Skip to main content

Találat: közigazgatási humánerőforrás-menedzsment

2030-ra digitális, adatalapú közigazgatás létrehozása a cél Magyarországon

„A kormányhivatalokon belüli kommunikációt és a közigazgatás szolgáltatási színvonalának emelését célzó képzés indult egy országos program részeként. A Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség alkotta konzorciumnak 2016-ban indult a humánerőforrás-fejlesztési programja, ennek új eleme csütörtökön kezdődött és 2021 végéig tart. Céljuk, hogy bemutassák a hazai és külföldi nagy létszámú szervezetek jó gyakorlatait, megalapozzák a projekt által megcélzott érték-, kultúra- és szemléletváltást, és megerősítsék a tisztviselők motivációját. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az országos képzési program veszprémi megnyitóján kiemelte, 2030-ra digitális,...

Részletek

Tuzson Bence: A 2021 végéig zajló képzés az emberközpontú közigazgatást célozza

„Az embereket szolgáló közigazgatás erősödéséhez megfelelő képességre és tudásra van szükség, ezt célozza a 2021 végéig zajló humánerőforrás-fejlesztési program – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben, a képzéssorozat nyitórendezvényén. Tuzson Bence úgy fogalmazott, a közigazgatásban megjelenő új szemlélet az embert helyezi fókuszba. Tovább kell erősíteni a polgárbarát közigazgatást, ezt célozza egyebek mellett a 2016-ban útjára indított fejlesztési program – hangsúlyozta az államtitkár. „Az embert kell látni minden feladat mögött” – mondta. Ez azt jelenti, hogy a közigazgatásban emberséggel kell, hogy...

Részletek

A Nemzeti Közszolgálat Egyetem kutatási eredményei a kormányzati igazgatás átalakításának támogatására

„Országos kutatások a vezető-kiválasztás, a tehetséggondozás és a pályakezdők mentorálása terén, közigazgatási ismeretek tantárgy, pályakezdő fiatalok tehetséggondozási mentori programja – címszavakban ilyen segítséget adhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a kormányzati igazgatás átalakításához. A témához kapcsolódó projekt kutatási eredményeiről a Belügyminisztérium konferenciáján beszéltek az egyetem vezetői és a szaktárca munkatársai. A tavaly megalkotott kormányzati igazgatásról szóló törvény (Kit.) alapjaiban változtatta meg a közigazgatás működésének eddig megszokott szabályait. A nyitott, rugalmas szemléletnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a közszférában is közvetlenül a munkáltató határozza...

Részletek

Hozzáértő, szakszerű vezetés: hozzuk rendbe az alapjait a közigazgatásban is!

„Az IBM közigazgatási kutatóközpontja (IBM Center for The Business of Government) oldalán a központ vezető elemzője, John M. Kamensky egy, a Harvard Business Review hasábjain megjelent szakcikk tanulságait elemzi. Ebben a négy szerző egy 34 országra kiterjedő, 12 ezer vezetői interjút magába foglaló kutatás eredményeit foglalja össze. A kutatás tárgya a vállalati szektorban alkalmazott menedzsment-technikák felmérése volt, illetve az, hogy ez hogyan hat a vállalatok teljesítményére. Kamensky ezeket az eredményeket, a levont tanulságokat a közigazgatás szervezeteinek működésében is hasznosítható tanulságnak nevezi. A...

Részletek

A pszichológiai megközelítésű PSM-paradigma jelentősége a magyar közszolgálatban

„Elméleti tanulmányunkban a PSM (Public Service Motivation; Közszolgálati Motiváció) paradigmát mutatjuk be, a vonatkozó hazai és nemzetközi munkapszichológiai tanulmányok alapján. Először ismertetjük a motivációkutatás tudományági besorolását, majd áttekintjük, hogy a nemzetközi közszolgálatban, hogyan és milyen eszközökkel vizsgálták azt. Ezt követően foglalkozunk a nemzetközi szakirodalom alapján a szervezeti belső és külső motivátorok megjelenésének gyakorlatával, illetve az ezekkel együtt járó személyiségjegyekkel. A tanulmány második részében bemutatjuk a legfrissebb magyar közszolgálati kutatásokat, amelyek a motivációt vizsgálták humánerőforrás menedzsment (HR) szempontból. Végül javaslatokat fogalmazunk meg azon...

Részletek

Lezárult a közszolgálati teljesítményértékelési rendszert (TÉR) bemutató konferenciasorozat

„2013. július elsején lépett hatályba a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I.21.) Korm. rendelet, melynek gyakorlati megvalósulása, a közszolgálati teljesítményértékelési rendszer mutatkozott be egy módszertani konferenciasorozaton. A rendezvényen Dr. Imre Miklós a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese köszöntőjében elmondta: a közigazgatás meghatározó elemei a szervezet, a feladat, és az eljárások mellett kiemelkedő fontossággal bír a személyzetfejlesztés, melynek egyik módszertani központjául a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalt nevezte meg. Beszédében kitért rá, hogy az ÁROP 2.2.5 „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban" című...

Részletek

Teltház a KIH teljesítményértékelési konferenciáján

„Minden hely elkelt a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által rendezett A közszolgálati teljesítményértékelés gyakorlati megvalósítása című konferenciáján, csütörtök délelőtt. Az rendezvény célja, hogy felkészítse a résztvevőket a közszolgálati teljesítményértékelés gyakorlati megvalósítására, illetve hogy megismerkedjenek a folyamatot támogató szoftver működésével, használatával. Az előzetesen regisztráltaknál jóval többen érkeztek a KIH Múzeum utcai épületében, így csak közel negyedórás csúszással sikerült elkezdeni a az ÁROP 2.2.5 „Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban”című kiemelt projektjének szakmai konferenciáját. A rendezvényt Imre Miklós a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal személyügyi igazgatásért felelős...

Részletek

Összevonják a KIM háttérintézményeit

„Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal néven működik tovább a Wekerle Sándor Alapkezelő augusztus 16-tól, a hivatalba beleolvad a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) több háttérintézménye is – közölte a tárca az MTI érdeklődésére. Kifejtették, a KIM szükségesnek látta olyan ágazatközi intézmény létrehozását, amely alkalmas a koordinációs és hatósági, kutatási, forráselosztási, valamint a fenntartói irányítási feladatok ellátására. Ezért több olyan háttérintézményt összevonnak, amely a közigazgatási és igazságügyi miniszter irányítása alá tartozik. A tájékoztatás szerint augusztus 16-tól Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal néven működik tovább a...

Részletek

Kormányrendelet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalról

„...1. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal jogállása 1.§ A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt álló központi hivatal... 3. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal igazságügyi feladatai 3.§ (1) A Hivatal a) ellátja a pártfogó felügyelői tevékenységgel, jogi segítségnyújtással, áldozatsegítéssel és kárpótlással kapcsolatos jogszabályokban meghatározott feladatokat, b) gyakorolja az igazságügyi szolgálatok feletti szakmai irányító szerv jogköreit, c) szakmai ellenőrzéseivel, módszertani állásfoglalásaival, képzések és továbbképzések szervezésével segíti a fővárosi és megyei kormányhivatalok...

Részletek