Skip to main content

Találat: köz- és magánegyüttműködés

Közpénzek a magánszektorban

„Több ponton közérdeket sértenek a Művészetek Palotája, illetve a felsőoktatási kollégiumok üzemeltetésére kötött szerződések - ezt állapította meg az Állami Számvevőszék. A projektek úgynevezett PPP konstrukcióban, magáncégek bevonásával jöttek létre 2004-2005-ben. Az ÁSZ szerint a szerződéseket az állam számára előnytelenül kötötték meg, így viszont nem gazdaságos a közpénzek felhasználása. A PPP konstrukcióban megvalósult projektek közül kulturális területen a Művészetek Palotáját, a felsőoktatás területén a kollégium beruházási programot a 2006. és a 2007. években már ellenőrizte az Állami Számvevőszék. Ez alapvetően a fejlesztési...

Részletek

A közpénz nem csak kiadás, hanem befektetés is – új szemléletre van szükség a közkiadások területén

„A közkiadások csökkentésének az lenne a legcélszerűbb módja, ha eredményességi követelményeket állítanának fel minden egyes adóforint elköltéséhez - jelentette ki az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács közös rendezvényén, a Magyar Nemzeti Bank székházában. Domokos László hozzátette: a közpénzeket nemcsak elkölteni, hanem befektetni is kell, ez ugyanis hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Az Állami Számvevőszék nem készít makrogazdasági prognózisokat, így a költségvetésről készült véleménye szűkebb értelmű - kezdte beszédét Domokos László. Az ÁSZ elnöke kifejtette, hogy a költségvetéssel...

Részletek

NFM: a menzák és kollégiumok már most is az állam tulajdonában vannak

„Semmilyen államosításról nincs szó, az állami felsőoktatási kollégiumok, sportlétesítmények, menzák, további szolgáltatóegységek - az új építésű és beruházói tulajdonban lévő PPP-s diákszállókat leszámítva - a magyar állam tulajdonában vannak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden. A tárca tájékoztatása szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a vonatkozó kormányhatározat alapján megkezdte egy egységes nemzeti hallgatói szolgáltatórendszer felállításának vizsgálatát, aminek keretében a felsőoktatási hallgatóknak nyújtott intézményi szolgáltatások jelenleginél hatékonyabb és takarékosabb megvalósításának lehetőségeit keresik. A vizsgálat tárgya az, hogy az állam képes-e hatékonyabban, jobban, költségtakarékosabban...

Részletek

Fejlesztéspolitikai döntések az önkormányzatok támogatására

„15 milliárd forint értékben vált ki PPP-konstrukcióban épült tanuszodákat és tornatermeket a kormány, így jelentős tehertől szabadulhatnak meg az önkormányzatok - jelentette be Hegmanné Nemes Sára államtitkár pénteken kormányszóvivői tájékoztatón. ... A kormány jelentést hallgatott meg az uniós források felhasználásáról. A legnagyobb probléma a területen az önerő hiánya, ezért a kormányzat egy 50 milliárdos alapot állít fel az önkormányzatok és intézményeik számára. A beruházásokban részt vevő vállalkozások az előfinanszírozásban kaphatnak segítséget. ... Elmondta azt is, a múlt hibáinak orvoslására döntött a kormány...

Részletek

Public Private Partnership az egyes nemzeti jogokban és az Európai Unió jogában különös tekintettel az Egyesült Királyságra és Németországra

„...Elsősorban a PPP-finanszírozási technika angolszász eredete és viszonylag rövid múltra visszavezethetősége eredményezik a jelentős angol-amerikai hatást a Public Private Partnership területén világszerte. A PPP-projektek népszerűsége és térhódítása beilleszthető abba a folyamatba is, amely az angolszász eredetű jogintézmények átvételében jelentkezik. Ennek megjelenése szembeötlő világviszonylatban az afrikai, ázsiai, valamint dél-amerikai nemzetek vonatkozásában. Hasonló folyamat figyelhető meg az elmúlt években Európában is az Egyesült Királyság és a kontinentális európai államok viszonyában. Figyelemre méltó, hogy ebben a relációban ma már az egyes országok és földrészek fejlettségének,...

Részletek

Kockázatmegosztás a magán- és közszféra kapcsolatrendszerében

„Ha a személyekre használatos megosztó jelzőt az üzleti megoldások világára ki szabad terjeszteni, a Public-Private-Partnership (PPP) bizonyosan az elsők között nyeri el ezt a kétes címet. Kevés objektivitást tükröző megnyilatkozás hangzik el vele kapcsolatban, sokkal gyakoribb az indulatos elutasítása, vagy egyedüli megoldásként való aposztrofálása. Megesik, hogy ugyanabból a forrásból hangzik el egyik, majd egy-két év elteltével a másik minősítés is. Ez a dolgozat igyekszik elkerülni minden szubjektív véleménynyilvánítást – igaz, kevésbé a legkritikusabb megéri - nem éri meg dilemmát firtatja – inkább...

Részletek

Kockázatos infrastruktúra-fejlesztési projektek a felsőoktatásban

„Az Állami Számvevőszék befejezte a felsőoktatás oktatási infrastruktúra-fejlesztési programjának ellenőrzését. Az ellenőrzés kiterjedt a köz- és magánszféra együttműködésében – PPP-konstrukcióban – megvalósult projektek átfogó értékelésére is. A program középtávú ágazati célja az Európai Felsőoktatási Térséghez történő csatlakozás infrastrukturális feltételeinek mielőbbi megteremtése volt. A felsőoktatási intézményekkel kötött szerződések alapján a fejlesztéseket és az üzemeltetést a magánszféra finanszírozta, melynek ellentételezéseként az állami megrendelő a projekt futamideje alatt bérleti-szolgáltatási díj fizetését vállalta. A projektek jelentős állami kötelezettségvállalást eredményeztek. Az Állami Számvevőszék ellenőrzése számos, az előkészítéssel...

Részletek

A felelős vagyonpolitika célja a hosszú távú értékmegőrzés és értékteremtés

„ Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg a Milyen tulajdonos az állam? c. szakmai konferenciát a budapesti Gerbeaud-házban, 2011. október 6-án. Az államtitkár előadásában rámutatott: Magyarország gazdasági kondícióinak a legkevésbé sem tett jót az, hogy az elmúlt időszak kormányai az állam tulajdonosi szerepkörének tudatos gyengítésére törekedtek. Ezzel szemben a jelenlegi Kormány a fokozottabb állami szerepvállalás pártján áll. Egy erős állam, amely működése során kiemelt társadalmi feladatokat és hosszú távú stratégiai szempontokat is szem előtt tart, könnyebben...

Részletek

Egy ppp szerződéssel sem jártunk jól

„Fellegi rendkívül súlyos váddal illette a korábbi időszak PPP-beruházásait: mint elmondta, több mint száz szerződést néztek át, ezek között egyet sem találtak, amelyben megoszlottak volna a kockázatok a két fél között. Az állam vagy az önkormányzatok magukra vállalták a rizikót, a magánhaszon pedig jelentős, gyakran túlárazott volt a miniszter szerint. A kormány a múlt héten kezdett tárgyalni, és a következő hetek egyeztetései után dönt arról, hogy milyen ütemezéssel, milyen megállapodásokkal váltsák ki a PPP-szerződéseket. Elmondása szerint erre 200 milliárd forintot biztosít a...

Részletek

„A PPP helyzete a hazai felsőoktatásban”

„Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára „A PPP helyzete a hazai felsőoktatásban" címmel tartott előadást „A helyét kereső oktatás" című kerekasztal-megbeszélésen 2011. március 18-án, a Nyíregyházi Főiskolán. A kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkár szavaiból nyilvánvalóvá vált, hogy a közcélú fejlesztéseket magántőke bevonásával megvalósító PPP a legdrágább finanszírozási formák egyike. Az ilyen konstrukciók felülvizsgálata a Széll Kálmán Tervnek legfontosabb célkitűzéséhez, az adósságveszély elhárításához szorosan kapcsolódó feladat. Az államtitkár a hazai PPP-konstrukciók általános jellemzőjeként említette, hogy a közös kockázatviselés helyett...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3