Skip to main content

Találat: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

A Kormány 219/2014. (VIII. 28.) Korm. rendelete a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal területi közigazgatást érintő feladatainak átvételéről

„...1. § (1) A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: KIH) közigazgatás-szervezéssel, a fővárosi és megyei kormányhivatalok személyügyi igazgatásával, valamint a kormányablakokkal összefüggő feladatait 2014. szeptember 1. napjától a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter látja el. Az átvett feladatok, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében a közigazgatás-szervezésért felelős miniszter által vezetett minisztérium a KIH jogutódja. ... 9. § Az egyes, az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetek kijelöléséről szóló 84/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet 7/A. § (1) bekezdésében a „Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal” szövegrész helyébe a...

Részletek

Egyre nagyobb hangsúly kerül az elektronikus ügyintézésre

„A jövőben várhatóan egyre fontosabbá válik az elektronikus ügyintézés, így meg kell erősíteni ezt a rendszert - mondta Deák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a kormányablakok kialakításához kapcsolódó informatikai fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatóján kedden. A miniszteri biztos kifejtette: a kormány a területi államigazgatás átalakításakor komoly lépéseket tett, létrehozta a megyei közigazgatási hivatalokat, a megyei kormányablakokat és a járási hivatalokat. Az új rendszerben 32 500-an dolgoznak, akik évente több mint 16 millió ügyet intéznek. Deák Rita közölte: a kormányablakokat nagyrészt uniós...

Részletek

A felénél tart a közigazgatás átalakítása

„A felénél tart a közigazgatás átalakítása, a cél az, hogy a jelenlegi mintegy 260 helyett több mint 2500 ügyet lehessen majd a kormányablakokban intézni a jövőben - mondta Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár hétfőn Kecskeméten, az új típusú kormányablak átadásán. Az államtitkár hozzátette, ez biztosítja majd az állampolgárok számára azt, hogy ne kelljen a különböző szakigazgatási szervek ügyfélszolgálataira menni egy-egy ügy elintézésekor. Az állam és az állampolgárok viszonyát új bizalmi alapra kell építeni - fogalmazott, hozzátéve: ahhoz, hogy ez a bizalmi...

Részletek

A KIM feljelenti az egyik közösségi portált személyes adatokkal való visszaélés miatt

„A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) feljelenti az egyik közösségi portált személyes adattal való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt - jelentette be Balatoni Monika, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A tárca a feljelentést azért tette, mert egy szülő azzal kereste meg őket, hogy tehetetlenek a lányukat érő internetes zaklatásokkal szemben, és valaki a gyermekük nevében, annak fényképével tesz közzé posztokat a világhálón, majd amikor az eljárást megindították, az utcán meg is fenyegették. A család korábban már zaklatás miatt feljelentést...

Részletek

Orbán Viktor: a Brüsszellel vívott csaták miatt kell önálló Igazságügyi Minisztérium

„A Brüsszellel vívott folyamatos csatákkal indokolta Orbán Viktor kormányfő, hogy egy helyen komolyan hozzá kell nyúlni a kormány szerkezetéhez, mégpedig az önálló Igazságügyi Minisztérium létrehozásával. A miniszterelnök a Mór Városi Televíziónak adott, csütörtökön adásba került interjúban elmondta: az előző négy évben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak az államszervezet átalakítása olyan nagy munkát jelentett, hogy a tárca tevékenysége automatikusan a közigazgatás átszervezése felé tolódott el. "Közben meg Brüsszellel folyamatosan vívjuk a csatáinkat a rezsicsökkentés ügyében, a földvédelem ügyében, a pálinkafőzés ügyében, ehhez azonban...

Részletek

Ingyenes szűrőszoftver a kiskorúak védelme érdekében

„A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege: a kiskorúak sem otthon, sem pedig az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz. Az államtitkár közlése szerint a könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert...

Részletek

Rétvári Bence: Zajlik a Magyary-program finomhangolása

„...Zajlik a finomhangolás A Magyary Program minden évben a környezethez és a felmerülő társadalmi igényekhez igazodik, hangsúlyozta Rétvári. A program alkalmazkodóképességét igazolják a közelmúlt partnerségi konferenciái is, a közigazgatási szakemberekkel, valamint a tudományos élet szereplőivel folytatott egyeztetések. A Rádió Orient műsorában Rétvári Bence elmondta, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szakmai stábja befogadta és feldolgozta a kormányhivatalokban, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az egyéb tudományos körökben elhangzott tanácsokat. „Mindenkinek van lehetősége visszajelzést küldeni” – hangsúlyozta az államtitkár. Rétvári kiemelte, 3 hete...

Részletek

Fekete Gábor új megbízást kapott

„A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 221. § (2) bekezdés c) pontja alapján, a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára Fekete Gábort, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát e tisztségéből más fontos megbízatására tekintettel – 2014. április 8-ai hatállyal – felmentem...” ------ „A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 79. § (1) bekezdése alapján – az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára – Fekete Gábort 2014. április 9-ei hatállyal határozatlan időtartamra az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesévé kinevezem...” Forrás:...

Részletek

„A munka hatodánál tartunk” – mérlegen a közigazgatás

„A közigazgatási korszerűsítés 2010-ben a regionális államigazgatási hivatalok fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokká alakításával kezdődött. Ezen a bázison épült ki a kormányhivatali, majd a járási struktúra. Összesen 700 ügyben egyszerűsödött az eljárás, a kormányhivatali rendszer, segítségével több tízmilliárd forintot, a kormányhivatalok átstrukturálásával pedig 1,5 milliárdot takarítottak meg. A ciklus végéig 69 kormányablak épült, mindez a munka hatodát jelenti - a Rádió Orienten Szabó Erika, a KIM államtitkára összegezte az elmúlt 4 évet. A közigazgatás korszerűsítése már 2010-ben a választásokat követően elindult az...

Részletek

Fontos, hogy jól működjön az állam közszolgálati funkciója

„A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint fontos, hogy az állam közszolgálati-közigazgatási funkciója jól működjön, és a polgárok partnert és "ne akadályozó ellenséget" lássanak benne. Rétvári Bence kedden Budapesten, a Partnerségi Program részeként indított konferenciasorozat újabb állomásán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hangsúlyozta, a kormány a Magyary program keretében évről évre igyekszik megújítani és fejleszteni a közigazgatást, s a munka egy fontos fázisa mostanra lezárult. Kiemelte: konzultációsorozat keretében végiglátogatták a kormányhivatalokat és ennek részeként a Partnerségi Program során végiglátogatják az egyetemek jogi karait...

Részletek
Page 1 of 36 1 2 36