Skip to main content

Találat: kötelező önkormányzati tanfolyam

Beszámoló a kötelező önkormányzati tanfolyamról

„Az önkormányzással kapcsolatos legfontosabb ismeretekkel a helyhatósági képviselőknek is rendelkezniük kell. Ezért jó ötletnek tartja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára, hogy nekik tanfolyamon kell részt venniük. A kormányhivatalok által szervezett kurzusokon feladataik ellátására nagyjából 17 ezer választott tisztségviselőt készítenek fel, amit törvény ír elő. Zongor Gábor felvetésünkre nem vitatta: erre egy nap kevés lehet, mert legfeljebb bizonyos alapismeretek átadására van lehetőség, és vélhetően konzultációra sincs lehetőség, a gyorstalpalót ennek ellenére sem tartja haszontalannak. A TÖOSZ különben már 2010-ben szervezett a...

Részletek

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az önkormányzati rendszer újdonságairól

„Ebben az ötéves önkormányzati ciklusban új elemként jelenik meg a képviselők kötelező képzése. Az új képviselő-testületek munkáját emellett a Nagy Önkormányzati Kézikönyv is segíti. További újdonság a települési adó kivetésének lehetősége – a Rádió Orient műsorában Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mutatta be az önkormányzati rendszer újdonságait, valamint a szociális tűzifaprogram részleteire is kitért. Nehéz éven, három nagy választáson van túl az ország. Az utolsóként októberben lezajlott önkormányzati szavazást követően elindulhat a munka az önkormányzatoknál is – a Rádió Orient műsorában...

Részletek