Skip to main content

Találat: Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) jövőre már 81 kórház üzemeltetési feladatait fogja ellátni

„A 29 budapesti kórház után január elsejével a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság átveszi 52 vidéki kórház üzemeltetését is – mondta Bodó Attila Pál, a KEF főigazgató-helyettese, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján, hozzátéve, hogy az átvett feladat minőségjavulást hozhat. A műszaki üzemeltetés körébe tartozik az úgynevezett kertészeti szolgáltatásoknak és a parkfenntartásoknak a köre is. "Belterületen körülbelül 4 millió négyzetmétert és 3-5 ezer ingatlant, külterületen pedig 1,5-2 millió négyzetméter közötti ingatlanállományt fogunk üzemeltetni" – mondta Bodó Attila Pál az InfoRádióban. A kórházaknál maradt...

Részletek

257/2019. (X. 30.) Korm. rendelet a kormányzati informatikai beszerzésekkel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

„A Kormány a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 5. pontjában, a 2. alcím tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 7a. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet módosítása 1. § A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről...

Részletek

A hatékony közigazgatás erősíti a versenyképességet

„A hatékony közigazgatás erősíti a versenyképességet, az eddig elért eredmények a jövő növekedésének alapjait teremtették meg - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) Irányító és Logisztikai Központjának átadásán. A KEF irányításáért is felelős miniszter kiemelte: az intézmény hatékonyabb munkát végezhet azzal, hogy központja korszerű telephelyet kapott, emellett a Jedlik Ányos program keretében megvásárolt 100 elektromos járműből 70 a KEF működését segíti. A miniszter ismertette, hogy a kormány központi logisztikai és beszerző szervezeteként a KEF feladata...

Részletek

IVSZ Közbeszerzési Konferencia 2017

„Közérthetően a közbeszerzésről: "Csak az, ami nekünk fontos!" Közbeszerzési Konferencia 2017 Az IVSZ a Közbeszerzési Hatóság szakmai támogatásával 2017-ben is megszervezi éves Közbeszerzési konferenciáját 2017. november 28.-án. A konferencia főbb témáit az elektronikus közbeszerzés, a KEF eljárások, jogesetek és az ajánlattevői dilemmák fogják alkotni. Az előadások tárgyait a Közbeszerzési Munkacsoportunk igényeinek előzetes felmérése adta, előadóink pedig a felmerült témák jeles szakértői lesznek. Helyszín: Aquaworld Resort Budapest**** (1044 Budapest, Íves út 16.) Időpont: 2017. november 28. A konferencián a Közbeszerzési Hatóság szakemberein kívül...

Részletek

Sikeres volt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság átalakítása

„A kormányzat beszerzői, logisztikai és ellátói feladatait végző szervezet élen jár a lassú és bürokratikus ügyintézés háttérbe szorításában - jelentette ki Varga Mihály a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság éves állománygyűlésén. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a Főigazgatóság egy hatékony, modern, az adóforintokkal felelősen gazdálkodó szervezetté alakult az elmúlt években. A KEF irányítását 2014-ben vette át a nemzetgazdasági tárca, ezt követően jelentős működési, hatékonysági, szervezetfejlesztési lépések vittünk véghez - ismertette a tárcavezető. Varga Mihály az újításokról szólva emlékeztetett, hogy a Főigazgatóság idén tavasszal -...

Részletek

Az Állami Számvevőszék lezárta a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság ellenőrzését

„Az Állami Számvevőszék elvégezte a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 2012-2015 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a KEF irányító szerveinek feladatellátása, valamint a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése megfelelt a jogszabályi előírásoknak. A pénzügyi gazdálkodás összességében szabályszerű volt, azonban a 2015. évi felhalmozási és a 2014-2015. évi működési kiadási előirányzatok felhasználásához kapcsolódó közbeszerzési szabálytalanságok miatt nem volt biztosított a közpénzekkel történő felelős gazdálkodás. A vagyongazdálkodás feltételeinek kialakításánál és a vagyonelemek hasznosítására kötött szerződéseknél feltárt hiányosságok miatt a vagyongazdálkodás nem volt...

Részletek

Az Állami Számvevőszék az elektronikus közbeszerzésről, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 2012-2015 közötti tevékenységéről

„...A tagországok jogszabályi környezetének és technológiai feltételeinek eltérései miatt uniós irányelv 2014-ig nem tette kötelezővé az elektronikus közbeszerzési rendszerek bevezetését, azonban az Európai Bizottság támogatta minél szélesebb körű elterjedését az e-közbeszerzéstől elvárt előnyök - mint a jobb átláthatóság, költséghatékonyság, gyorsaság, és a közbeszerzési piacok integrációja - miatt. Az elektronikus közbeszerzések feltételrendszerének kialakítását az Állami Számvevőszék is már 2008 óta szorgalmazta, a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről szóló 2008-as jelentésében több javaslatot fogalmazott meg az elektronikus közbeszerzések feltételrendszerének kialakítására. Az ÁSZ 2014 áprilisában értékelte...

Részletek

Elsőként indított elektronikus közbeszerzési rendszert a KEF

„Magyarországon elsőként indított elektronikus közbeszerzési eljárási rendszert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Az új típusú közbeszerzés során az ajánlatkérő és az ajánlattevők közötti írásbeli kommunikáció teljes egészében elektronikusan történik, jelentősen csökkentve ezzel az eljárás idejét és költségeit. A rendszer működését támogató közbeszerzési portál (www.kozbeszerzes.gov.hu) felületén kialakított szolgáltatások használatával lehetőség nyílik egyebek mellett a közbeszerzési dokumentációk fel- és letöltésére, az ajánlattevői kérdések és válaszok kezelésére, az ajánlatok elektronikus beadására, illetve hiánypótlások, felvilágosítások, indoklások, számítási hibák és egyéb kérések kezelésére is. A környezetkímélő,...

Részletek

Három állami szervnél már kötelező a közbeszerzéseknél az e-kommunikáció

„Február 1-jétől három központi beszerző szerv – a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ – közbeszerzési eljárásainál kötelező az elektronikus kommunikáció, ami legkésőbb az év végéig valamennyi közbeszerzési eljárásra kiterjed. Az e-közbeszerzés bevezetése növeli a transzparenciát és a versenyt – közölte a Miniszterelnökség az MTI megkeresésére. A Miniszterelnökség kifejtette: az elektronikus közbeszerzés bevezetésével a 2014-ben megalkotott új uniós közbeszerzési irányelveknek kíván megfelelni a kormány, amelyek szerint az elektronikus közbeszerzés (e-közbeszerzés) bevezetése tagállami kötelezettség. Ez...

Részletek

16 milliárdos közbeszerzés: uniós projektekhez kapcsolódó közigazgatási informatikai rendszerekkel kapcsolatos tanácsadás

„A közigazgatási informatikai rendszerekkel kapcsolatos szakértői és minőségbiztosítási szolgáltatások beszerzésére írt ki 16 milliárd forintos keretösszegű tendert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent nyílt felhívás szerint a keretösszegből azok az intézmények igényelhetnek szolgáltatást, amelyek uniós finanszírozásból fejleszthetik az informatikai rendszerüket. A szakértői szolgáltatás két részből áll. A nagyobb - 13 milliárd forintos - részből (egyebek mellett) a folyamat- és szervezetfejlesztéshez, az igazgatásszervezéshez és szabályozáshoz, a pénzügyi tervezéshez, továbbá a teszteléshez és oktatáshoz igényelhetnek szakértői szolgáltatást azok, akik fejlesztik az...

Részletek
Page 1 of 2 1 2