Skip to main content

Találat: közbeszerzések

Az állami beruházások új szabályozása a a kis- és közepes méretű vállalkozásokat segíti

„A kormány célja, hogy erősítse a magyar gazdaságot és annak szereplőit, ezért vállaltan protekcionista politikát folytat, még ha ez konfliktusokkal jár is - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára a Közbeszerzési Expó 2024 című szakmai rendezvényen kedden Budapesten. Csepreghy Nándor hangsúlyozta: az állami beruházási kerettörvény, az építésgazdaság egészét formáló építészeti törvény vagy a közlekedés területén készülő új jogszabály is protekcionista, ugyanakkor a feltételrendszert ki lehet úgy alakítani, hogy Magyarország ne menjen szembe az Európai Unió közös szabályaival, de használja...

Részletek

Az Európai Unió ügynökségeinél egyre gyakoribbak a közbeszerzési hibák

„Az Európai Számvevőszék szerint tavaly egyes uniós ügynökségek nem kezelték olyan jól a pénzügyeket, mint a korábbi években. A 43 uniós ügynökségről szóló, ma közzétett éves jelentésében az Európai Számvevőszék ismét jóváhagyta azok 2022. évi beszámolóját és bevételeit, négy ügynökség esetében azonban nem tudott hitelesítő véleményt adni az uniós források elköltésének módjáról. Három ügynökség esetében ennek az volt az oka, hogy az áruk és szolgáltatások beszerzése nem egészen az alkalmazandó szabályokkal összhangban történt: ez állandó és széles körben elterjedt problémát jelent az uniós ügynökségek...

Részletek

Milyen előnyökkel jár a vezetők számára a beszerzési folyamatok digitalizálása?

„Adott beszerzési volumen felett minden beszerzési, illetve gazdasági vezető számára felmerülnek azok a nehézségek, amelyek az információk nem megfelelő formában és időben történő rendelkezésre állásából fakadnak. Hol tartanak a beszerzések, mikor lesz belőlük szerződés, teljesítés, számlázás, hogyan állnak a költségvetési keretek, kinél és miért akadt el egy ügy, hol vannak az eljárás anyagai stb. Ugye ismerősek ezek mindenkinek? Ezekre a kérdésekre gyors és megalapozott válaszok kellenek azért, hogy a szervezet működése kontrollált keretek között biztosított legyen. A beszerzések digitalizációjával kapcsolatban született egy...

Részletek

Digitalizáció a beszerzéseknél

„A tanulmány a back-office tevékenységek elmúlt évtizedekben végbemenő digitalizációjával kapcsolatban felhívja arra a figyelmet, hogy a közszférában a beszerzési területen kevés jó gyakorlat figyelhető meg. Még mindig leginkább a hagyományos eszközök jellemzőek: papír alapú jóváhagyás, e-mailek és különféle elektronikus állományok. Pedig léteznek már erre specializálódott szoftveres megoldások, és adott az a szakmai tudás is, amely szükséges ahhoz, hogy a belső működési folyamatokhoz illeszkedő rendszerek legyenek szélesebb körben használatban. A költségvetés (és így a megszorítások is) szoros kapcsolatban vannak a beszerzésekkel: a szervezet...

Részletek

Integritás Hatóság: a közbeszerzési rendszer összességében diszfunkcionális, költségnövelő hatású

„A közbeszerzés magyar jogi kerete megfelelő, de a rendszer gyakorlati működése és ellenőrzése hiányos - állapította meg az Integritás Hatóság első jelentése, amelynek megjelenése az Európai Unió (EU) kondicionalitási eljárásának egyik mérföldköve. A hatóság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: javaslatokat tesz a már zajló reformok keretében a támogatások hatékonyabb felhasználására. Az Integritás Hatóság A magyar közbeszerzési rendszer integritáskockázat-értékelési jelentése címmel tette közzé első jelentését, a dokumentum publikálásával a hatóság teljesíti az EU kondicionalitási eljárásának 161. mérföldköve által előírt követelményt -...

Részletek

Közbeszerzések: erősödik a miniszteri kontroll

„Bár a 2021–2027-es európai uniós fejlesztési időszak forrásaiból Magyarország még nem jutott pénzhez, a majdani támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletet most módosította a kabinet, még több ellenőrzési jogkört adva a közbeszerzésekért felelős kormánytagnak, azaz Navracsics Tibor területfejlesztési – és egyben az EU-s források felhasználásában illetékes – miniszternek. A kormány július végén benyújtotta a 2021–2027-es fejlesztési periódusra vonatkozó nyolc operatív programot az Európai Bizottságnak, amelynek öt hónapja van ezek értékelésére. Navracsics Tibor az ennek apropóján tartott sajtótájékoztatón akkor azt mondta, a kormány célja,...

Részletek

Védelmi ipar: Az EU közös közbeszerzés révén 500 millió eurós eszközzel erősíti meg az európai védelmi ipart

„A Bizottság ma elfogadta az európai védelmi ipar közös közbeszerzés útján történő megerősítését szolgáló eszköz (EDIRPA) 2022–2024-es időszakra történő létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatot. A májusi védelmi beruházási hiányokról szóló közös közleményben bejelentetteknek megfelelően a Bizottság eleget tesz azon kötelezettségvállalásának, mely szerint rövid távú uniós eszközt hoz létre az európai védelmi ipar képességeinek az uniós tagállamok általi közös közbeszerzés révén történő megerősítésére. Az Európai Tanács kérésére létrehozott eszköz célja az Ukrajna elleni orosz agresszióból eredő legsürgetőbb és legkritikusabb...

Részletek

Az Európai Bizottság álláspontja a jogállamisági feltételek alkalmazásáról

„Az Európai Bizottság által a magyar kormánynak küldött hivatalos levél elégséges bizonyítékot lát arra, hogy a magyar közbeszerzési rendszer alapvető hiányosságai a nyomozati és ügyészségi munka elégtelenségeivel és a magas rangú visszaélésekre is kiterjedő átfogó korrupció-ellenes keret hiányával ötvöződve olyan egyveleget alkotnak, amely komolyan veszélyezteti az Unió pénzügyi érdekeit és indokolttá teszi az általános feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazását. Az Európai Bizottság meglátása szerint az uniós pénzek felhasználását intéző és ellenőrző, valamint a csalások és visszaélések kivizsgálásáért és a vádemelésért felelős struktúra gyengeségei,...

Részletek

Üvegkapu (Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszer) és a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszer

„...1. A rendelet hatálya 1. § (1) A közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alá tartozó valamennyi, 700 000 000 forintot elérő vagy meghaladó becsült értékű építési beruházással összefüggő építőipari kivitelezési tevékenység – ideértve a kapcsolódó tevékenységeket is – a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszer alkalmazási körébe tartozik. (2) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység csak az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerben (a továbbiakban: Üvegkapu) történő regisztrációval és az Üvegkapu eszközeinek az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban:...

Részletek

Elindult a Nébih közétkeztetési információs oldala

„Számos fontos változás lép életbe szeptember 1-jétől a közétkeztetési tárgyú közbeszerzéseknél. Ezentúl többek között középpontba kerülnek a hazai termékek és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közétkeztetési minősítése is előfeltétellé válik. A pályázati folyamat és a beszerzések támogatása érdekében a Nébih létrehozta közétkeztetési információs oldalát. Az új tematikus weboldal nem csupán a közétkeztetők és a megrendelők, hanem a fogyasztók számára is tartogat érdekes információkat. 2021. szeptember 1-jétől kell alkalmazni a közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzésekre vonatkozó 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet szabályait, amelyek fő célja...

Részletek
Page 1 of 14 1 2 14