszélgetésen a futball jövőjéről értekeztek lengyel, spanyol és magyar szakemberek – írják közleményükben. A pandémia rávilágított a szektor bizonyos gyengeségeire – mondta Olivier Jarosz, a Club Affairs nevű, független nemzetközi futball tanácsadó cég ügyvezetője. A kerekasztal-beszélgetésen Jesús Pizarro Bravo, a LaLiga Global Network magyarországi delegáltja, Paula de la Peña, a Granada Club de...

Részletek

Digitális évtized: az Európai Bizottság cselekvési terve az uniós médiaágazat helyreállításának és átalakulásának támogatására

„A Bizottság ma cselekvési tervet fogadott el a média- és audiovizuális ágazat helyreállításának és átalakulásának támogatására. Ezek a koronavírus által különösen sújtott ágazatok alapvető fontosságúak a demokrácia, valamint Európa kulturális sokszínűségének és digitális autonómiájának szempontjából. A cselekvési terv három tevékenységi területre, valamint 10 konkrét intézkedésre összpontosít, hogy támogassa a médiaágazatot a válságból való kilábalásban a finanszírozáshoz való hozzáférés megkönnyítésével és kiterjesztésével, az átalakulásban a kettős digitális és zöld átállást lehetővé tevő beruházások ösztönzésével, biztosítva az ágazat jövőbeli rezilienciáját, valamint az európai polgárok...

Részletek

A közbeszerzéseket is utolérte a járvány

„Októberig mintegy 2500 közbeszerzési eljárást és több mint 550 milliárd forintot vitt el a koronavírus. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke reméli, hogy a közbeszerzési piac jövőre helyreáll. Van járványhatás a tendereknél? Egyértelműen tetten érhető. A legfrissebb adatok szerint az idei első tíz hónapban 6077 közbeszerzési eljárás folyt le Magyarországon, 2318 milliárd forint értékben, míg 2019 ugyanezen időszakában 8537 eljárás volt 2880 milliárd forint összértékben. A visszaesés egyértelmű, az eljárások száma eddig körülbelül 30 százalékkal, az összértéke pedig mintegy 20 százalékkal csökkent....

Részletek

Varga Mihály: hamarosan lezárul az adóbevallások korszaka és kezdetét veszi a digitális adatbázisok kora

„ koronavírus jóval nagyobb károkat okoz, mint az előző válság, ám többek között az elmúlt évek adópolitikai lépéseinek eredményeképpen stabil a gazdaság, így az állam könnyebben tudott a költségvetésből átcsoportosítani a válságban, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy adókonferencián. A következő egy-két évben az állam az adózás adminisztratív terheinek csökkentését, és az adózás további digitalizálását és egyszerűsítését tűzte ki célul. Az adóterhek csökkentése és a gazdaság kifehérítése is hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírusra gyorsan és hatékonyan tudott reagálni az állam, mondta PwC Magyarország...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3