Skip to main content

Találat: közigazgatási bérek

Versenyképes lesz a kormányhivatali fizetés, emeli a kormányhivatali dolgozók illetményét a kormány

„ 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók illetményét 2020-ban. A megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői. A kormány évek óta következetesen képviselt célkitűzése, hogy a bérek folyamatosan növekedjenek Magyarországon. Az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a nettó keresetek 2010 és 2019 között - a családi adókedvezményt is figyelembe véve - 87 százalékkal emelkedtek, és a minimálbér is több mint duplájára nőtt 2010 óta....

Részletek

1535/2018. (X. 29.) Korm. határozat a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről

„A Kormány kiemelt célja a hatékony állam, ezért évek óta több eszközzel is csökkenti a bürokráciát. A cél az, hogy kizárólag annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van, tehát kevesebb tisztviselő legyen, de magasabb bérért. Ennek részeként a Kormány egyetért azzal, hogy a minisztériumok és a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek 2019. január 1. napjától kizárólag a feladataik ellátásához elengedhetetlenül szükséges létszámmal rendelkezzenek. A tervezhető és hosszútávon fenntartható kormányzati létszámgazdálkodás kialakításával párhuzamosan megtörténik a béremelés előkészítése is....

Részletek

Finanszírozási problémákkal küzd az észt digitális kormányzat

„Az új, négy évre szóló költségvetés összeállítása kapcsán merültek fel az észt digitális kormányzat finanszírozásának problémái. A megoldás részleges lesz, a szükséges összegek felét fogják biztosítani. Nagyon nagy a szakadék a legfontosabb észt sikertörténetként ábrázolt digitális kormányzat működtetéséhez és fenntartásához szükséges összegek és a kormányzati lehetőségek között. Ennek következtében alapvető digitális kormányzati rendszerek az összeomlás szélére jutottak. A digitális kormányzat rendszereinek fejlesztésére és fenntartására a 2018-as költségvetés 1,31 százalékát, 135 millió eurót költik. Finnországban ez az arány 1,4 %, Dániában 2,4%. Észtországban...

Részletek

Ősszel dönthet a kormány a közszolgálati szektor reformjának részleteiről

„A közigazgatásban annyi embert kell foglalkoztatni, amennyit a feladatok megkövetelnek. A tervezés most folyik, a kormány ősszel tekinti át a helyzetet, hogy a racionalizálás milyen irányba történjen meg – mondta a Világgazdaságnak a közszolgálatért felelős államtitkár. Tuzson Bence szerint nem igaz, hogy a kisebb településeken a polgármesteri hivatalok bezárására készülne a kabinet. Hol tart a közigazgatás – állami, önkormányzati feladatok – átalakítása, átszervezése? Ez egy hosszú folyamat, amelynek fő célja, hogy az állampolgár érdekei érvényesüljenek, de emellett tekintettel kell lennünk a közigazgatásban...

Részletek

Kiszámítható béremelést kérnek az önkormányzatok

„Az önkormányzati érdekképviseletek és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete egyaránt örömét fejezte ki a jövő évi költségvetésben béremelésre szánt 11 milliárd forint forrás kapcsán. Szerintük ugyanakkor ezzel a gondok nem oldódnak meg, átfogó megoldást sürgetnek. – Örülünk a 11 milliárd forintnak, de garanciát szeretnénk kapni arra, hogy a béremelést a munkavállalók meg is kapják – jelentette ki lapunknak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke. Lapunk a napokban írta meg, hogy 11 milliárd forintot...

Részletek

Nem lesz sztrájk a Magyar Államkincstárnál

„Nem sztrájkolnak a Magyar Államkincstár munkavállalói július 17-én, miután a hivatal vezetése, valamint a Magyar Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsa (MKKSZ MÁK OSZT) tárgyalásos rendezésben állapodott meg – közölte a Magyar Államkincstár pénteken az MTI-vel. A megállapodás szerint a Magyar Államkincstár vezetősége együttműködik a szakszervezettel a béren kívüli juttatások növelése és a bérrendezés érdekében, ennek teljesítésére külön bizottságot hoznak létre – közölték. A közlemény szerint Dobóczky Károly, a MKKSZ MÁK OSZT elnöke történelminek nevezte a megállapodást, mivel...

Részletek

Hatáskörök és fizetések a kormányhivatalokban

„A kormányhivatalokban is az átlagosan 30 százalékkal emelt fizetéseket kapják a dolgozók január 1-jétől - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán hangsúlyozta: a járási hivatalokban dolgozók már tavaly július 1-jével részesültek az átlagosan 30 százalékos béremelésben, amelyet most a területi közigazgatás többi dolgozója is megkapott. Az államtitkár emlékeztetett: a területi közigazgatásban mintegy 36 ezren dolgoznak. Tavaly 11,5 milliárd forint, idén pedig 44 milliárd forint a bértöbblet az ágazatban, amelybe beépült a cafeteria is - jegyezte meg. Kovács Zoltán...

Részletek

Januártól 30%-os Óbudai Pótlékot kapnak a szociális ágazatban dolgozók

„A Szociális Munka Napján a kiemelkedő munkát végző szociális munkások, kisgyermeknevelők, családsegítők és hivatali dolgozók áldozatos helytállását köszönte meg Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Az ünnepségen a városrész vezetője bejelentette, hogy januártól Óbudai Pótlék néven, 30%-os ágazati kiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók a kerületben. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, illetve Bús Balázs polgármester a Szociális Munka Napja rendezvényen évről évre köszönti az ágazat dolgozóit. Az idei évben is kiosztásra kerültek azok a díjak és elismerések, amelyekkel az önkormányzat vezetősége elismerését és köszönetét fejezi ki a...

Részletek

Handó Tünde: megszakadt a 12 éve tartó bérstop az igazságszolgáltatásban

„Októbertől 5 százalékkal nőtt a bírói alapilletmény, ami valamennyi bírósági dolgozó bérezésének viszonyítási pontja. Januártól további 5, majd 2018-ban várhatóan újabb 5 százalékos emelés lesz, ezzel megszakadt a 12 éve tartó bérstop - mondta a 9 éves vezetői megbízatásának félidejéhez érkező Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Elmondta: miközben a privát és az állami szféra egyes területein jelentősen emelkedtek a bérek, az igazságszolgáltatásban olyan mértékűvé vált az elmaradás, ami esetenként a dolgozók megtartását, a működőképességet veszélyeztette. Rendkívüli helyzeteket kellett kezelni,...

Részletek