Skip to main content

Találat: közigazgatási eljárási kódex

Az Ákr. alapelveinek kapcsolatrendszere

„Az alapelvek egyre inkább a háttérbe szorulnak, hangsúlyozásukra ritkán kerül sor. Tanulmányomban annak bizonyítására teszek kísérletet, hogy az alapelvek nem csupán valamiféle magasztos gondolatok, hanem ténylegesen kikényszeríthető jogi normák. Továbbá az alapelvek nem csak egy fejezet erejéig szerepelnek az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényben (a továbbiakban: Ákr.), hanem behálózzák az egész kódex rendszerét. A kutatás keretében megvizsgáltam az alapelvek által betöltött szerepet, valamint azt, hogy a generálklauzulák milyen viszonyban állnak az egyes jogintézményekkel.” Forrás: Az Ákr. alapelveinek kapcsolatrendszere; Studia...

Részletek

Jövőre átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere

„2018. január elsejétől egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok – mondta a Rádió Orientnek Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője, aki szerint ez is része a közigazgatásban egyre jellemzőbb generalista ügyintézés terjedésének. A jövő év elejétől több változás is életbe fog lépni, amely érinti a járási hivatalok mindennapi munkáját. Egyrészt hatályba lép a közigazgatási eljárásról szóló törvény, amely a hivatalvezető elmondása szerint egyszerűbb és átláthatóbb ügyintését fog eredményezni. Erre fel kell készíteni a hivatalnál dolgozó munkatársakat, amelyre várhatóan...

Részletek

Új közigazgatási eljárási törvény: egy kint felejtett KRESZ-tábla, a hiányos közvilágítás, vagy akár az iskolai házirend miatt is perelhetünk majd

„Jövőre pert lehet indítani egy kint felejtett KRESZ-tábla, a hiányos közvilágítás, vagy akár az iskolai házirend miatt is. Januárban ugyanis hatályba lép az új közigazgatási eljárási törvény, ami ilyen ügyekben is lehetővé teszi a bírósági felülvizsgálatát. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint ezzel minden korábbinál szélesebb jogvédelmet kapnak az emberek. Fizetőparkoló zónahatárt jelző tábla Budapesten, az Ajtósi Dürer soron: a táblát egy útkereszteződésbe tették, így vitatható, hogy a hatálya kiterjed-e a főútról balra, a Városligetbe kanyarodó autókra. A zuglói parkolási társaság értelmezése...

Részletek

60 év – kihívások és válaszok a magyar közigazgatási eljárásjogban

„PROJEKT SZÁMA: KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 PROJEKT CÍME: „A JÓ KORMÁNYZÁST MEGALAPOZÓ KÖZSZOLGÁLAT-FEJLESZTÉS” NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM 2017-ben 60 éves az első magyar közigazgatási eljárási kódex, valamint 60 éve jelent meg Szamel Lajos korszakos műve „Az államigazgatás törvényességének jogi biztosítékai” címmel. A közigazgatásiszakma ebben az évben készül fel az új Általános közigazgatási rendtartás - 2016. évi CL. törvény - jövő évi hatálybalépésére. A kerek évforduló és az új eljárási törvény alkalmat biztosít arra, hogy áttekintsük a magyar közigazgatási eljárásjog fejlődését, fejlődéstörténetét. A több mint félévszázados jogtudományi...

Részletek

Eljárási jog az Európai Unióban? – az Európai Unió közigazgatási eljárási kódexe magyar szemszögből

„Nemzetközi konferencián értékelik a magyar és külföldi kutatók az egységes uniós közigazgatási eljárási kódex megalkotásának lehetőségét Budapesten. Az eseményen előadást tartott Boros Anita, a vagyonpolitikai államtitkár feladatait is ellátó vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár, a konferencia egyik szakmai szervezője is. Boros Anita kiemelte, hogy az uniós szervek számára kidolgozandó új rendelettervezet kiemelkedő jelentőségű a hazai állami működés szempontjából is, egy-egy racionalizálási javaslat bármely tagállam gazdasági fejlődését jelentősen befolyásolhatja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara 2017. május 25-26-án nemzetközi konferenciát szervezett „Eljárási...

Részletek

KET „francia módra” – az új francia Közigazgatási Eljárási Kódex

„Franciaországban 2016. január 1-jén hatályba lépett a Közigazgatási Eljárási Kódex, a „Code des relations entre le public et l’administration” (a továbbiakban: CRPA). Habár a francia szakirodalomban e Törvénykönyv elfogadásának indokoltsága évtizedek óta fennálló kérdés, mégis megalkotását számos tényező hátráltatta. A CRPA hatályba lépésével azonban Franciaország is csatlakozott azon országok csoportjához, melyek kodifikált, lex generalis törvénykönyvvel rendelkeznek a közigazgatási eljárások tekintetében.” Forrás: KET. „francia módra” – Az új francia Közigazgatási Eljárási Kódex; Pollák Kitti; Eljárásjogi Szemle; 2016/3; 2016. október 10.

Részletek

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény átfogó reformjának aktuális kérdései

„...1. Első kérdésként az merül fel, hogy szükség van-e új eljárási kódexre. ... 2. Második kérdéskörként azt érdemes megvizsgálni, hogy amennyiben szükség van új kódexre, milyen átfogó célok mentén érdemes kialakítani az új szabályozást, illetve ezen átfogó célok milyen konkrét szabályozási példákat, javaslatokat jelentenek. ... 3. A Ket. esetleges újraszabályozásával párhuzamosan szükséges a kapcsolódó szabályozásokat külön is módosítani, illetve kialakítani a hatósági eljárásjog általános szabályainak körében. Ennek kiindulópontja alapvetően az, hogy a Ket. jelenleg több olyan tárgykört is szabályoz, amelyeknek különböző okok...

Részletek

Csekkautomata kerülhet a kormányablakokba

„Csekkautomaták és postapontok kialakítását tervezi a közigazgatási tárca a kormányablakokban, amelyekből eddig 46 nyílt az országban. A megnövekedett ügyfélforgalmat pedig átcsoportosítással és informatikai fejlesztésekkel kezelik. A hatóságok nyilvántartásainak összekapcsolásával gyorsabb lesz a nyomtatványok kitöltése, az Egyszerű Állam Program 2. keretében pedig újabb 200 eljárást egyszerűsödik – mutatta be a terveket Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár. Az elmúlt időszakban 46 integrált ügyfélszolgálati hely kezdte meg működését országszerte, ahol a korábbi 150 kormányablak ügykör kibővült a teljes okmányirodai funkcióval. Az ügyfél-elégedettségi felmérések azt mutatják, hogy...

Részletek

Megjelent az EKOP-3.1.3 ”Ágazati pályázat a Közép-magyarországi régióban megvalósítandó fejlesztésekre” dokumentációja

„...A pályázat tartalma A pályázat által elvárt eredmények – abból adódóan, hogy az EKOP 1. és 2 prioritásán megfogalmazott fejlesztési irányok és célok KMR-ben történő megvalósítását szolgálja a 3. prioritás – az alábbi két fő terület legalább egyikére kell, hogy koncentráljanak: I. Az 1. prioritási tengely (A közigazgatás és a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása) céljaihoz kapcsolódó fejlesztések Az egyfordulós nyílt pályázat egyik alapvető fókusza az EKOP 1. prioritására vonatkozóan megfogalmazott fő cél megvalósítása a KMR-ben, nevezetesen a különböző közigazgatási szakrendszereket érintően...

Részletek

Megjelent a kormányzati informatikai szolgáltatás és e-közigazgatási sztenderdek érdekében kiírt felhívás

„Az Új Széchenyi Terv keretében megjelent a „Kormányzati informatikai szolgáltatás és e-közigazgatási sztenderdek” című, ÁROP-1.1.17 kódszámú kiemelt felhívás dokumentációja. A rendelkezésre álló keretösszeg legfeljebb 200 000 000 forint. A projektjavaslat benyújtására 2012. augusztus 31. és 2012. szeptember 30. között van lehetőség. ” „...1. részprojekt; A Ket. szerinti szabályozott ügyintézési szolgáltatások műszaki, technikai követelményrendszerének kidolgozása A Ket.-et módosító 2011. évi CLXXIV. törvény X. fejezete alapjaitól szabályozza újra az elektronikus ügyintézés hatósági vonatkozását. A létrejövő szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (a továbbiakban: SZEÜSZ-ök) nyújtása jelentős...

Részletek
Page 1 of 2 1 2