Skip to main content

Találat: közigazgatási munkaügy

Hétfőtől lassul az ügyintézés a hivatalokban

„A jövő heti kormányülés előtt tartják a következő egyeztetést a közszolgálati a bérekről. Már elkészültek a plakátok, holnaptól pedig közzé is teszi a bérkövetelések megerősítését segítő kampányanyagokat a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - értesült az mfor. Az érdekképviseletnél eltökéltek, hogy a jogosnak gondolt követeléseik kiharcolása érdekében jövő hétfőtől a munkavégzés szabályainak megfelelő módon fogják ellátni a dolgukat az államigazgatásban dolgozók. Ez pedig oda vezet, hogy lassabb lesz az ügymenet: az állampolgárok azt fogják tapasztalni, hogy a korábbinál hosszabb...

Részletek

94. Kormányinfó: 50 százalékos közszolgálati béremelést csak akkor, ha kevesebben és hatékonyabban dolgoznak majd

„...A politikus szólt arról is, hogy a jelenlegi struktúrában elképzelhetetlennek tarja a közszolgálati dolgozók által követelt 50 százalékos béremelést. Úgy vélte: akkor lehet szó hasonló mértékű béremelésről, ha kevesebben és hatékonyabban dolgoznak majd, ezzel kapcsolatban a kabinet megvárja szakszervezetek javaslatát a július 14-i egyeztető fórumon...” ------- „...Fel kell vetni a használt lakások vásárlásának támogatását A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) őszi kormányzati értékelésekor szóba kell hozni azt is, hogyan lehet növelni a támogatást használt lakások vásárlása esetében - közölte a miniszter. Lázár János...

Részletek

Nem lesz sztrájk a Magyar Államkincstárnál

„Nem sztrájkolnak a Magyar Államkincstár munkavállalói július 17-én, miután a hivatal vezetése, valamint a Magyar Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsa (MKKSZ MÁK OSZT) tárgyalásos rendezésben állapodott meg – közölte a Magyar Államkincstár pénteken az MTI-vel. A megállapodás szerint a Magyar Államkincstár vezetősége együttműködik a szakszervezettel a béren kívüli juttatások növelése és a bérrendezés érdekében, ennek teljesítésére külön bizottságot hoznak létre – közölték. A közlemény szerint Dobóczky Károly, a MKKSZ MÁK OSZT elnöke történelminek nevezte a megállapodást, mivel...

Részletek

91. Kormányinfó: digitális ügyintézés egyszerűsítése, államkincstári bérek ügye

„...Egyszerűsödik a digitális ügyintézés A kormány elfogadta azt az előterjesztést is, amely teljesen elektronikus úton is lebonyolíthatóvá tenné a legtöbb alkalommal igénybe vett közigazgatási ügyeket - mondta Lázár János, aki szerint jelenleg mintegy 100 milliárd forintos fejlesztés zajlik ennek érdekében. Példaként említette, hogy a következő két évben már az interneten is bonyolíthatóvá válik egyebek mellett a jogosítványok cseréje, a személyi igazolványok igénylése és cseréje, a gépjárművek átírása, a táppénzkérelem és az ingatlanok tulajdonjogának bejegyzése. ... A tárcavezető kijelentette továbbá, ha ő felügyelné...

Részletek

Januártól 30%-os Óbudai Pótlékot kapnak a szociális ágazatban dolgozók

„A Szociális Munka Napján a kiemelkedő munkát végző szociális munkások, kisgyermeknevelők, családsegítők és hivatali dolgozók áldozatos helytállását köszönte meg Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. Az ünnepségen a városrész vezetője bejelentette, hogy januártól Óbudai Pótlék néven, 30%-os ágazati kiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók a kerületben. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, illetve Bús Balázs polgármester a Szociális Munka Napja rendezvényen évről évre köszönti az ágazat dolgozóit. Az idei évben is kiosztásra kerültek azok a díjak és elismerések, amelyekkel az önkormányzat vezetősége elismerését és köszönetét fejezi ki a...

Részletek
Page 2 of 2 1 2