Skip to main content

Találat: közigazgatási pénzügyi gazdálkodás

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közleményben reagált az Állami Számvevőszék jelentésére

„Prof. Dr. Kásler Miklós miniszteri kinevezését követően, amint észlelte a kórházfenntartó gazdálkodása körüli problémákat, teljes vezetőcserét rendelt el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ élén. A háttérintézmény új főigazgatója hivatalba lépését követően – de már az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésével érintett időszaka után – áttekintette az ÁEEK pénzügyi- és vagyongazdálkodását, és az emberi erőforrások minisztere felé történő folyamatos beszámolás mellett intézkedéseket hajtott végre a szabályszerű működés helyreállítása érdekében. Így – tehát még az ÁSZ-jelentéstervezet kézhezvételét megelőzően – intézkedések történtek annak érdekében, hogy a...

Részletek

2015-2017 között az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) nem biztosította az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást, a vagyon értékének megőrzését

„Az Állami Számvevőszék befejezte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 2015-2017 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy az ÁEEK az ellenőrzött időszakban nem biztosította az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást, a vagyon értékének megőrzését. A szervezet nem volt védett a korrupciós kockázatokkal szemben. A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ összesen tizenkét javaslatot tett az ÁEEK főigazgatójának, akinek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. Az Állami Számvevőszék az Állami Egészségügyi Ellátó Központ belső kontrollrendszerének kialakítását és működtetését, illetve vagyongazdálkodását a...

Részletek

Számos szabálytalanságot tárt fel az Országos Mentőszolgálat lezárult ellenőrzése

„Számos szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék az Országos Mentőszolgálatnál. Az ÁSZ megállapította, hogy 2008 és 2013 között a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, valamint szabálytalanságok voltak a pénzügyi-, illetve vagyongazdálkodás területén is. A központi alrendszer egyes intézményei ellenőrzése keretében az Országos Mentőszolgálat (OMSz) 2008 és 2013 közötti pénzügyi- és vagyongazdálkodása szabályszerűségét is értékelte az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az OMSz 1948-ban alakult, önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Közfeladata a jogszabályok szerinti mentési tevékenység, a mentés...

Részletek

Állami Számvevőszék: az Innovációs Hivatal és a Munkaügyi Hivatal ellenőrzése

„A központi alrendszer egyes intézményeinek ellenőrzése keretében lezárult a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) 2008 és 2013 közötti pénzügyi- és vagyongazdálkodása szabályszerűsének ellenőrzése. A NIH pénzügyi-, valamint vagyongazdálkodása a feltárt hibák és hiányosságok következtében nem volt szabályszerű, belső kontrollrendszere kialakítása és működtetése pedig összességében részben volt megfelelő. Az NMH többszöri átalakulást követően 2014. december 31-én jogutód nélkül megszűnt. A számvevőszéki ellenőrzés ellenőrzési program szerinti lefolytatásához szükséges dokumentumokat az intézmény teljes körűen nem bocsátotta az Állami Számvevőszék rendelkezésére,...

Részletek