Skip to main content

Találat: Közigazgatási perrendtartás

Trócsányi László: a közigazgatás feletti bírói kontroll jogállamisági kérdés

„Jogállamisági kérdésnek nevezte a közigazgatás feletti teljes bírói kontrollt az igazságügyi miniszter 2017. június 2-án a XIV. Debreceni Doktorandusz Konferencia megnyitóján tartott előadásában. Trócsányi László elmondta, hogy az Országgyűlés azzal, hogy elfogadta az önálló közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt, komoly lépést tett az önálló közigazgatási bíráskodás megteremtésének irányába. A miniszter az előadásában bemutatta a közigazgatási bíráskodás elméleti alapjait, magyarországi történetét, és az új közigazgatási perrend legfontosabb elemeit. "A közigazgatási bírósághoz forduló személy nem csak saját, hanem a köz érdekét és a jogrend integritását...

Részletek

2017. évi L. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról

„A kihirdetett törvény összesen 242 jogszabályt illetően tartalmaz módosításokat!” Forrás: 2017. évi L. törvény az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról; Magyar Közlöny; 2017. évi 74. szám; 2017. május 25.; 7400-7623. oldalak (pdf)

Részletek

Beszámoló az „Új eljárásjogi kódexeink II. – Általános közigazgatási rendtartás és közigazgatási perrendtartás” című konferenciáról

„Május 5-én került sor az ELTE Állam- és Jogi Karának 350. évfordulójára rendezett jubileumi konferenciasorozat hatodik eseményére, Új eljárásjogi kódexeink II. – Általános közigazgatási rendtartás és közigazgatási perrendtartáscímmel, az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszéke és a Széchenyi István Egyetem (SZIE) Közigazgatási Jogi Tanszékének közös szervezésében. A konferenciát Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK dékánja nyitotta meg, aki üdvözölte, hogy a résztvevők között gyakorló jogászok és elméleti tudósok is nagy számban jelentek meg. Lapsánszky András (SZIE) előadásában a hatósági jogviszonyok tartalma és az eljárásjogi...

Részletek

A KRESZ-tábla miatt is indulhat per

„Gyorsabbá, hatékonyabbá válhat az ítélkezés, ennek révén pedig javulhat az ország versenyképessége, ha 2018. január elsején hatályba lép a nemrégiben elfogadott közigazgatási perrendtartás. Újdonság, hogy az adóügyi, az építési és a szociális jogviták mellett bíróság elé kerülhetnek olyan intézkedések is, amelyek ellen eddig nem emelhettek kifogást a polgárok, per indulhat például a közlekedési táblák elhelyezése miatt. Lapunknak adott interjújában Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási kollégiumának vezetője kifejtette: a közigazgatási bíráskodás szervezetét még fejleszteni kell. – Hatalmas viták zajlottak az elmúlt hónapokban arról,...

Részletek

Ismét elfogadta az Országgyűlés a közigazgatási perrendtartási törvényt

„Módosítva ismét elfogadta a parlament az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt. A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt. Az Ab januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután Áder János köztársasági elnök az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől. Az Alkotmánybíróság az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a vitatott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia...

Részletek

Megerősödik a bírói kontroll a közigazgatás felett

„A közigazgatási perrendtartási törvény alkalmazásával rendkívüli módon megszilárdul a bírói kontroll a közigazgatás felett - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Pécsen. Handó Tünde a Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék összbírói értekezlete előtti sajtótájékoztatón az Országgyűlés által módosítva ismét elfogadott perrendtartási törvény újdonságairól azt mondta: sokkal szélesebb körűek lesznek azon közigazgatási cselekmények, tevékenységek és mulasztások, amelyek a bíróság előtt megtámadhatóak lesznek. Az azonnali jogvédelem intézménye komoly hatással lehet az ügyek kimenetelére, egyúttal rendkívüli felelősséget ró a bírákra –...

Részletek

Alkotmányellenes a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény

„Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései - mondta ki az Alkotmánybíróság pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával. Az Alkotmánybíróság az államfő érvelését elfogadva kimondta, hogy a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek. A parlamentben 2016. december 6-án megszavazott közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt az államfő nem írta alá és nem hirdette ki, hanem előzetes alkotmányossági kontrollt, alaptörvény-ellenesség és közjogi érvénytelenség megállapítását...

Részletek

Közlemény a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény előzetes alkotmányossági vizsgálata tárgyában

„Az Alkotmánybíróság a mai napon nyilvánosan kihirdetett határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés által 2016. december 6-i ülésnapján elfogadott, a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény támadott, a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó rendelkezései alaptörvény-ellenesek. Az Országgyűlés 2016. december 6-i ülésnapján fogadta el a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényt. A köztársasági elnök a törvény közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróságra vonatkozó egyes rendelkezéseinek előzetes alkotmányossági vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól. A köztársasági elnök indítványában három kérdésben kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. A köztársasági elnök álláspontja szerint a közigazgatási felsőbíróság lényegében...

Részletek

Áder az Alkotmánybírósághoz fordult a közigazgatási perrendtartás miatt

„Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Áder János köztársasági elnök, kérve, hogy a testület állapítsa meg a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét, írja az MTI. Többnyire jogtechnikai okai vannak Áder kérésének, mivel a Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztésére tárgyalt törvény több pontja sarkalatos jogszabályok rendelkezéseit módosítja. Miközben a perrendtartásról szóló törvényt csak egyszerű többséggel (50 százalék plusz egy fő) fogadták el. Viszont a jogtechnikai hibának is komoly hatása van, mert az új jogszabály vezetné be...

Részletek

Átláthatóbbá vált az általános közigazgatási rendtartás

„"Átláthatóbbá és egyértelműbbé" vált az általános közigazgatási rendtartás, nincsenek benne koherenciazavarok – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára 2016. december 6-án Budapesten, miután a parlament elfogadta az általános közigazgatási rendtartásról és a közigazgatási perrendtartásról szóló jogszabályokat. Völner Pál a sajtótájékoztatón felidézte: Trócsányi László miniszter 2014-ben azt ígérte, hogy az eljárási kódexek reformját a következő években megvalósítja a kormányzat. Értékelése szerint a most elfogadott jogszabályok ennek egy fontos állomását jelentik. Emlékeztetett: a polgári perrendtartás szabályozását már elfogadták, a büntetőeljárási törvényjavaslat ötpárti egyeztetése pedig...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4