Skip to main content

Találat: közadatok újrafelhasználása

Jóváhagyta a kormány a nyíltan hozzáférhető adatok és közszféra információinak felhasználásáról szóló tervezetet – Románia

„Jóváhagyta a kormány csütörtöki ülésén a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról szóló törvénytervezetet – közölte a kabinet ülését követően a kormányszóvivő. Dan Cărbunaru elmondta, a jogszabályt a Románia Digitalizációjáért Hatóság, valamint a kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztérium kezdeményezte, hogy teljeskörűen átültessék a román jogrendbe az Európai Parlament és a Tanács 2019/1024-es irányelvét. Az új jogszabály fő célja egyrészt lehetővé tenni a magánvállalatok - főleg kkv-k számára -, hogy hasznosítsák a közigazgatási szervek által létrehozott és nyílt hozzáférésű...

Részletek

2021. évi XCI. törvény a nemzeti adatvagyonról

„Az Országgyűlés felismerve, hogy a korszerű digitális államkormányzás és gazdaság megvalósítása érdekében, amely mesterséges intelligencián és adatelemzésen alapuló technológiák elterjedésével történhet meg, elengedhetetlen egy olyan intézményrendszer kialakítása, amely hatékonyság, gazdasági növekedés és a nemzeti szuverenitás szempontjait egyaránt érvényesítve képes megvalósítani a nemzeti adatvagyon széles körű hasznosítását, valamint hogy az állampolgárok államba vetett bizalmának további erősítése, valamint a közigazgatás folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében az egyes állami szervek által kezelt, a nemzeti adatvagyon körébe tartozó nyilvántartások fokozott biztonságáról való gondoskodás elengedhetetlen, a...

Részletek

1258/2021. (V. 12.) Korm. határozat a nyílt meteorológiai adatpolitika bevezetéséhez szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. a meteorológiában rejlő nemzetgazdasági lehetőségek jobb kihasználásának elősegítése, az időjárás-érzékeny gazdasági szektorok – különösen az agrárgazdaság – kockázatainak csökkentése, valamint az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának növelése érdekében egyetért az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológiai adatainak és információinak a nemzetgazdaság és az állampolgárok számára történő térítésmentes hozzáférhetővé tételével; 2. felhívja az agrárminisztert, hogy az érintett szektorokat vezető miniszterek bevonásával dolgozzon ki cselekvési tervet, amely beazonosítja az ingyenessé váló adatok felhasználásának irányát és helyét, továbbá intézkedéseket tartalmaz ezen adatok felhasználásának ösztönzésére; Felelős:...

Részletek

Megjelent: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1024 irányelve (2019. június 20.) a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2019. június 26-án az új irányelv a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról: „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1024 irányelve (2019. június 20.) a nyílt hozzáférésű adatokról és a közszféra információinak további felhasználásáról”. Hatályba fog lépni: 2019. július 16-án. A tagállamoknak 2 éve lesz arra, hogy a nemzeti jogrendbe átültessék. A korábbi szabályozás - „Az Európai Parlament és a Tanács 2003/98/EK irányelve”, illetve az ezt módosító „Az Európai Parlament és a...

Részletek

Változás lesz az ingyenes céginformáció hozzáférhetőségének feltételeiben

„...45. § A módosító javaslat újragondolja az állam által biztosított bárki számára elérhető ingyenes céginformációt, amely azt a célt szolgálja, hogy a céginformációt kérő megbizonyosodhasson arról, hogy a cég létezik, továbbá, hogy megismerhesse e cég legfontosabb adatait. A gyakorlati tapasztalatok szerint az ingyenes céginformációt biztosító állami szolgáltatást nem a szabályozási célnak megfelelően veszik igénybe, ezért a javaslat az ingyenes céginformáció biztosítása körében számos módosítást tartalmaz. Az ingyenes céginformáció a jövőben nem úgynevezett tárolt cégkivonat megismerését jelenti, hanem online, valósidejű céginformáció biztosítására kerül...

Részletek

Óriási adatmennyiséget őriz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ)

„Óriási adatmennyiséget őriz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ), hiszen mindenkinél pontosabb képpel rendelkezik az ország közúti forgalmáról. A szervezet eltökélt szándéka, hogy ezt az adatvagyont minél jobban kihasználja és piaci szereplőknek is elérhetővé tegye, akár marketingcélokra is – mondja Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója. – Milyen forrásokból és milyen adatok gyűlnek a NÚSZ-nál? – Két nagy rendszert üzemeltetünk, a HU-GO elnevezésű e-útdíj, illetve az úgynevezett e-matrica rendszert. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek úthasználata után kell megfizetni 6900 kilométeres úthálózaton,...

Részletek

Az üzleti döntéshozatalhoz felhasznált közigazgatási adatok értéke

„Az Amerikai Közgazdasági Társaság lapja, a Journal of Economic Perspectives aktuális számában megjelent elemzések egyike az üzleti döntésekben felhasznált amerikai közigazgatási adatok piaci értékének meghatározására tesz kísérletet (The Value of US Government Data to US Business Decisions). A szerzők megfogalmazása szerint az Egyesült Államok kormányzata a gazdasági és pénzügyi adatok, statisztikák, elemzések, előrejelzések „nagytermelője”. A közigazgatás az adatokat közjavakként gyűjti össze, rendezi és publikálja azokat a polgárok, kormányzati ügynökségek, kutatók, nonprofit szervezetek és üzleti szereplők részére. Mivel azonban a folyamat során pénzmozgásra...

Részletek

Az Európai Unió gyorsítja az európai adatipar fejlődését: az Európai Tanács jóváhagyta a közpénzből finanszírozott adatok szélesebb körű újrafelhasználását

„A közszféra által birtokolt nagy mennyiségű adat, például a meteorológiai és környezeti adatok gyorsabban és könnyebben hozzáférhetőek lesznek az új termékek és szolgáltatások létrehozásához, valamint általában az adat-alapú társadalom fejlesztéséhez. Ma a tagállamok nagykövetei megerősítették a román elnökség és az Európai Parlament közötti megállapodást egy olyan reformról, amely a közszféra adatainak újrafelhasználását szabályozó uniós szabályokat összhangba fogja hozni a digitális technológiák fejlődésével. Az új szabályok tovább ösztönzik a digitális innovációt, különösen a mesterséges intelligencia területén. Január 22-én ideiglenes megállapodás született. (Amit most...

Részletek